Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

3,93. országos ülés 190í és ne beszéljetek, mert a katona másként nem beszélhet. És ekként állítva fel a t. altábornagy ur a dogmáját, a mint kimutattam, egy olyan háborúra mutatott rá, a melyre vonatkozólag, a mint az előbb kifejtettem, nem áll, hogy azért veszett volna el, mert ott az olasz és a szard volt együtt, hanem elveszett azért, mert Bonaparte egy zseniális támadással verte meg az osztrákot és az olaszt. Ép ugy, a mint a katonai munkák elismerik, hogy Károly főherczeg két másik hadoszloppal Aspern-nél ugyanolyan stratégiai fogással verte ketté és tette harczképtelenné az ellenséget, a mi által Ausztria megmentetett egy katasztrófától. Tehát ennek az okoskodásnak katonai szempontból az egységes nyelvre vonatkozólag semmi értéke nincsen, ez csak porhintés, hogy azok, a kik nem néznek utána, azt elhigyjék. Én ezt akartam leleplezni. De most már tovább megyek, mert a t. altábornagy ur hivatkozott arra, hogy 1796-tól 1815-ig a szövetséges háborúknak mindig az volt a baja, hogy nem volt egységes hadvezérlet, nem volt egységes nyelvű vezetés, a mi pedig a franczia hadseregnél megvolt, mert tudjuk azt, hogy akkor Napóleon ellen viseltek a szövetségesek háborút, a ki maga egy nagy, zseniális strategikus, a világnak hallatlan lángesze volt és természetesen egységes franczia erővel nyomult előre. Ez megtörtént. De ez nem bizonyíték arra, hogy azért Magyarország már most ne követelhesse a maga szolgálati és vezényleti nyelvét, mert a szövetséges hadseregeknek voltak fegyvertényei, melyek czáfolatot nyújtanak nekünk arra, hogy három-négy nyelven vezényelt, egymás mellé állított csapatok győznek, ha eszes és ügyes vezérük van, De hogy franczia példát idézzek Jekelfalussy altábornagynak, annak az ütközetnek, a melyben Bonaparte állott Beaulieu és Colli szard és osztrák csapataival szemben, épen megforditottja volt a magentai ütközet, a hol a szard és franczia szövetséges hadsereggel állott szemben az egységes osztrák haderő. Ebben a munkában, mely kezemben van, perczről-perezre le van irva ez az ütközet, a melyben este 8 órakor Fanti olasz tábornok csapatai Napóleon tábornokainak csapataival együtt, tehát a szövetséges franczia és szard csapatok megnyerték a csatát az egységes osztrák hadsereggel szemben, mert nekik zseniálisabb, lelkesebb vezéreik voltak, tehát az olasz nemzeti vágynak, a lelkesedésnek, a zsenialitásnak köszönhetik a győzelmet. Az altábornagy ur okoskodása tehát nem áll. De menjünk át az 1807-iki évi auszterliczi csatára, a melyen Sándor czár vezetése alatt a szövetséges orosz, osztrák és német csapatok állottak szemben a franczia haderővel és túlnyomóságuk daczára elveszítették a csatát, de nem azért, mert a francziákat egységes nyelven vezették, ott pedig háromféle nyelven vezényelt csapatok voltak, hanem — a mint a sztratégiai munkák kimutatják — mert lárczius k-én, pénteken. 391 Napóleon mindjárt megérkeztekor elfoglalta azokat a magaslatokat, a melyeket lángeszével már előre kijelölt, ott defenzívába helyezkedett, Sándor czár pedig a helyett, hogy oldal mozdulatokkal kimozdította volna őt, maga intézett támadást Napóleon ellen azokon a pontokon, a hol Napóleont megverni egyáltalában nem lehetett. A sztratégiai munkák előadják ezeket a hibákat, utána nézhetnek az urak ezekben a munkákban, melyek a sztratégiai hibákat felfedezik, de olyant, hogy ezt olasz, ezt német, ezt nem tudom miféle nyelven vezényelték, hogy ebben keresnék a hibákat, azt a világ egyetlenegy sztratégiai munkájában sem fogja soha senki megtalálni. És ha Jekelfalussy altábornagy ur valamelyik hadtudományi munkában megtalálja azt, közölje velünk, hadd tanuljunk belőle. (Helyeslés balfelöl.) De én itt a t. házban már előadtam, hogy ha Jekelfalussy altábornagy urnak és a hadügyminiszter urnak ez a dogmaszerü feltevése állana, akkor képtelenség volna minden szövetséges háború, akkor képtelenség volna szövetkezni az olaszszal, a némettel vagy esetleg az oroszszal, nem tudom kinek ellenében, mert hiszen háború esetén ezek is más és más nyelven vezényelnék hadseregüket. (Ugy van! balfelöl.) De méltóztassanak csak a krimi háborúra gondolni, Szebasztopol ostromára, a hol angol, franczia, olasz és török csapatok voltak együtt. Jekelfalussy altábornagy ur dogmája szerint természetesen képtelenségnek fog feltűnni. De a tények mást mondanak. Ugyanazon hadtani munkában, de akármelyiket megnézhetjük, le van irva a krimi hadviselés, az egész stratégiai beosztás, az egész taktikai felvonulás, hogy a különféle nemzetek csapatai melyik tábornok vezetése alatt voltak. Igaz, van egy mozzanat, de ez egy szerencsétlen esemény volt, Karabelnája védőmnél történt szerencsétlen támadás, a melynél egy franczia és egy angol tábornok elesett. Ez a szerencsétlen esemény azért történt, mert abban állapodtak meg, hogy egy röppentyűt bocsátanak fel és az lesz a jel az indulásra. Véletlenül felrobbant egy röppentyű, a mire a csapatok megindultak, holott akkor még nem kellett volna. Erre aztán olyan fejetlenség támadt, hogy a csapatoknak súlyos veszteségek árán véres fejjel kellett visszavonulniuk. De ezt a szerencsétlenséget nem a vezényleti nyelv idézte elő, hanem az, hogy egy röppentyű szállott fel tévesen. Malakoff bevételénél, a hol ugyanezek a csapatok voltak, a francziák, angolok, olaszok és törökök együttműködve rohantak, még pedig egymást felülmúló bátorsággal, azt határozták el, hogy többé nem igy fogják a támadást jelezni, hanem összeigazitották az illető vezetők az órájukat és kijelölték, hogy pontban 12 órakor, a mint mindenkinek összeigazitott órája tizenkettőt fog mutatni, akkor intézzék a rohamot. S igy történt Malakoff megtámadása déli 12 órakor s dicsőségesen be is vették.