Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-365

565. országos ülés 1903 deczember 29-én, kedden. 20 nemcsak semmiféle ellentétek nincsenek, hanem azok egymás szive lüktetését teljesen megértik és osztják. De ennek nem az a módja, hogy a nemzet igyekezzék megérteni a hadsereget és a maga érzelmeit és aspiráczióit alárendelni azoknak az érzelmeknek és aspiráczióknak, a melyek a hadseregben uralkodnak, mert hisz az is világos, hogy a hadsereg a nemzetnek a szerve, és nem megfordítva; (Igaz! TJgy van! balfelöl.) ha tehát kívánatos az összeforradás, a mint én hiszem és vallom, hogy kívánatos, akkor annak csak egyetlenegy útja és módja van, hogy a hadsereg igyekezzék megérteni a nemzetet, a hadsereg merítse az ő szellemét a nemzet szelleméből, (Helyeslés balfelöl.) és a hadsereg oszsza azokat az érzelmeket, vágyakat és törekvéseket, melyek a nemzet szivéből és lelkéből fakadnak. Erre törekszünk mi minden erőnkkel, min­den gondolatunkkal, és mi is kérjük az igen t. honvédelmi miniszter urat: támogasson bennün­ket e törekvésünkben. Hiszen az élet minduntalan ráczáfol az igen t. honvédelmi miniszter úrra és az élet nekünk nap-nap után megmutatja azt, milyen nagy örvény van a két felfogás és a két test: a nemzet teste és a hadsereg teste között. Saját tapasztalatainkból ismerjük azt a szellemet, mi is voltunk katonák, én is szolgáltam a hadse­regben és mint tartalékos tisztnek volt alkal­mam a tisztikarral érintkezni és megismerni azt a szellemet, a mely ott honol és mondha­tom, — nem panaszkodom, hogy összeütközéseim voltak, — de azok a tapasztalatok, a melyeket ott szereztem, legalább is elszomoritanak, mert ha mást nem éreztem, de azt éreztem, hogy az a hadsereg és az a tisztikar ettől a nemzettől legalább is teljesen idegen. Az igen t. miniszterelnök urnak minapi beszédével Szederkényi Nándor igen t. barátom olyan behatóan foglalkozott tegnapi nagy beszé- • dében, annak különösen történelmi vonatkozá­sait oly fényes érvekkel czáfolta meg, hogy nekem ezen a téren igazán már csak böngészni valóm van. Különösen fényesen czáfolta meg Szederkényi Nándor t. barátom az igen t. miniszterelnök urnak azt a történelmi allúzióját és történelmi distinkczióját, mely szerint az uralkodóház már igen hosszú idő óta ezekben a kérdésekben azt az álláspontot foglalja el, hogy a tisztképzés terén és annak a törekvésnek a terén, hogy a magyar elem, a magyar nemzet fiai a hadseregben, mint tisztek helyet foglal­janak, mindig bizonyos engedékenységet tanúsí­tott, de époly mereven állott szemben mindig azzal a törekvésével és vágyával a nemzetnek, hogy a szolgálati és vezényleti nyelv a magyar hadseregben magyarrá tétessék. Kimutatta Sze­derkényi Nándor t. barátom, hogy nem áll az, mintha a nemzet ebbe belenyugodott volna. Bn tehát ezzel a részszel nem is foglalkozom, hanem keresem azt az intencziót, a mely a t. minisz­terelnök urat vezethette akkor, a mikor ezt a distinkcziót megtette. Mit akart mondani a t. miniszterelnök ur azzal, hogy feltárta a történelem világítása szerint ennek az ügynek múltbeli és jelenbeli állapotát? Következtetést akart vonni ebből a jövőre nézve is? Azt akarta ebből deriválni, hogy miután a múltban igy volt, hogy miután a multban a magyar szolgálati és vezénynyelv tekintetében a dinasztia és a trón részéről mindig engesztelhetetlen magatartást és állás­pontot talált a nemzet, tehát ennek igy kell maradni a jövőre nézve is? Ha ez igy van, akkor az igen t. miniszter­elnök ur maga rontja le azoknak az u. n. re­formoknak erkölcsi értékét, a melyeket ideho­zott, és a melyek alapján azt követeli, hogy itt minden ellenállás megszűnjék és ő neki a kor­mányzat eszközei megadassanak. Mert ha valami, akkor csak az az egyetlenegy dolog volna képes a nemzetet megnyugtatni e sovány reformok értéke felől, ha tudná a nemzet, hogy ezeknek a reformoknak és intézkedéseknek kitűzött czélja a magyar szolgálati és vezényleti nyelvnek a megvalósítása és ezzel a hadseregnek nemzeti szellemben való teljes átalakítása. De ha a t. miniszterelnök ur egyszerűen megfosztja a nem­zetet még a reményétől is annak, hogy ezt a czélját valaha elérhesse, akkor természetesnek kell találnia, hogy a nemzet ezekbe az eredmé­nyekbe belenyugodni nem tud, és ez a nemzet meg nem elégedhetik ezekkel a reformokkal, hogy ezekben a reformokban a megoldást igaz magyar szívvel megtalálni nem tudja és akkor igen természetesnek kell találnia a t. kormány­nak is, hogy ez a válság a mai napig sincsen megoldva és hogy a küzdelem folyik mindaddig, a mig a legfőbb akadály, az az engesztelhetet­len akarat eltávolítva nincsen. (Helyeslések a szélsöbaloldálon.) És a mit a t. miniszterelnök ur itt mon­dott, a mit ő a történelmi allúzióból levont, az semmi más, mint szelídebb alakban való ismét­lése a Chlopyban hangoztatott és a királyi ma­nifesztumban ismételt tónusnak. Ez a dolog, t. képviselőház, ez az egy körülmény maga fel­ment minket minden további felelőség alól a küzdelem folytatása iránt, sőt egyenesen köte­lességünkké teszi, hogy ezt a merev álláspontot, a mely a nemzetet még a reménytől is meg­fosztja, hasonló merev állásponttal megtörjük és a nemzet számára a valódi kibontakozásnak, a czél kitűzése által való kibontakozásnak útját megmutassuk. (Helyeslései a szélsöbaloldálon.) Közgazdasági kérdéseket is emiitett az igen t. miniszterelnök ur beszédében, én azonban azokkal, miután a tárgygyal összefüggésben nin­csenek, foglalkozni nem kívánok, csupán annyit jegyzek meg, hogy az a politika, a mely habo­zás nélkül túltette magát azokon a fontos ga­rancziális rendelkezéseken, a melyek az egész képviselőház, annak minden pártja és igy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom