Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

384. országos ülés 1904- január 25-én, hétfőn. 151 Azután «• aggályos természetű közjogi elvek megvalósítása is megkiséreltetett«, mert ugyancsak ez a felelőséggel biró közeg, Pitreich hadügyminiszter állítja, hogy ő a magyar tiszteket a magyar ezredekhez áthelyezni »soha« sem fogja; továbbá, hogy magyar hadsereg nincs, hanem csak »közös« hadsereg, és hogy a német vezényleti nyelvből egy jottát sem enged. Az, hogy a hadügyminiszter ur azzal védekezik, hogy ő »közjogi fejtegetésekbe nem bocsátkozik «, hogy ő »a dolognak tisztán katonai szakszerűségi és czélszerüségi szempontjairól beszélt*, ez előttem nem mentség, mert nekem teljesen mindegy, akár »közjogi fejtegetések kapcsán«, akár »a dolognak tisztán katonai szakszerűségi és czélszerüségi szempontjából*, de tényleg mégis megsérti közjogunkat és megszegi törvényeinket. (Élénk helyeslés a baloldalon és a néppárton.) A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy nézete szerint ^minderre semmi más választ adni nem szükséges, mint hidegvérrel nyugodtan konstatálni azt, hogy a mi törvényeinkben hogyan áll a dolog, mert ezen törvények erejét csak a magyar törvényhozás változtathatja meg« ; de azt elfelejti, hogy az osztrák meg kijátszhatja. (Élénk helyeslés a baloldalon és a néppárton.) Ki csodálkozhatik tehát azon, ha ezek után felhangzik az általános közóhaj, hogy több világosságot, teljes őszinteséget és tetteket kívánunk! (Élénk helyeslés a baloldalon és a néppárton.) A t. miniszterelnök ur és az ő tisztelt pártja erre azt feleli, hogy adjunk neki időt, módot és alkalmat a tettekre. Annak a miniszterelnöknek adjunk időt, módot ós alkalmat a tettekre, kinek még csak egy erélyes szava sem volt a jogtiprás megkísérlésének visszaverésére?! (Ugy van! Ugy van! bal/elől. Ellenmondás a jobboldalon.) B. Kaas Ivor: Pitreichhal szemben. Molnár János: Midőn én azt látom, hogy a t. miniszterelnök ur, meg az ő t. pártja is hallgat és némán szemléli, hogy napról-napra, hétrőlhétre mint feszegetik odaát a mi alaptörvényeinket, a melyek nemzeti jogainkat és nyelvünket illetik, akkor én, legalább részemről, nem hallgathatok, hanem tiltakoznom kell ezen merényletek ellen, (Ugy van.' (Ugy van! bal felöl.) és harczolnom mindaddig, a meddig birok, és mindaddig, mig azt a mi nemzeti nyelvünket és nemzeti intézményeinket biztosító 67-diki törvényt vitatják, támadják, a mig azon intézkedéseket, a melyek azokban Magyarországra nézve foglaltatnak, a lehetőségig meg nem valósítják. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Sajátszerű az, t. képviselőház, hogy mi az osztrákokkal már évszázadokon át szövetségben és mégis, ugyancsak évszázadokon át, hadilábon állunk. De a támadók mindig ők, és mi csak a védelmezők vagyunk, sőt még a védelemben is akárhányszor ellanyhulunk, hogy támadóink annál merészebbek legyenek, és megirhassa majd egyszer egy német Tacitus az osztrák nemzetről azt, a mit a latin Tacitus egy más nemzetről irt vala, hogy t. i. non propria virtute, nem a saját ereje, erélye és vitézsége, hanem inimicorum eius imbecillitate, vagyis ellenfeleinek, a magyaroknak gyámoltalansága folytán aratta diadalait. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) A t. túloldal nemcsak nem küzd, hanem »nemzeti vivmányokról« beszél, mintha azok a »vivrnáuyok« — ha tényleg volnának is vívmányok — nem volnának egyebek, mint a mi nemzeti jogainknak az osztrákok részéről való köteles elismerése és megvalósítása, hanem csak egy nagy ügygyel-bajjal kivívott siker, hogy már ennek a »vívmányok« szónak nomenklatúrája is bizonyítsa és hirdesse, hogy mi mindig csakis küzdés, fáradság és harcz révén birjuk érvényesíteni jogainkat. A t. Kossuth-párt szintén hallgat, visszavonult a harcztérről, és pedig azért, mert szerinte a küzdelem úgyis haszontalan, hiábavaló. Pedig dehogy lett volna hiábavaló a küzdelem ! (Ugy van.' bal felöl.) Hiszen történetünk maga igazolja, hogy mi az osztrákoktól — noha azok szerződéseink szerint szövetséges társaink, barátaink és igy deferáló feleink kellene, hogy . legyenek — mégis minden időben csakis akkor bírtunk kapni valamit, ha hűen. kitartóan, erélyesen és rettenthetlenül küzdöttünk. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ezért szükséges a küzdelem. Ha nemcsak mi, hanem a t. túloldal is és a t. Kossuth párt is kezdettől fogva állandóan, szilárdan, rendithetlenül ós hatalmasan küzdött volna, már régen elértük volna azokat a nemzeti vívmányokat, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és teljesedett volna a magyar nemzetnek — e Vulkánnak — és az osztrákoknak következő allegóriája : A VULKÁN. Isméred-é az ősi nagy hegyet, Rengő talajból ugy emelkedett Dörgéssel, tűzzel föl az ég felé. Dörgése ugy szólt, mint a mennyeké. S tüze, mint villámzápor, ugy szakadt . . . , . . Ugy nőtte túl a szomszéd ormokat, S midőn a rengés elmúlt s béke lett, A hegy sem dörgött s nem ontott tüzet; Csak állt szilárdan és fönségesen . . . Egy messzelátszó, érj ás intelem : Tiszteljetek ! S nem ontván már halált, Lávája lassan termőföldre vált, Lejtője lassan begyepesedett, Es termett üdvös, áldott életet. S elzöldelt messze túl sok más hegyen. Sok más hegyen túl, hol fű sem terem. S ott titkon irigy izgalom riadt : Nem nyughatunk e gonosz hegy miatt ! A hegycsúcs füstöl ... Be kell tömni azt ! Tömjük be gyorsan, avagy ha lehet. Bontsuk, hordjuk szét az egész hegyet I