Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-382
110 382. országos ülés I90't január 22-én, pénteken. általában hivatali állásának felhasználásával valamely választót bizonyos jelölt melletti vagy elleni szavazásra, vagy a szavazástól való tartózkodásra nem birhat; nem rendezheti a választók összeszedését, és a választás székhelyére vezetését, és azoknál nem működhetik közre . . .« stb. Továbbá azt mondja (olvassa): » . . . a hivatali felebbvaló a neki alárendelt köztisztviselőt nem utasíthatja arra nézve, hogy melyik jelöltre szavazzon, vagy ne szavazzon, hogy szavazási jogát egyáltalán és mikor gyakorolja, vagy a szavazástól tartózkodjék.« A 168, §. mindezt fegyelmi büntetéssel sújtja. Tehát világos, hogy a törvény még sokkal kevesebbet, mint a korteskedés, (Ugy van! Jjgy van! balfelöl.) vagyis az erőteljes befolyásolást, rábeszélést, a jelölttel való utazga'ást, a lakomákon, dinom-dánomokon való részvételt is, tiltja. Annál inkább tiltja tehát a többet, s ennélfogva azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök ur, a ki ezen szakaszokat bizonyára ismeri, csak ugy ragadtathatta magát azon kérdés intézésére, hogy hol van az megirva, hogy nem lehet korteskedni, hogy ő talán ezen korteskedés fogalmába egészen mást helyez bele, mint a köztudat éí a közvélemény, a mi azonban mindenesetre veszedelmes dolog, mert hiszen a miniszterelnök urat, a ki ma a belügyi kormányzatot vezeti Magyarországon, mindenesetre a közvélemény illetékes interpretátorának tartja arra nézve, hogy a törvényeket, vagy a törvényes fogalmakat magyarázza. Ez az egyik, a mit köteles voltam felemlíteni. A miniszterelnök ur beszédének másik része, a mely szintén aggodalommal töltött el, a gyülekezési jogra és a gyülekezési szabadságra vonatkozik. E tekintetben a t. miniszterelnök ur egészen inczidentaliter nyilatkozott itt a házban egy esetből kifolyólag, a melyet itt a tapolczai választással kapcsolatban felemlítettek, hogy t. i. ott egy embert egyszerű kihágásért tíz napi elzárásra ítéltek és ellene a választási mozgalmak közepette elfogatási parancsot adtak ki. A mint láttam, a t. háznak nagy része ezt igen természetesnek találta, sőt a t. miniszterelnök ur is ezen eljárás szóvivőjévé szegődött. Ezen esettel kapcsolatban azzal lepett meg bennünket a t. miniszterelnök ur, hogy bejelentette, hogy ő a gyülekezési jogra vonatkozólag épen aznap, tehát január 16-ikán egy rendeletet bocsátott ki, A miniszterelnök ur itt a szoczialisztikus mozgalmakat illető meggyőződéséről is tett konfessziót, és ha kijelentésót elolvassuk, bizonyos megnyugvást meríthetnénk belőle, látván, hogy a miniszterelnök ur is azt a meggyőződést táplálja, hogy az idő által felvetett és megérlelt, az emberek sok százezreit eltöltő eszmeáramlatokat, a melyek mint a boldogulás útjára vezetők élnek az emberekben, erőszakkal elnyomni nem tanácsos. 0 maga is azt a nézetet vallja itt, hogy a mi a szoczialisztikus mozgalmat illeti — azt mondja a t, miniszterelnök ur — biztosithatja a képviselő urat és a házat, hogy az ilyen mozgalmaknak árnyékától nem kell megijedni és ő a maga részéről is abban a nézetben van, hogy az ilyen áramlatok saját magukban hordják ellenszerüket és gyógyszerüket is. Ha az ember ezt olvassa és elolvassa a t. miniszterelnök ur azon egyéb munkáit is, a melyek szoczialisztikus nézeteiről megjelentek a könyvpiaczon, akkor az ember hajlandó volna ezen felfogásokból megnyugvást meríteni, mert hiszen épen a t. miniszterelnök ur vallja azt a nézetet, hogy (olvassa): »A haladás útja rögös, az élet súrlódásokkal, küzdelmekkel jár. Az egyeseknek, mint az osztályoknak az élet iskolájában tanpénzt kell fizetniök és minden valóban becses kincsért meg kell szolgálniuk. Az igazi haladásnak, az igazi fejlődésnek, mely egy jobb jövő biztos révpartjába visz, más útja nincsen. A ki a súrlódást gátolni kívánja, megzsibbasztja magát az életet; a ki a küzdelemnek akarja útját állani, nem nevel a szabadságra érett erős nemzedéket a jövő számára.« Ezen igazságokat maga a t. miniszterelnök ur hirdeti és hirdette. Igen szép szavak; tehát joggal hiheti a közvélemény és a törvényhozás is, hogy a t. miniszterelnök urat kormányzati ténykedéseiben is ezek az elvek, ez a felfogás és ezek a szempontok vezetik. Azonban fájdalommal kell tapasztalni, hogy ép ellenkező áramlatoknak és nézeteknek nyitotta r meg' az útját a miniszterelnök ur. Én ép azért felhasználom ezen legelső alkalmat, hogy felszólaljak, hogy talán ezen felszólalásommal is módot adjak a t. miniszterelnök urnak arra, hogy ezt a fellépését megmagyarázza, vagy talán azt a bejelentett rendeletét, a mely törvényellenes, visszavonja. Eddig ugyan még nem volt módomban, hogy azt a rendeletet elolvassam, de már azok is, a miket a t. miniszterelnök ur ezen rendelet tartalmát illetőleg itt e házban kijelentett, maga az a kijelentés is olyan, hogy homlokegyenest beleütközik leglényegesebb szabadságjogunkba, a gyülekezési szabadságba. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Mondom, nem volt módomban eddig még azt a rendeletet elolvasni; és ez annál meglepőbb, mert a miniszterelnök ur január 16-án jelentette ki, hogy aznap bocsátotta ki a rendeletet, és én kerestem azóta a hivatalos lapban, kerestem a »Belügyi Közlöny«-ben, azonban egyetlenegy illetékes hivatalos újságban sem jelent meg ez a rendelet. Már pedig lehetetlen feltételeznem, hogy a miniszterelnök ur annyira tévedjen, hogy egy imminens alkotmányos jogunkkal szemben a titkos rendelkezések és a titkos rendelet kibocsátása terére lépjen. Lehetetlen feltételeznem, hogy a t. miniszterelnök ur azt a jogot uzurpálja, hogy ő alkotmányos gyakorlatunkkal szemben, a mely nem ismeri az engedélyezési rendszert, (Ugy van! Ugy van! lálfelöl.) a mely a gyülekezési szabadságot kreálta,
