Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

377. országos ütés 190b legény szerepével és »elkeseredésében mi telhetik tőle, nagyokat üt botjával a szamár fejére.« Csakhogy azután az ilyen események egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy a kölcsönös szeretet és tisztelet, az a bizalom, a melynek meg kellene lennie a hadseregben a vezetőség és legénység közt és meg kellene lennie a hadsereg és a nemzet között, fenmaradhasson és megerősödhessék. És nem lehet csodálni, hogy ha azután nincs meg abban a hadseregben, a melyben ez a szellem uralkodik, az a mozgató erő sem, a melyet ha nélkülöz a hadsereg, akkor az csak nagy, lomha néptömeg, mig ellenben, hogy ha az megvan benne, akkor nemcsak harczképes, hanem még hódításra is képes. Ez a mozgacó erő a lelkesedés. De ehhez a lelkesedéshez kell a nemzeti érzület és a humánus, emberies bánásmód. Mert nem lehet kívánni attól az alárendelt helyzetben levő és a szubordináczióval úgyis agyonnyomorgatott szegény katonától, hogy szeretettel és tisztelettel viseltessék azon tisztikar iránt, melynek, fájdalom, egyes tagjai, kivetkőzve minden emberi érzületből, a brutalitás és a durvaság szótárából merített kifakadásokkal teszik még súlyosabbá annak a szegény katonának amugyis súlyos szolgálatát. És hogyha még a durva bánásmódhoz a törvénytelenség, jogtalanság és méltánytalanság is járul, akkor nem lehet csodálni, hogyha az elkeseredés csakugyan olyan magas fokra hág, a milyen a bileki katasztrófához vezetett. Hjzeket voltam bátor mint elsőrangú kellékeket a hadsereg szellemére vonatkozólag előadni. Vagyis röviden az én szerény véleményem szerint annak a hadseregnek, hogy a nemzet tiszteletét, szeretetét és bizalmát kiérdemelje, hogy ez a hadsereg harczképes legyen és kellő biztosítékot nyújtson a haza és alkotmány megvédésére, elsősorban nemzetinek kell lennie, azután szükséges, hogy annak a hadseregnek szellemében a humánus és emberies bánásmód legyen az uralkodó. De áttérek most már (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) a hadsereg szervezetére vonatkozólag is egynéhány olyan feltétlenül szükséges kellékre, a melyet szintén a hadsereg érdekében, de a nemzet érdekében is feltétlenül szükségesnek tartok. (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) Ezek közé sorolom elsősorban a tiszti nevelésnek nagyon fontos és nagyon lényeges kérdését. Hadsereg vezér, tisztikar nélkül, mint azt előbb voltam bátor jelezni, egy nagy lomha, tehetetlen tömeg; vezér pedig hadsereg nélkül, az meg épen operettbe való. Ezen nagy tömegnek életet, lelket, szellemet, mozgató erőt a tisztikarnak kell adnia, annak a tisztikarnak, a melynek a hadsereg cselekvő képességét irányítania, annak életet, gondolatot, eszmét adnia kell, a melynek irányítani kell azt, hogy az a nagy tömeg azt, a mit parancsok utján vele közölnek, pontosan végrehajtsa. A tisztikar KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXI. KÖTET. január 16-án, szombaton. 353 szellemétől függ a hadsereg szelleme, a tisztikar képzettségétől függ a hadsereg kój>zettsége. Az emberiség kezdetleges állapotában, midőn még ember ember ellen küzdött, a nagyobb fizikai erő. vagy a nagyobb személyi bátorság bizonyos foka sokszor elegendő lehetett a vezérszerep elnyerésére. De ma már, midőn a katonai tudomány igen nagy, lényeges és terjedelmes tudománynyá fejlődött a technika és harczászat haladása folytán, ma már ezt a tudományt nagyon hosszú, sokévi tanulmányozás és gyakorlat utján lehet csak elsajátítani. Nem tudom tehát eléggé kárhoztatni azt a monarchikus államokban divó szokást, hogy az uralkodóháznak valamennyi férfi tagja ha nem is generálissá, de legalább egyszerre hadnagygyá lesz. Mert hiszen a természettől senki sem születik sem generálisnak, sem hadnagynak, sem doktornak, sem ügyvédnek, sem papnak, hanem születik csecsemőnek, gyermeknek. Már most ezt a csecsemőt, ezt a gyermeket, hosszú éveken keresztül kell arra a pályára nevelni, a melyet későbben betöltendő lesz, a hol később hasznos polgárává akar válni annak a hazának. És most már csak pedagógiai kérdés az, hogy lehetőleg arra a pályára kell nevelni, a mely pályához legtöbb hajlandósága van, a meljhez legtöbb képzettséget mutat. Engedelmet kérek, semmiféle természettudományi könyvben nincs az megmondva, hogy minden uralkodóháznak minden férfi tagja egyedül és kizárólag a katonai pályára termett. Már pedig azt tapasztaltuk, hogy ezek az urak épen ezen a pályán legtöbbnyire igen rövid idő alatt a legmagasabb polezokat, a legnagyobb rangokat érik el, igazán sokszor igen kevés tudással, r tisztán csak a születés jogosultságánál fogva. Én nem vonom kétségbe senkinek jogát, hogy bizonyos állást el ne foglalhatna, ha arra készült és ha azt betölteni képes. Nem vonom meg e jogot az uralkodóháznak sarjaitól sem, csak azért, mert ők esetleg uralkodóházból származnak. Hanem azt már csak senki sem fogja állítani, mint az előbb is voltam bátor megjegyezni, hogy valamennyi uralkodóháznak valamennyi férfi tagja mind csak a katonai pályára termett. Mi következik azután ebből a ferde felfogásból? Az következik, hogy ezek az urak legtöbbnyire a legmagasabb katonai állásokat foglalják el, igen fontos tényezőkké válnak a hadseregben a nélkül, hogy erre az állásra — tisztelet a kivételnek — mást vittek volna, mint az üres fejet. Kétlem, hogy ez azután előnyére válik-e a hadseregnek — nem épen az osztrák hadseregről, nemcsak az osztrák uralkodóházról beszélek, hanem általánosságban beszélek a világ minden uralkodóházáról. Mondom, nem hiszem, hogy ez a rendszer az illető hadseregnek a győzelmi remény biztosítását nyújtaná, a nemzet és a trón biztosítására szolgálna. Ilyet nem hihet még a legjobban megcsontosodott monarchikus elvű férfiú sem. A tiszti nevelés egyik fő és elengedhetetlen