Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-376
336 376. országos ülés 190b január 15-én, pénteken. indulnak ki: minden egyes rendszabályban, minden egyes tervez getésben megvan az összeütközésnek alapja, oka és forrása, és hogy mindig csak nagy kinnal sikerül egyes esetben modus vivendit elérni, a mely modus vivendik, miután azoknak akkép kell kieszeltetniok, hogy beléjök férjen az egyik felfogás is, a másik felfogás is, jobbra is, balra is az őszinteség hiányában leledzenek (Igaz! Ugy van! balfelöl.) és elmérgesitik az egész viszonyt, a melynek az ő Felségének uralkodása alatt álló egyik és másik állam közt a közös és kölcsönös védelem hatályossága szempontjából fennállania kellene. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De hát ez az alapozás és az alapvető tételekben ez a különbség nem uj. Csak következetes, határozott, intranzigens, a mellett tapintatos és okos fellépéssel lehet elérni, hogy a félreértéseknek ez az örökké bugyogó forrása egyszer beduguljon. Nem teszem tehát a mostani miniszterelnök urat felelőssé azért, hogy mióta ő miniszterelnök, ezekre az alapvető tételekre nézve a homály amott meg nem szűnt. Ezt tennem nem volna méltányos. Hagyjuk hát az alapvető tételekben való differencziát, mint olyant, a melynek eloszlatása egy hosszú politikai proczesszust tételez fel, és menjünk át azokra a konkrét kérdésekre, a melyeknek megoldásában a mostani modus vivendinek létesítését megvalósítani iparkodnak. Nézzük meg a hadügyminiszter nyilatkozatának tartalmát az egyes konkrét kérdésekre vonatkozólag, mert erre nézve mondja a miniszterelnök ur, — miután az általános közjogi felfogások felett egy kíméletes formulával átsiklik — hogy a hadügyminiszternek nyilatkozatai és az ő programmjai egymást fedik. Azaz a t. miniszterelnök meglehetős óvatosan nyilatkozik e tekintetben, s ezért csak dicsérhetem őt. O t. i. azt mondja: »Rámutathatok és azt hiszem, nyugodt lélekkel mutathatok reá, hogy azok a kijelentések, melyek a magyar nyelvnek a közös katonai tanintézetekben való tanítására vonatkozólag tétettek, teljesen fedik egymást a szabadelvüpárt programmjában foglalt nyilatkozatokkal.« A t. miniszterelnök ur tehát igen helyesen erre az egy jDontra szorítja azt az ő megnyugvását, hogy a hadügyminiszter ur nyilatkozata az ő programmját fedi. Meg fogjuk különben látni, vájjon e tekintetben is meg van-e kellő alapja a megnyugvásának. De hát a szabadelvüpárt katonai programmja nemcsak erre az egy pontra vonatkozik és, bár megengedem, hogy gyakorlati jelentésekben ez nem a legfontosabb, mégis ha azt akarjuk megállapítani, vájjon a közös hadügyminiszter ur nyilatkozatai és a szabadelvüpárt és a kormány programmja azonosak-e és egymást fedik-e, nemcsak erre az egy pontra, hanem az összes pontokra nézve kell az összehasonlítást megtennünk az ezen programúiban felállított követelmények és a hadügyminiszter ur nyilatkozatai közt. Menjünk tehát végig ezeken. Első sorban találkozunk a hadügyminiszter urnak kijelentéseivel a magyar szolgálati, helyesebb értelemben véve a német szolgálati nyelv tekintetében. Talán azt mondhatná valaki, hogy ezen a téren nincs clifferenczia, minthogy a szabadelvű párt nem vette fel programmjába a nyelvkérdés megoldását. De ez csak egészen felületes nézése volna a dolognak. Nem szólok most arról, hogy a hadügyminiszter urnak a ' nyelvkérdésre tett kijelentései diametríális ellentétben állanak az én egyéni álláspontommal, melyet már a nyár folyamán elmondott beszédemben fejtettem ki, midőn kijelentettem, hogy a magyar szolgálati és vezényleti nyelv behozatala a magyar hadseregben a magyar nemzetnek nemcsak elévülhetetlen joga, hanem egyszersmind olyan politikai törekvése, melynek előbb vagy utóbb meg kell valósulnia, (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) melynek sürgetésétől adott pillanatban politikai okokból el lehet állani, valamint hogy én is elállottam, melyet azonban véglegesen elütni az én meggyőződésemmel legalább meg nem egyezik. De meg nem egyezik, a mennyire én tudom, a t. szabadelvű párt meggyőződésével sem. Nem egyezik meg azzal a programmal, melyet a szabadelvű párt elfogadott, a melynek megfelelő pontja igy hangzik: »A szabadelvű párt az ország ezen jogait hangsúlyozván, a vezényleti és szolgálati nyelv kérdését programmjába nem veszi fel, mert ezt a nemzet nagy érdekeit érintő fontos politikai okokból kívánatosnak nem tartja.« Magában ebben az indokolásban és azoknak intencziójában is, kik ezt a pontot ekkép szövegezték, benne van az, hogy politikai okokból, mely politikai okok ép azért, mert politikaiak, az opportunitásnak és az ideiglenességnek jellegével birnak, nem veszi fel a párt a nyelvkérdést programmjába, de kizárja azt, hogy a magyar nyelv joga érvényesítésének kérdését egyszer s mindenkorra eltemesse, arról egyszer s mindenkorra lemondjon, a mint az a hadügyminiszter ur nyilatkozataiban foglaltatik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Mellesleg mondva, az igen t. közös hadügyminiszter ur informátorai, a mennyire én tudom, félrevezették őt, midőn azt mondták neki, hogy Deák Ferencz és Andrássy Gyula a német szolgálati nyelv mellett meggyőző ékesszólással érveltek. (Derültség és mozgás balfelül.) Deák Ferencz és gróf Andrássy Gyula a létező tényleges állapotot nem bolygatták, annak fentartásába belenyugodtak, de én, a ki meglehetősen ismerem ugy az egyik, mint a másik elhunyt nagy államférfiú összes beszédeit, nem ismerek olyat, melyben a nyelvkérdéssel ex asse vagy egyáltalában foglalkoztak volna, kivéve Andrássy Gyulának egyszer egy alkalommal egy egészen rövid incidentális megjegyzését; Deák Ferencztől épenséggel nem ismerek ilyet. Ismerem Deák Ferencznek a 48 előtti időkben folytatott azon
