Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-386

386. országos ülés 190k január 27-én, szerdán. 211 tam, milyen következményei vannak annak az eljárásnak, a melyet folytattank és azoknak az állapotoknak, a melyek ennek folytán létrejöttek. Mondottam, hogy az 5. §. utolsó bekezdése akként intézkedik, hogy a 4. §-ban megállapított feltételek bármelyikének meg nem tartása ugyanazzal a joghatálylyal bir, mint a viszonosság meg nem tartása. Már most, miután az uj autonóm vámtarifa nincs meg, miután ennek daczára a külfölddel tárgyalások folytatta! tak, sőt megállapodások, ideiglenes szerződések létesíttettek, ennélfogva az 5. §. utolsó bekezdése értelmében a viszonosság a legnagyobb mértékben meg van sértve. Én azt hiszem, hogy olyan politikusokra nézve, a kik, mint Polónyi Géza t. képviselőtársam is, az önálló vámteriilet eszméjét vallják magukénak, annak létesülését kívánják és arra törekszenek, semmiféle visszariasztó hatással nem bir az, ha az a viszonosság, a mely az 1899: XXX. törvényczikkben van szabályozva, meg van sértve, mert ennek a viszonosság megsértésének következményei vannak azután az 5. §. első pontjában lefektetve. Ebben ugyanis felhatalmaztatik a kormány, hogy az ország érdekeinek megóvásánál mindeu mástól függetlenül, tehát teljesen függetlenül az osztrák törvényhozástól, az osztrák kormánynak hozzájárulásától, csupán és egyedül a magyar szempont által vezettetve, a legmesszebbmenő intézkedéseket megteheti, ugy, hogy az által, hogy itt a viszonosság megsértésének állapota állt elő, semmi más nem kell, mint hogy a kormánypadokból egy kötelességtudó, az ország gazdasági érdekei iránt érzékkel bíró és erős elszánt, elhatározásokra kész kormány kerüljön ki, hogy rövid idő alatt bármikor is az önálló vámterületnek nemcsak jogi, de tényleges állapota is bekövetkezzék. Mikor ezek igy álltak, mikor mi nemcsak nem koczkáztattuk, sőt megmentettük azokat az alkotmányos elveket és garancziákat, melyek az 1899: XXX. törvényczikkben foglaltatnak, mikor ezen állapot folytán nyitva áll az ország előtt az önálló vámterület tényleges megvalósításának lehetősége: akkor igazán nem tudom megérteni, hogy micsoda jogon ér bennünket szemrehányás épen függetlenségi politikus részéről, a ki ezeket a dolgokat nagyon érti, nagyon tudja, a ki, múltja után ítélve, mindig az önálló vámterület álláspontja mellett küzdött. Ezzel végeztem a dolog azon részével, mely az 1899: XXX. törvényczikkre és ennek kapcsán a kormány által elkövetett törvényszegésre vonatkozik. A másik igen súlyos vádja Polónyi Géza képviselőtársamnak az, mikor azt mondja (olvassa): »Nem efemer, nem is problematikus dolog ez. Mi egy határozati javaslatot terjesztettünk a képviselőház elé. Expiálni akartuk azon tényt, hogy pártpolitikusok hibájából ártatlanok szolgálnak három évig, katonai kötelezettségükön túl, hogy ezeknek a szegény embereknek legalább lehetővé tétessék, hogy karácsony szent ünnepén családjuk körébe térhessenek.» Rakovszky István: A jószivü koma! Madarász József: Jószivü jezsuita! Rakovszky István: Ha csak jezsuita lenne, jó lenne. Lovászy Márton: így folytatja: »A póttartalékosok behívását törvénytelen, helytelen, szerencsétlen rendszabálynak tartom.« Hát mióta szokás az, hogy mikor egy képviselő, egy ellenzéki képviselő, egy kormányrendszabályt törvénytelennek tart, akkor azért nem a kormányt, hanem az ellenzéket vonja felelőségre ? Rakovszky István: Belvárosi mandátum! Lovászy Márton: így folytatja (olvassa): »De ugy, a mint láttam azt, hogy a hadügyminiszter rendelete alapján a megtorlásnak minden reménysége nélkül három éven túl ott tartották a szolgálatra nem kötelezett katonákat, még Boszniában is, ugy fog bekövetkezni a póttartalékosok megtorlatlan bevonulása is. E mögött a bevonulás mögött sok átok, sok fohász fog emelkedni és sok könny fog fakadni. Törvényhozóhoz méltó talán, ha ezekben részes nem akarok lenni.« Hát, t. ház, mi sem akarunk részesek lenni és hiszem, hogy nem is vagyunk. Mi ugy ismertük azt az 1888 : XVIII. törvényczikket, hogy annak alapján ilyen intézkedést tenni nem lehet és nem szabad. Mert nem lehetett a magyar törvényhozás olyan könnyelmű, hogy módot adjon a hatalomnak arra, hogy az ujonczmegajánlási jogot egyszerűen kijátszsza. Nem is ez volt az intencziója annak a törvényhozásnak, a mely ezt a törvényt megalkotta. Itt fekszik előttem, t. képviselőház, az a miniszteri indokolás, melylyel az akkori honvédelmi miniszter, báró Fejérváry Géza ezt a törvényjavaslatot a ház elé terjesztette és elfogadásra ajánlotta. Azt mondja a többek között, t. ház, ez az indokolás (olvassa): »A véderőröl szóló 1868 : XL. t.-cz. életbeléptetése óta szerzett tapasztalatok szerint békeidőben is létezhetnek és tényleg léteztek is oly különös vagy rendkívüli, habár csak időleges viszonyok és körülmények, a melyek a hadsereg némely csapatainál a rendes békelétszám fentartását a rendes, vagyis törvényesen megállapított ujonczjutalék mellett időlegesen megnehezítik, vagy épen lehetetlenné teszik.« Mit látunk most, t. képviselőház ? Látjuk azt, hogy maga a miniszteri indokolás ennek a rendszabálynak, a mely az 1888 évi XVIII. törvényczikkben a kormányt fel hatalmazza, mintegy előfeltételéül tekinti a rendes, törvényesen megállapított ujonczjutaléknak a behívását. Mert, t. képviselőház, ha ez nem igy lett volna, ha a legcsekélyebb jellel, czélzással elárulta volna a kormány azt, hogy ez az intézkedés ilyen czélokra is felhasználható, hogy azokkal a meg nem szavazott ujonezokat lehet pótolni, meg vagyok győződve, hogy azt a képviselőház egy27*