Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-373
373. országos ülés 1904 január 12-én, kedden. 277 a nyelv kérdését miért nem veszi fel a párt programmjába, az nem tartozik a ház elé. Megmagyaráztam ezt már sokszor, valamint azt is, hogy itt senki tilalomfát nem állított fel. Első megbeszélésünk alkalmával már eloszlattam azt a félreértést, mintha a párt ezt a kérdést a ház elé hozni kívánta volna. Nagyon természetes, ez nem azt teszi, hogy minden olyan esetben, a midőn ezen kérdés a ház elé hozatik, a párt a maga programmja mellett, a maga meggyőződése és elvei mellett a legnagyobb határozottsággal helyt ne álljon. Párthatározatnak e tekintetben szüksége nem forog fenn. (Helyeslés a jobboldalon.) Pichler Győző: Személyes kérdésben csak egy perezre bátorkodom a ház figyelmét igénybe < venni, daczára annak, hogy nem lettem megnevezve. Rakovszky képviselő ur előadásában ugyanis reagált arra, hogy a kormánypárt részéről a nemzet előtt meggyanúsítják azokat, a kik a küzdelmet folytatják, viszont dicsérettel halmozzák el azokat, a kik a küzdelmet megkezdték, folytatták és azután abbahagyták. Itt a házban ez a kérdés már több ízben fel lett vetve. Pártunk elnöke és kiváló tagjai kifejtették azokat a politikai okokat, a melyek bennünket álláspontunk elfoglalására vezettek. Ezen politikai okoknak és meggyőződésünknek tisztaságában senkinek sem szabad kételkedni és nagyon jól tudta azt az igen t. kéj}viselőtársam, hogy nem szívesen veszszük mi ezt a dicséretet, a melyet, higyje el, ellensúlyoz az, hogy ezt a pártot hetek óta itt a parlamentben a szónoki tehetség és a szónoki formák minden kihasználásával gyalázatos módon meggyanúsítják. Voltak egyes beszédek olyanok, hogy senkit meg nem lehetett fogni, de a beszéd tartalma azért ennek a pártnak meggyőződéséből eredő magatartását a nemzet előtt mégis meggyanúsította. Tehát azzal a dicsérettel, azt hiszem, felérnek ezek a gyanúsítások. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: T. ház! A vitát bezárom, következik a határozathozatal. A napirendre nézve én tettem propozicziót, a melylyel szemben Okolicsányi képviselő ur tett indítványt, a melyhez a miniszterelnök ur is hozzájárult. Kérdem tehát: elfogadja-e a ház az elnök javaslatát, szemben Okolicsányi t. képviselő ur indítványával ? (Nem '.) Kimondom, hogy a ház Okolicsányi képviselő ur indítványát fogadja el, a mely szerint a holnap, január 13-án délelőtt tiz órakor tartandó ülés napirendjére először a ma megkezdett törvényjavaslat részletes tágyalásának folytatása és azután az állami alkalmazottaknak engedélyezendő pótlékokról szóló törvényjavaslat tárgyalása tűzetik ki. (Helyeslés-) Áttérünk most már Lovászy t, képviselő ur interpellácziójára. Lovászy Márton: Az idő előrehaladottságára való tekintettel kérem a házat, engedje meg, hogy interpellácziómat holnap mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur interpelláczióját nem kívánván előterjeszteni, az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 3 óra 10 perczJcor.)