Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-366

366'. országos ülés 1903 deczember 30-án, szerdán, 57 képviselőházban. Csoda-e, t. képviselőház, hogy ilyen nyilatkozatok hallatára bennem is fel­támadt a remény, hogy lehet, hogy kell, hogy ennek az obstrukcziónak sikere legyen ? Osoda-e, hogy én, a ki ugy tartom, hogy a mit itt bár­mely képviselő mond, annak komolynak és meg­fontoltnak kell lenni, csoda-e, hogy ezek után én is lelkesedéssel vettem részt a küzdők sorá­ban, mert biztam a győzelemben? És mit látunk, t. ház ? A magára maradt kis küzdő csoport hetek óta folytatja a harczot és azoknak a t. képviselőtársainknak, a kik így beszéltek, csak hűlt helyét látjuk; még ide sem jönnek, szükségét sem látják annak, hogy meg­magyarázzák azon szörnyű ellentétnek okát, a mely tetteik és beszédeik között van. És mi vádoljuk a magyar nemzet választó közönségé­nek többségét, hogy meghajlik a hatalom előtt, meghajlik a hatalom súlya alatt és mást beszél és mást tesz, mikor a szavazó urnához megy ? Hiszen mi adunk rá neki példát: mást beszé­lünk és mást cselekszünk. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Mi vádoljak a nemzet többségét, hogy miért nem küld több függetlenségi képviselőt ? Hát ugyan mi haszna volna a nemzetnek most abból, ha 80 ember helyett 120 ember volna itt? Az a haszna volna, hogy 80 ember helyett 120 ember rakná le a fegyvert. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Nem, t. ház, ez nem az én politikám. Az én politikám: harczolni, de harczolni komoly czélért és komolyan. Ebből az obstrukczióból sok tanulságot vonhatunk le. Levonhatjuk azt a tanulságot, hogy a nemzetben az ő jogai védelmére meg van az erő és lelkesedés, (Ugy van! balfelöl.) de a képviselőiben nincs meg sem az erő, sem a lelkesedés. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) A nemzetet nem hiven képviselik az ő kép­viselői. Madarász József: Fájdalom, de ugy van! Csávolszky Lajos: Másodszor azt a tanul­ságot vonhatjuk le belőle, hogy valahányszor Magyarország állami függetlenségének eszméje felmerül, az mindig felserkenti, életre ébreszti a nemzetet, de a képviselők nem tudják vezetni. Igenis tüzet gyújtani, a lángot éleszteni, hogy ezen nemzeti lelkesedés lángjának tüzénél ki­építhessük Magyarország állami önállóságát, ha nem is egészen, de egyes területein: ez az ón politikám. De tüzet gyújtani, lángot szítani, hogy azt azután ismét eloltsuk, hogy azt ismét hamu alá tegyük, a nélkül, hogy a lelkesedés tüzénél csak egyetlen egy lépéssel is előbbre vittük volna az ország sorsát: ez nem politika, ez nem az én politikám, ez játék, a melynek borzasztó veszedelmes következményei lehetnek. Apponyi képviselőtársunk is folytonosan azt hangoztatja: hagyjuk abba a küzdelmet, azt a tanácsot adja nekünk, hogy a nemzeti aspi­rácziók érvényesítése végett megindított harcz­EÉPVH. KAPLÓ. 1901 — 1906. XXI, KÖTET. ról mondjunk le, haladjunk lassú tempóban és jobb, kedvezőbb alkalomra várjunk. Hát én Apponyi t. képviselő urnak erre csak azt vála­szolom, a mit ő 10 esztendő előtt mondott az ő választóinak, a midőn Jászberényben 1892-ben ekkép szólt választóihoz (olvassa): » Minden tévtanok között, melyeket hangoztatni hallok, nem ismerek veszedelmesebbet, mint azt, mely nekünk azt mondja: hagyjatok békét a közjogi és nemzeti aspiráczióknak és ne fejtsetek ki akcziót ebben az irányban.« Ezt ^a tanácsot adom én neki, a mely ta­nácsot ő adott tiz esztendő előtt a jászberé­nyieknek, mert abban igaza van, hogy nincs veszedelmesebb dolog, mint a nemzetet folyton eltántorítani aspiráczióitól. Jaj annak az or­szágnak, a mely egyszer elvesztette állami ön­állóságát és nem minden alkalmat használ fel arra, hogy jogait visszaszerezze! Hanem ez már nálunk szokás, A politiku­sok, a mikor megkezdik pályafutásukat, kimen­nek az országba a nemzet rétegei, a nemzet tömegei előtt nemzeti húrokat pengetni, nem­zeti ideálokat festeni, nemzeti aspirácziókat hangoztatni és midőn ezen az alapon megszer­zik a népszerűséget, akkor szeretnének komoly államférfiak, aktiv politikusok lenni. Miután pedig nálunk az aktiv politikusnak, az állam­férfinak legelső kelléke az, hogy hátat fordítson minden nemzeti aspirácziónak, tehát megtagad­ják az előbb hirdetett elveiket. Pedig a kép­viselőnek becsületbeli és politikai kötelessége megtartani azt, a mit egyszer az országgyűlésen vagy az országban hirdetett. Ha lelkének ér­zelme az általa hirdetett elvekhez nem marad hű, hagyja ott a politikai pályát, legyen ez büntetés meggondolatlanságáért, de folyton mást hirdetni és mást cselekedni, ez hazuggá teszi politikai közéletünket. (Igaz! Ugy van! bal­Telöl.) Nem azt mondom én, hogy ne hirdessünk, egyik ilyen nézetet, másik olyan nézetet: az egyik háborút hirdet, a másik békét, de ma­radjon^ meg mindegyik a mellett, a mit hirde­tett. Épen gr. Apponyi Albert mondja, hogy államférfiak, politikusok felelőséggel tartoznak annak megvalósításáért, a mit hirdetnek. 1889. október 6-án választóihoz intézett beszédében ugyanis a következőket mondja: » Vegyük ki a felelőség elvét az életből és felbomlik az er­kölcsi világrend, üablóvárrá változik az egész világ. Vegyük ki a felelőség elvét a politikai életből és a nemzeteknek nincsen többé semmi biztositékuk a kontárok kísérletei ellen.« Töké­letesen igy van. Ha megengedjük azt, hogy felelőség nélkül lehessen mondani mindent és épen annak ellenkezőjét cselekedni, kontárok kísérleteinek teszszük ki az országot. Hiszen mostan is kontárok kísérletei^ vitték az országot ebbe a nagy veszedelembe! És mert ez nem az én politikám, arra kérem ismételten a t. házat, méltóztassék az én elleninditványomat elfogadni, (Helyeslés balfelíH.) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom