Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

398 393. országos ülés 1904 márczius k-én, pénteken. el a szive választottját. A szegény ember nem tud kitérni ezen kívánságok elől, s utoljára is azt mondja: »Fiam, nincs pénzem, hogy az engedélyt is meg tudjam szerezni, ha olyan nagyon szeretitek egymást, hozd haza és ellakjuk a lagzit.« (Derültség.) Mi ennek a következménye? Az, hogy megtörténik az asszony hazahozatala, de mivel nincs pénz a különleges engedély megszerzésére, beáll a vadházasság. Ez most még csak szórványosan fordul elő, de ki áll jót érte, hogy nem fog e ez jobban elharapózni és ki fog jótállani azért, hova fog sülyedni a nép erkölcsisége, ha ez általánossá fog válni, micsoda szerencsétlen következmények származhatnak ebből! Megtörténhetik azután az is, hogy, ha azután az a legény hazajön a katonaságtól és pénz vagy más okoknál fogva nem esküdhetnek meg, azt mondja: »Ha eddig megvoltunk együtt, ezután is meglehetünk.« így állandósítva lesz ez a szerencsétlen, áldatlan állapot. Hogy ez egy állam érdeke volna, azt velem elhitetni nem sikerül senkinek. Ha tehát, t. ház, nem államérdekből áll fenn ez a tilalom, talán magánérdekből, az egyén érdekéből áll fenn? Ez meg épen nem lehetséges, mert, engedelmet kérek, itt az egyén csakugyan nem szorul az állam gondozására, az állam gondnokságára, mert hiszen az az egyén legjobban tudja, hogy az a házasság használ-e neki, előnyére válik-e, vagy nem; épen ellenkezőleg, sokszor az egyénnek legvitálisabb, legeminensebb érdekeivel van összefüggésben maga a tiltó akadály. Lehetett értelme a tiltó akadály felállításának akkor, a midőn 12 évi szolgálatra hívták be azt a katonát, ós azt a 12 évi hosszú szolgálatot is az ország határain kívül, messze a külföldön kellett teljesítenie, a közlekedés rendkívüli nehézsége és költséges volta miatt pedig az egész 12 esztendő alatt sohasem érintkezhetett családjával; akkor természetes, hogy embertelenség lett volna azt a katonát családjától elszakítani. De ma már, a midőn háromévi katonai szol gálát, sőt nagyon valószínű, hogy rövidesen a kétévi szolgálat is behozatik, ma, a midőn azok az ezredek legtöbbnyire az ország határain belül vannak elhelyezve, mf, a midőn a közlekedés olyan olcsó és könnyű, és midőn a szolgálat is könnyebb, mert hiszen szabadságot kap az a katona, sokszor hazamehet, sátoros ünnepkor meglátogathatja családját, és ez is őt a kaszárnyában, mondom, t. képviselőház, ma már az ilyen tiltó akadály fentartása sem a magán, sem a közérdek szempontjából egyáltalában nem igazolható. Engedjen meg a t. miniszter ur, hogy ismételten hangsúlyozzam: én eltörlendönei tartom ezt a tiltó akadályt, először az igazság szempontjából, másodszor erkölcsiség szempontjából és harmadszor pénzügyi szempontból. Az igazság szempontjából azért, mert hiszen aránylag kevés egyén miatt óriási nagy tömegre terjesztetik ki a tiltó akadály, a mennyiben besoroznak Magyarországon évenkint a közös hadsereghez 42.711 ujonczot, a honvédséghez 12.500 ujonczot, a mi három évet számítva a közös hadseregnél kitesz 128.133 ujonczot, két évet számítva a honvédségnél, kitesz 25.000 ujonczot, vagyis összesen 153.133-at, és e miatt az állam eltiltja nemcsak a hadköteles korban lévőket, hanem eltiltja még ezenfelül a megelőző korban, a 18—20 éves korban lévőket is a házasságkötéstől, ezeknek a száma pedig legalább is még egyszer annyit tesz, mint a tényleges katonáké, tehát 153.133 katona miatt 1,837.596 egyént tiltanak el a házasságkötéstől. Nohát, engedelmet kérek t. képviselőház, ez nemcsak igazságtalanság, hanem valóságos bűn, valóságos merénylet az állam ellen akkor, a mikor épen a múlt évi statisztika azt a szomorú adatot mutatja, hogy 6000 házassággal kevesebb köttetett és 15,000-rel kevesebb gyermek született, mint a megelőző évben. Ilyen viszonyok között az államnak törrénynyel megakadályozni a házasságkötést, valóságos merénylet önmaga ellen. De fel kell még említenem, t. ház, azon esetleg felhozható ellenérvet is, hogy jó ez a tiltó akadály azért, mert megakadályozza a korai, fejletlenebb korban kötendő házasságokat, a mi azután a népnek elcsenevészesedését eredményezi. Hát, engedelmet kérek, ez nem áll, mert először is nem is a fejletlen korban akadályozza meg a házasságokat, a mennyiben a 18—-20 éves korban lévőknek tiltja meg a házasságot vagy gátolja azt; már pedig vagy ki van fejlődve akkor fizikailag az a fiu, vagy nincs; előbbi esetben nincs értelme az akadálynak, utóbbi esetben hiábavaló, mert ha ekkor nincs kifejlődve, nohát akkor 50 éves korában sem fog kifejlődni ebben az árnyókvilágban. De meg azután, t. képviselőház, tényleg nem is akadályozza, mert hiszen legtöbbnyire — nagyon helyesen — meg szokták adni a kivételes nősülési engedélyt; nagyon ritka az az eset, a mikor meg nem adják. De hogy az elcsenevészesedés brkövetkezése egyáltalán nem áll, az én kerületemben is tudok egy élő példát. Az én kerületemnek igen sok községében divatozik az a szokás, hogy a legény 19—20 éves korában megházasodik. Ott a 20 éves legényre már ujjal mutogatnak a leányok a faluban és gúnyolják, hogy vén legény. O természetesen folyamodik is a kivételes nősülési engedélyért és megházasodik, de én még sohasem hallottam a 60. gyalogezred vezetősége részéről azt a panaszt, hogy Heves vármegye valami nagyon csenevész, fizikailag fejletlen anyagot szolgáltatna a hadseregnek. Sőt ellenkezőleg, ugy látszik, annyira tetszenek a hadvezetőségnek és olyan jól megtermett legények azok, hogy elviszik a császár városába és ott mutogatják