Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

4Ö0 3.93. országos ülés 190Í mömre végre is hajtották az Ítéletet. Azonban annak daczára, hogy a mostani elnök ur rolt annak idején a mentelmi bizottság elnöke, még 1903. évi Julius 30-án, tehát ezelőtt nyolcz hónappal a mentelmi bizottságban ügyek tár­gyaltattak, az ítélet is meghozatott; a másik eset szeptember 10-én intéztetett el, a legutolsó pedig november 27-én, és mégis mindezek a dol­gok a ház elé sem kerültek és a jelentések még be sem terjesztettek a szeptember 21-iki esetre vonatkozólag. Ráth Endre képviseló'társam esetére nézve a jelentés be van terjesztve, a 255. §. második részének megfelelőleg napi­rendre nem tüzetett, holott a határozatot azon­nal meg kellett volna hozni. Hát ezennel be­jelentem, hogy a mennyiben ez ügyek tárgyalása a házszabályok szerint meg nem történik a le­hető legrövidebb idő alatt, mindennap meg fo­gom ezen követelésemet ismételni, (Mozgás a jobboldalon.) mert nem fogom engedni, hogy önök, t. képviselő urak és az elnökség is velem szemben alkalmazzák a házszabályt, hét képvi­viselő társamra pedig rásüssék a bélyeget, hogy márczius í-én, pénteken. paktumot kötött az elnökséggel, és igy jó ellen­zéki hírnevükön csorba essék. Elnök: Az idő előrehaladván, javaslom, hogy a t. ház a tanácskozást most ne folytassa. A legközelebbi ülés idejére és napirendjére vonat­kozólag javaslom, hogy a t. ház legközelebbi ülését holnap, szombaton délelőtt tiz órakor tartsa ; napirendjére tűzze ki az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásá­nak folytatását, kapcsolatban a háromrend­beli jelentéssel, a melyek e törvényjavaslattal együtt tárgyalandók.(Felkiáltások: Választások!). Természetes, hogy, mivel az ülés elején a t. ház ma már elhatározta, hogy a holnapi ülés elején a választásokat fogja megejteni a bizottságok­ban beállott hézagok kitöltésére, és az uj ad hoc bizottság megválasztását, ez szintén a napirend tárgyát fogja képezni. A mennyiben a t. ház ehhez hozzájárul, ezt határozatkópen kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 3 óra 15 perczlcor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom