Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-384
3m. országos ülés 190é január 25-én, hétfőn, 159 cziónak leszerelését érnék el, hanem meg vagyok róla győződve, hogy a közjogi harcznak hosszú időre való megszüntetését is elérhették volna a múltban, vagy elérhetnék a jövőben. (Igaz! a baloldalon.) Nem tagadom én, hogy a t. miniszterelnök ur a közjog magyar felfogását helyesen és szépen fejtette ki e házban, és ama kijelentését, hogy a mi közjogunk erejét nem gyengíti meg az, hogyha az osztrák törvényhozás bármely testületében azzal ellentétes és teljesen ferde nézeteket fejtenek ki és nyilvánítanak, és hogy bármit beszéljenek Derschatta és alle-die-Schatta urak, ez minket jogainkból ki nem forgat — mondom — ezt nemcsak hogy nem tagadom, de készséggel aláírom, mert az akár az osztrák urakházában, akár a képviselőházban, akár az osztrák delegáczióban közjogunkra vonatkozólag elhangzott beszédek puszta szavak, de csak egy esetben nem. Abban az esetben nem, ha azok a beszédek u. n, közös miniszterek ajkáról hangzanak el. Ebben az esetben pedig épen a közös hadügyminiszter ur ajkairól hangzottak el. A hadügyminiszter pedig nem lehet ránk nézve csak előkelő idegen, mert igaz, hogy csak a quóta arányában, harmadrészben is a mienk, de hát részben mégis a mienk, és a mit ő mond, az már nemcsak puszta szó, puszta beszéd, mert az ránk is vonatkozik, mint a kinek kormányzati működése Magyarországra is kiterjed, mint a kinek, e közös intézményét illetőleg kezében van a végrehajtás. Az ő beszédét tehát tényszámba kell venni, a mely ténynyel szemben aztán a t. miniszterelnök urnak bármilyen szép a közjogi fejtegetése, ha szintén tényekkel nem felel rája, bizony csak üres beszéd marad. A t. miniszterelnök ur csak annyit hoz fel a Pitreich hadügyminiszter ur mentségére, hogy ez egy tisztán szakszerű katonai szempontból tartott beszéd volt. Nem tagadom, hogy a katonai felfogás megérzik rajta. Előtte pl. a nemzet, a melynek jogosnak látszó kívánságait igyekszik a katonai követelményekkel összeegyeztetni, egyszerűen csak lakosság. A magyar nyelvet csak ugy emliti meg, mint egyik »nem német nyelv.« Azt nevezi szellemnek, a mi a katonai szabályzatban van. Nohát ha valaki egész életében tollseprüvel, gyaluforgácscsal meg papirgombóczczal él, abban is több szellem van, mint abban a katonai szabályzatban. (Derültség b%lfelöl.) Az ő dialektikája, hogy a német nyelvnek nemcsak czélszerüségét, de szükségességét is levezeti, bizony a rajiportokon és a napi parancsokban megnyilatkozó észjárásra vall. Ennek daczára mégis csak közjogi vonatkozású politikai beszéd volt, tekintve a körülményeket, a melyek között, és a helyet, a hol elmondatott. Mert midőn itt egy hosszú közjogi harcz folyik és a törvényhozás működése fel van függesztve, midőn a harcz megszüntetése árában bizonyos változtatások vannak kilátásba helyezve, odaát pedig egy politikai testületben e változtatások végrehajtására hivatott egyén kijelenti, hogy ezek semmikép sem lehetnek olyanok, a melyek, a lényeget megváltoztatnák, hanem marad minden a régiben, hogy csak formalitások lesznek a magyar engedmények, tehát nincs mitől félni, akkor, bármily szakszerű beszédben jelentse is ki ezt valaki, annak a beszédnek megvan a maga közjogi vonatkozása és politikai értelme. (Igaz! Ugy van ! balfelöl,) Az igen t. miniszterelnök ur felhozta, hogy adjunk módot a törvényjavaslatnak minél hamarább való átbocsátása által arra, hogy a hadügyminiszter ur megnyilatkozhassak a magyar delegáczióban arról, hogy mik azok a reformok, a melyek a nemzeti aspirácziók által keltett szomjat el fogják oltani. A hadügyminiszter ur elmondta az osztrák delegáczióban beszédének 70 százalékát quóta Bzerint. (Derültség balfelöl.) Hogy milyen lesz az a 30°/o • . < Lengyel Zoltán: Most már 34°/ 0 ! Rakovszky István: És még 6 tized! Bedöházy János: , . . a mit a magyar delegácziban fog elmondani, arra én valami nagyon kíváncsi nem vagyok, mert azt előre tudom, mi lesz. A delegáczió osztrák bizottságának, azt hiszem, hogy elölről teljesen bemutatta magát, amaz oldaláról tehát, a melyik ezen magas testületnek és az udvari köröknek a legtetszetősebb. Hogy melyik oldaláról fogja bemutatni magát a magyar delegácziónak, a ki kíváncsi rá, az nézze meg. Ma már a hadügyminiszter beszéde után alig lehet hinni, hogy ama kilátásba helyezett katonai reformok azokon a bizonyos külsőségeken kívül valami lényegest is tartalmazhatnak. Jólehet ezen külsőségeken változtatások lesznek, de én ugy látom, hogy semmi esetre sem fogják a magyar álláspont diadalát jelenteni. (Igaz! a baloldalon.) Épen az a baj, hogy ezt nem akarják. Mindent megadnának, ha nem jelentené a magyar felfogás győzelmét. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Mert ez a diadal akkor volna meg, hogy ha bármiben is, akár egy körömfeketényiben kifejezésre jutna az, hogy az 1867 : XII. törvényczikkben használt megnevezés, a magyar hadsereg, szó szerint veendő, a melyet azután joggal illethet meg a nemzeti hadsereg minden attribútuma, a nemzeti nyelv, a nemzeti jelvények, a nemzeti szellem és nem kellene semmiféle más magyarázat a felségjogokról. Ha a miniszterelnök ur azt az álláspontot tudná diadalra juttatni az osztrák állásponttal szemben, a mely a magyar hadsereg alatt csak az általuk összhadseregnek és az összbirodalom maradványát képező intézménynek Magyarországról rekrutált ezredeit érti, akkor én ezen diadal szemléletére az én függetlenségi szivem, kurucz gondolkozásom és turáni tatár betyárságom daczára is (Éljenzés a szélsobaloldalon.) meghajlanak azelőtt a zászló előtt, a melyre 67 van felírva. De ha ez nem lehetséges 67-es alapon, mert ha lehetséges volna, megcsinálták volna,
