Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-380

380. országos ülés 190't január 10-án, szerdán. <M még azt az időszakot sem, a melyet ugy hivnak, Hogy 1849. Pedig a hadsereg tradiczióinak képviselői voltak 1849-ben is, a kik Magyarországnak hős vitéz tábornokait kötél általi halállal sújtották. Még ezt az időszakot sem vették ki, erre is azt mondják, hogy mindnyájunknak meg kell egyeznünk abban, hogy a hadsereg tradiczióit tiszteletben kell tartani. Ezt ne kivánja. Ha fátyolt tud borítani e dolgokra, és nem látja őket, ne kivánja legalább azoktól, hogy ne lássák, a kiknek politikai programmja épen az ártatlanul elhullott emberek véréből nőtt ki. Ilyen makacskodással szemben nagyon csekély a vigasz ránk harczolókra nézve. Mikor mi a harczot megindítottuk, teljes sikert reméltünk, és én ma is abban a meggyőződésben vagyok, hogy ha a harcz soraiban állnának azok most is, a kik akkor állottak, a mikor megindítottuk, az eredményt elértük volna. Mert ha figyelemmel kisérjük beszédét, látjuk, hogy Pitreich elárulta magát. Nevezetesen kétféle engedményt különböztetett meg. A mint látjuk, a »Pesti Hirlap«ban, a mely ezt reprodukálja, azt mondja beszéde közben (olvassa): »A felmerült kérdések egy részét illetőleg a kormány fel volt hatalmazva a megfelelő kijelentést megtenni. Más része tekintetébon azonban még megegyezésre van szükség a hadügyi és a két honvédelmi minisztérium között. B közben nyomban kitűnt, hogy megfelelő eredmény csak ugy érhető el, ha az uj véderőtörvényeknek nemcsak alapvonalait, hanem részleteit is megállapítják. Mialatt tehát a három katonai minisztérium az erre vonatkozó munkálatokat keresztülvitte, a magyar kormány azt a nyilatkozatott tette, hogy a felvetett kérdések emiitett része a vóderőtörvóny tárgyalására tartandó fenn, mert csak akkor történhetik azoknak alapos tárgyalása.« Méltóztassék ezt megérteni. Tehát a harcz közepén már meg voltak állapítva az engedmények bizonyos részei, a melyekben mindnyájan megegyeztek. Közbejött egy kormánynak, azt hiszem, a Héderváry-kormánynak bukása, akkor aztán, ugy látszik, hogy Tisza miniszterelnök ur vállalkozott ezeket a fnélkül is keresztülvinni. Itt van a második része (olvassa): »Más része tekintetében azonban még megegyezésre van szükség.« Tehát az első része az engedményeknek már el volt határozva, mielőtt Tisza jött, de Tisza vállalkozott arra, hogy majd a véderőtörvény alkalmával fogja ezeket az engedményeket megvalósítani, addig majd az ígéretekre szorítkozik. Ebből azt látom, hogy ha a harcz azzal a hévvel vívatott volna, a melylyel megkezdtük, legalább ezek az engedmények feltétlenül meg lettek volna, a másik részérői pedig beszéltünk volna. És most mi van? Kategorikus Ígéret. De csak Ígéretnek kategorikus, ellenben feltétlen engedménynek határozatlan. Széll Kálmán, a ki iránt pedig több bizalommal voltunk, még pedig joggal, szintén megtette ezeket az Ígéreteket. Tisza István vállalkozott, mint Pitreicli mondja, daczára annak, hogy az engedmények egy része már meg volt beszélve, vállalkozott mint Olcsó János, hogy olcsóbban meg fogja csinálni ezt az üzletet, engedmény nélkül, puszta ígérettel. Azt hiszem tehát, hogy ha folytattuk volna ezt a harczot a megkezdett erővel azzal az erőszakos politikával szemben, a melyet neki soha nem lett volna alkalma gyakorolni, mert csak papiroson van az meg, akkor több sikert várhattunk volna ettől a küzdelemtől. De ha egyebet nem is, legalább azt megtanulta Tisza István miniszterelnök ur és megtanulták azok, a kik a jövőben jönni akarnak, hogy nem elég csak elolvasni egy jogi könyvből Pittnek, vagy egy másik miniszternek erélyes kormányzását és majd ezt alkalmazni akarni, hanem szükséges az élet viszonyainak ismerése is, szükséges az emberek és a politikai helyzetnek megismerése. Hisz a t. miniszterelnök ur nem rendelkezett a politikai előrelátásnak azon mértékével sem, hogy ha megcsinálja a megegyezést a Kossuth-párttal, vájjon akkor biztosítva van-e a siker. Neki már tudnia kellett volna azt, hogy nem lehet paktumot kötni az ellenség egy részével, hanem a másikkal is . . . (Elérik derültség a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Polónyi Géza: Ez mondja meg az igazat! Ez őszinte beszéd! (Zaj balfelől.) Molnár Jenő: Majd megmagyarázom. Nem is hiszem, hogy félreértsenek, mert még ki sem magyaráztam. (Derültség. Egy hang jobbfelöl: Ez elszólta magát.) Én azt mondtam, hogy nem rendelkezik a politikai előrelátásnak azon mértékével, a mely szükséges ahhoz, hogy valaki egy országot kormányozzon. Én nem mondtam azt, hogy velünk sikerült volna a paktum, (Derültség a szélsőbaloldalon.) én csak azt mondtam, hogy próbálja megcsinálni mind a kettővel, ha tudja. Polónyi Géza: Kiszaladt a száján az igazság. Molnár Jenő: Én nem mondtam, t. képviselőház, hogy velünk is csináljon, csak azt mondtam beszédem elején, hogy erkölcsileg lehetetlen dolognak tartom általában, ha a kormány az ellenzékkel kormányoz. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem tetszett itt lenni a t. képviselő urnak, másként meghallotta volna, hogy én azt mondtam, hogy ez lehetetlen. Épen azért kell neki megbukni, és minden kormánynak meg kell bukni, t. ház, a mely nem a saját erejére, hanem az ellenzékre támaszkodik. A mint mondtam, t. képviselőház, Pitreich maga kijelentette, hogy az engedményeknek egy bizonyos része már megvolt, hanem azt is mondtam, hogy akadt egy gróf Tisza István, a ki vállalkozott arra, hogy ezeket megcsinálja. Meg is csinálta volna, hogyha nem bízik annyira azokban, a kik neki ebben a tanácsot adták.