Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-394

6 39í. országos ülés 190'+ márczius 5-én, szombaton. nek, (TJgy van! TJgy van ! a szdsöbaloldalon.) de nem válhatik dicsőségére, hanem csak megrovásra érdemes, hogyha egy magyar miniszterelnök ilyen okoskodást enged meg magának, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen untig magyaráztatott már az 1867-iki kiegyezés terminológiája, és szinte röstellem, hogy itt még ismétlésekbe kell bocsátkoznom. De a miniszterelnök urnak ez az általa is gyakrabban ismételt, most pedig ilyen preczizitással odaállított okoskodása egyenesen rákényszerít és provokál engem, hogy ismétlésbe bocsátkozzam, ha még annyira nem szívesen teszem is. Az 1867-iki kiegyezés igenis beszél egy összes hadseregről, a melynek kiegészítő részét képezi a magyar hadsereg, de beszél különösen a 14. § ban r egészen önállóan is »magyar hadsereg'-ről. És abból a körülményből, hogy az egész vagy az összes hadsereg vezérlete, vezénylete és belszervezete egységes, és egységesnek akarta azt a törvényhozás berendezni, épenséggel nem következik a közösség. Hiszen én el tudom képzelni azt, hogy abban a magyar hadseregben, a melyet a törvény megnevez, és a minő magyar hadseregre gondolnia kellett annak az 1867-iki törvényhozásnak, a mely ugyanabban a törvényczikkben Magyarország szuverenitását olyan határozott szavakkal hangsúlyozta, abban a magyar hadseregben, a mely kiegészítő részét képezi egy egész, vagy egy összes hadseregnek, a legfelsőbb vezetés, a hadseregnek legfelső adminisztrácziója, tökéletesen azonos és egységes lehet az osztrák hadsereggel; igy képzelte ezt az 1867-iki kiegyezés, és csakis ezen felfogás domborodik ki a törvénynek egész szellemében. Épen azért, mert igy képzelte, helyezkedett vele szembe mindjárt a kiegyezés utáni első időben az 1848-as alapon álló függetlenségi párt, mert a függetlenségi párt még ennek a legfelsőbb vezetésnek a közösségét is perhorreskálta, míg ellenben az 1867-es kiegyezés hivei nem a tárgyi közösséget, hanem ezen legfelsőbb vezetés és vezérlet közösségét kontemplálták. Ezen vezérleti, vezényleti és belszerzezeti közösség instituálásából azonban abszolúte nem következik az a követelmény sem, a mit most már, mint feltétlen szükséget állítanak oda, hogy t. i. ennek a hadseregnek a szolgálati nyelve német legyen, vagy hogy egyáltalában szolgálati nyelve és jelvénye közös legyen. Hiszen az egységes vezetés és a legfőbb egységes vezérlet szemjiontjából legfeljebb azt lehet szükségesnek elismerni, hogy a vezérkar tisztjei a magyar nyelvet épen ugy bírják, mint a német nyelvet, hogy ezen a téren a paritás teljesen meg legyen, a mi már a mi politikai aspiráczióinkat nem elégíti ki, de végre is a magyar állam szuverenitása szempontjából nem kifogásolható. A mint pl. dijuomatáinknál fennáll az a követelés, hogy bizonyos idegen nyelveket bírjanak, épen igy a hadsereg vezérkarában is fenn lehetne tartani, vagy fel lehetne állítani azt a követelést, hogy a magyar ós német nyelvet egyformán bírják a vezérkari tisztek, de akkor azután egyformán mind a kettőt, nem volna azonban szükséges az, hogy az összes magyar csapatok ugyanazt a nyelvet használják szolgálati és vezényleti nyelvül, a melyet az összes osztrák csapatok használnak. {TJgy van! TJgy van! a baloldalon.) A mikor tehát, t. képviselőház, magamra erőltetem azt a felfogást, hogy a 67-iki kiegyezést megalkotó államférfiak álláspontjára helyezkedjem, a mi az én politikai felfogásommal nem egyezik meg és a mi nem felel meg sem az én gondolkodásómnak, sem azon párt gondolkozásának, a melyhez tartozni szerencsém van. én az önök álláspontjáról akarom bizonyítani azt, hogy sem a pragmatika szankczióban elvállalt védelmi kötelezettség teljesítésének nehézségét nem képezné, sem a hadsereg harczképességét semmikóp nem befolyásolná az, hogyha a magyar hagsereg — ezt a kifejezést használom, mert a törvény is ezt használja — ugy, a mint az nevéből, jellegéből, rendeltetéséből és a magyar állam szuverenitásából következik, a magyar állam nyelvét használná, a magyar állam jelvényeivel élne, semmikép el nem zárkózva attól, hogy a vezérkarban, a legfelsőbb vezetésben a magyar és német nyelvet egyformán használják. (TJgy van! TJgy van! a báloldalon.) De, t. ház, abból a körülményből, hogy a mi hadseregünk mostan mintegy 37 év óta használja azt a nyelvet, a melyet használt azelőtt, használja ugyanazon jelvényeket, a melyeket 1867 előtt használt, igen közel fekszik az a következtetés, hogy ebben a hadseregben nem vitték keresztül azt a változást, a melyet a 67-iki kiegyezés a magyar állam és az osztrák állam közötti viszonyban létrehozott. Ez a hadsereg meg akart maradni abban a szellemben, hű akart maradni azokhoz a hagyományokhoz, a melyek éltek a régi császári hadseregben, a mely hadsereg mindenkor a magyar állam szuverenitásának, a magyar nemzet aspiráczióinak ellenségeként viselkedett és a mely hadsereg mindenkor eszköze volt azoknak a törekvéseknek, a melyek a Habsburg-dinasztia kormányzása alatt álló összes országokat egy birodalmi egészbe kívánták beolvasztani és összeforrasztani. Hol lehetne ma Magyarország a kultúra, a gazdasági fejlődés, a vagyonosodás, az állami belső konszolidáczió terén, és hol lehetne a mi uralkodó dinasztiánk ma a hatalmi erő és fény terén, az európai tekintély és az igazi nagyhatalmi állás terén, hogy ha nem forgácsolta volna el évszázadokon keresztül Magyarországnak legértékesebb erőit azokban a szerencsétlen küzdelmekben, a melyeket a mi hazánknak ezen beolvasztó törekvések ellenében folytonosan vivnia kellett, a mely törekvések ott fent még ma sem szűntek meg. és épen azért ezen törekvések ellen a küzdelem sem szűnhetett meg, és