Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-365

46 365. országos ülés 1903 deczember 29-én, kedden. velem közölni, hogy mi az, a mit felolvas, mert hallani nem vagyok képes, hogy nem ugyanazon felirati javaslat-e, a melyet a függetlenségi párt 89 tagjának aláírásával a házban beadott ? Ugron Gábor: Az! Az! Münnich Aurél előadó: Már azt egyszer felolvasták ! Szluha István (folytatólag olvassa): »Ezzel Felséged előre megakadályozni törekedett azt, hogy a nemzet törvényhozása a maga akaratát szabadon nyilváníthassa és a fejedelem hatalmi szavával gátat emel a nemzeti akaratnak törvényhozási utón leendő megnyilatkozása elé. A magyar alkotmány a jogfolytonosság alapján fejlődött, Ez a fejlődés sohasem ismerte a törvények váítozhatatlanságának sorvasztó bilincseit és most történelmünk évezredes tanulságaival szemben Felséged parancsoló formában hirdeti azt az akaratát, hogy a hadsereg fejlesztésére irányuló törvényes kívánságaink sohasem teljesülhessenek. Számos törvényünk, köztük az 1867 : XII t.-cz. 12. §-a is azt igazolja, hogy a magyar hadseregre vonatkozólag a nemzet által feltartott és biztosított jogokat Magyarország minden idegen beavatkozás kizárásával gyakorolja. És most keserű csalódással tapasztaljuk, hogy Felséged ezen jogaink érvényesítésére irányuló nemzeti akaratunkat egyoldalú törekvésnek nyilvánitja, melyet valamely más államterület érdekei befolyásolhatnának. Alkotmányunknak egyik alapja az is, hogy minden állami hatalom egyedül a nemzeti akarat forrásából ered és így a felségjogok is a nemzetnek a király által gyakorolt jogai. Nincs felségjog törvényen kivül vagy törvényen felül. Országunknak olyan törvénye nincs, a mely a nemzeti nyelvnek a hadseregben való érvényesülését Felségednek egyoldalú elhatározásától tette volna függővé. Felséged hadiparancsa a fejedelemnek jogait szembeállítja a nemzet jogaival. Nemzetünk sohasem mondott le a hadseregére vonatkozó jogairól. Azon törvényünk is, a melynek sérelmes értelmezésével most a királyi jogok kiterjesztésének szándékát tapasztaljuk, világosan fentartotta a magyar hadsereget, melyet kiegészítő részévé tett ugyan az összes hadseregnek, de nem nyilvánította azt más hadsereggel sem közösnek, sem egységesnek és csupán az 1723 :I. és II. t.-czikkben gyökerező kölcsönös és együttes védelem kötelezettségének czélszerübb teljesítése érdekében ismerte el a magyar hadsereg egységes vezérletét, vezényletét és belszervezetét a magyar király által intézendó'nek. Egyben azonban világosan kikötötte, hogy a. király ezen jogokat is csak alkotmányosan gyakorolhatja. Felségednek a nemzet törvényes kívánságával szemben kifejezett akarata kinos aggodalmakat ébreszt lelkünkben az alkotmányos korlátok épségben maradása iránt. Meggyőződésünk szerint Felségednek ezen akaratnyilvánítását a magyar törvényhozás magatartása annál kevésbé indokolhatja, mert az a maga akaratát a badiparancs kibocsátásának okául felhozott kérdésekben még ki sem jelentette. Felséged csupán az országgyűlés képviselőházában folyt vitából értesülhetett a nemzet kívánságairól. Ezen vita alatt egyetlen olyan törekvés sem nyilvánult, a mely addig, míg az 1867: XII. t.-cz. fennáll, az ebben meghatározott felségjogokat tiszteiéiben nem tartaná.Véleményeltérés csakis eme felségjogok tartalma és gyakorlásának módja tekintetében merülhetett fel, azt pedig, hogy a törvényhozás erre vonatkozó akaratával szentesítés végett Felséged elé járulhasson. Felségednek, a ki az alkotmányos uralkodásra annyira súlyt helyez, megelőzni vagy megakadályozni sem érdekében, sem jogában nem állhat.« (Felkiáltások jobb felöl: Legalább hangosabban olvasson!) Elnök: Kérem a képviselő urat, legyen szíves valamivel hangosabban olvasni. Szluha István (folytatólag olvassa): »Nem mellőzhetjük hallgatással Felségednek azon kijelentését sem, a melylyel ismételve és több ízben is, a hadseregről, mint saját hadseregéről emlékezik meg. A hadseregnek, mint szervezetnek különválasztása a nemzet törvényhozásától, elkülönítése az állampolgárok gondolkozás-világától és törekvésétől, mindig végzetes szerencsétlenségek kútforrása volt, a mely mindenha beláthatatlan bonyodalmaknak és ellentéteknek volt az eredő oka és nemcsak nemzetek romlását, hanem trónusok bukását is eredményezte. A zsoldos hadseregek korában lehetett jogosultsága annak, hogy a fejedelem a hadseregről, mint a magáéról rendelkezett, megadta erre a jogalapot az, hogy hadseregüket főleg a saját erőforrásaikból tartották fenn, de manapság, a midőn a nemzetek védereje az általános védkötelezettség és a néphadsereg eszméjére van alapítva, a midőn maga a nép áldozza pénzét és vérét a hadseregre: az én hadseregemről beszélni idejét multa, és sem az alkotmánynyal, sem az általános védkötelezettség eszméjével össze nem egyeztethető. A mi alkotmányunk szerint a hadsereg sohasem volt másé, mint a nemzeté, melynek fővezére a koronás király. Államiságunk és függetlenségünk szempontjából súlyos sérelem a legfelsőbb hadiparancs azon felfogása, hogy valamennyi néptörzs, igy tehát a magyar is, a nagy egész javára érvényesítse a saját különös előnyeit. A 67-iki kiegyezés a magyar állam függetlenségét akarta biztosítani és bármilyen végzetes lejtőre jutott is az engedmények terén, még a kételynek leghalványabb árnyéka sem férhet ahhoz, hogy a magyar nemzet államalkotó nemzeti jellegét sértetlenül megóvta és végtelen távolságban állott még annak a gondolatától is, hogy az ország önállóságát, a politikai értelemben vett magyar nemzetet a néptörzsek színvonalára kívánta volna lesülyeszteni. Nem lehetne kifogásunk az ellen, ha a Felséged jogara alatt álló és az