Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-374

374. országos ülés 1904 január 13-án, szerdait. 293 miniszter ur ezeknek helyzetére vonatkozólag, nem tudom, nem is szándékozom konkrét javaslattal előállani, mert annak konkluzuma az lenne, hogy kénytelen lennék a vitát esetleg egy zárbeszéddel, vagy esetleg a részletes vitánál újból felvenni, ez pedig ellenkeznék a mai napirendnek beosztásával. Tehát tartózkodom ettől is, csak szívesen venném, ha a t. pénzügyminiszter fel világositana engem az iránt, vájjon szándékozik-e e tekintetben intézkedni, vagy egyáltalában forog-e fenn akadály ezen jogos és méltányos igényeknek kielégítése tekintetében valamely intézkedésre. Végezetül, és tulajdonképen ez volt felszólalásomnak oka és lényege, a miért én a magam részéről kifogást emelnék a javaslatnak be nem vallott dispozicziója ellen; ez t. i. az, hogy én értem és érzem, hogy a nemzet napszámosainak, a tisztviselőknek jól teljesített munkájukért jutalmat ad az állam. Hozzá is járulok szívvel, lélekkel és meggyőződésből. De Magyarország adózó polgárságát a spekuláczió számára kiszolgáltatni nem akarnám. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Biztos tudomásunk van mindnyájunknak arról, hogy részben rokkantak, részben hasznavehetetlenek, nagyrészben olyanok, kiknek szolgálati ideje régen letelt és nyugdíjba kellett volna, hogy menjenek, nem mentek és nem menesztettek nyugdíjba, mert lestek és várták a fizetésfelemelést. (Igaz! Ugy van! a szélsobdloldálon.) Már most, t. képviselőház, ez a törvényjavaslat holnap vagy holnapután, promulgácziója után, törvényerőre emelkedik és annak egyik eklatáns emanácziója az lesz, hogy olvasni fogjuk nyolcz nap múlva, t. képviselőház, seregesen azon nyugdíjazott egyéneket, a kik évek során át leselkedve vártak arra, hogy ez a fizetésemelés bekövetkezzék, hogy magasabb nyugdíjjal mehessenek nyugdíjba. Tudom, t. képviselőház, hogy az éremnek van másik oldala is. Azt is lehet, a humanizmus szemüvegén át nézve a dolgot, mondani, a mit hallottam is egyik t. képviselőtársamtól, hogy azok a szegény emberek, a kik 40 esztendeig kis fizetéssel szolgáltak, rászolgáltak arra, hogy magasabb nyugdíjjal menjenek nyugdíjba. Bocsánatot kérek, t. képviselőház, ezt az eljárást én nem a humanizmus szempontjából kezelem, de kezelem azon szempontból, hogy az a teljesített munkáért járó jól kiérdemelt fizetés és nem alamizsna, t. képviselőház. Ezzel szemben szükségesnek találtam volna, és szükségesnek látnám azt, hogy ez a fizetésfelemelés, mely mondom, a munkának jutalmául biztosíttatik, nyugdíjba csak azoknak a javára lett volna beszámítandó, a kik legalább ezen felemelt fizetés mellett két esztendőt töltöttek munkában és hasznos szolgálatokat teljesítettek. Mondom, t. képviselőház, nekem az a meggyőződésem, hogy azért volna jogos ezt a korlátot emelni, hogy ez á felemelt fizetés a nyugdijillet menybe csak azok javára számíttassák be, a kik mondjuk 1906. január 1-étől kezdve mennek nyugdíjba, mert ellenesetben, mint mondám, be fog következni az, — majd méltóztassanak meggyőződni róla, hogy mennyire igazságom van, és hogy az események mennyire engem fognak igazolni — hogy számtalanok olyanok, a kik még nem is töltötték be a teljes szolgálati idejüket, lesik az alkalmat, hogy felemelt fizetés mellett, rögtön, magasabb fizetés mellett, nyugdíjba mehessenek, és otthagyják azt az államot, a melynek szolgálatot teljesíteni tovább nem akarnak. Én ezt méltánytalan dolognak tartom az adófizető közönséggel szemben, határozati javaslatot azonban nem terjesztek elő két Okból. Először az emiitett technikai okból, de másodszor azért, mert tudni akarom a kormánynak e tekintetben elfoglalt álláspontját. Mihelyt a t. pénzügyminiszter ur ki fogja jelenteni, hogy nincsen azon helyzetben, hogy ilyen határozati javaslatot, illetve a részletes tárgyalás során egy ennek megfelelő módosítást elfogadjon, felesleges zaklatni a t. képviselőházat oly inditványnyal, a melynek sorsával előre tisztában kell lennünk, de azért is, mert az én felszólalásomnak tulajdonképeni czélja az, hogy elvárjam a t. kormánytól és megkérjem a t. pénzügyminiszter urat, indokolja meg a ház színe előtt azt, hogy akkor, a midőn tudva van az a dolog, hogy egy légiója a tisztviselői karnak, a mint ma kihirdettetik a törvény, három-négy vagy nyolcz nap múlva nyugdíjba megy, csak azért, hogy magasabb fizetés mellett léphessen nyudijba: mely okok vezetik a t. pénzügyminiszter urat akkor, a midőn különösen most annak lehetősége előtt sem zárkózhatik el, hogy a be nem hajtható adóhátralékok figyelembevételével is és egyéb mostoha körülmények tekintetbe vételével, egy deficzites költségvetést lesz kénytelen a t. pénzügyminiszter ur rövid idő alatt előterjeszteni. Ilyen viszonyok között tudni akarom, melyek azon méltányossági, vagy melyek azon politikai indokok, a melyek a kormányt arra vezetik és ösztönzik, hogy jutalmazzon férfiakat csak azért, hogy kényelmesebb helyzetben térhessenek pihenőre egy oly államban, a hol nagy szükség volna arra, hogy annak érdekében mindnyájan vállvetve dolgozzunk? Ezeket tartottam szükségesnek elmondani; a javaslatot különben általánosságban magam is elfogadom. (Helyeslés a szélsobäloldálon.) Elnök : Kivan még valaki szólani ? (Nem!) Ha tehát szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter ur kivan szólani, Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Én csak köszönettel fogadom a felszólalt t. képviselő urak nyilatkozatait, a kik, egynek kivételével, mindannyian szívesek voltak kijelenteni, hogy a törvényjavaslatot általánosságban elfogadni hajlandók. Épen azért tulajdonképen nem is kellene a törvényjavaslat védelmére szót emelnem, ha