Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-373

266 373. országos ülés IdOk január 12-én, kedden. vagyunk és a létszámmegállapitást évről-évre prolongálják, mint valami rossz adós a lejárt váltóját. Az ország közönségének is nagyon nagy megnyugtatására szolgálna,- ha a létszám egyszer állandóan, egy hosszabb időtartamra, mondjuk 10 esztendőre volna megállapítva és nem lennénk kitéve annak, hogy minduntalan jöhetnek egy ujabb létszámfelemelési javaslattal. Mindezek a kérdések tehát egyszer világossá volnának téve, minden félreértés ki volna küszöbölve a mi vitatkozásunkból, nem foglalna helyet abban többé sem a túlságos bizalom, sem az alaptalan reménykedés, sem az indokolatlan bizalmatlanság, sem az indokolatlan gyanúsítás. Tisztázva volna a helyzet és ezzel a helyzettel szemben az ellenzék is el tudná határozni a maga végleges állásfoglalását, ha megtudná azt, hogy ebben a véderőjavaslatban talál az eddigi állapothoz képest olyan haladást, a mely őt legalább egy időre kielégíti, és a mely őt legalább egy időre arra birja, hogy további jogos követeléseit ne feltétlenül és minden áron követelje, hanem azt, a mi valóban eredmény és baladás az eddigi állapothoz képest, azt siessen abban a javaslatban megvalósítani és mielőbb törvényerőre emelni. Ezzel az eljárással a kormány nyilt, őszinte, lojális és a parlamentarizmus szellemének igazán megfelelő módon közreműködnék arra, hogy a közvélemény megnyugtattassék és e parlamentben a béke és a parlament normális működése mielőbb helyre állíttassák. Az ón meggyőződésem szerint ez másként, mint a véderőjavaslat előterjesztésével ugy sem fog sikerülni. Az országgyűlés feloszlatása által, vagy más eszközökkel véget vethetnek valahogyan a mostani parlamenti hareznak egy időre, de erős a meggyőződésem, hogy rövid idő múlva ismét elő fog állani ugyanaz a helyzet, a melyben most vagyunk. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Arról pedig, hogy ez meg ne történjék, épen a kormány tagjainak lenne kötelessége gondoskodni, de nem ugy, a mint azt, nem tudom, jogosan, vagy jogtalanul a miniszterelnök urnak szokták imputálni: erőszakos eszközök alkalmazása által, a házszabályok olyan revíziója által, hogy a szólásszabadság korlátoztassék. Egy alkotmányossághoz szokott nemzetnél, alkotmányos államban nincsen rosszabb politika, mint a szólásszabadság elfojtásával a nemzet vágyainak, törekvéseinek elnémitása, a mely csak általános felforduláshoz és a hareznak csak nagyobb erőszakkal való kitöréséhez vezethet. (Ugy van! balfelöl.) Ilyen további zavaroknak elejét akarom venni, midőn a nyugalom és a béke mielőbbi helyreállítására teszek egy lépést azáltal, hogy a törvényjavaslat második szakaszául azt a rendelkezést hozom javaslatba, hogy utasíttassák a kormány, hogy a véderőjavaslatot mielőbb terjeszsze elő. Mivel azonban nem tudom, mennyire vannak megoldva azok a kérdések, a melyek ebben a törvényjavaslatban okvetlenül elintézést fognak nyerni, nem érzem magam jogosítva arra, hogy rövid terminust állapítsak meg, hanem, azt hiszem, elég méltányosan, ugy szövegeztem elleninditványomat, hogy a véderőtörvényjavaslat az 1904. év végéig terjesztessék elő. Ez, azt hiszem, oly hosszú terminus, a mely ellen a t. miniszter urnak nem lehet semmi kifogása. Ellenindiíványom, a melyet a második szakasz helyéhe kívánok tétetni, a következőleg hangzik: (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) »Az ujonczlétszám megállapítására vonatkozó további intézkedés az 1904. év folyamán beterjesztendő véderőjavaslatban fog megtétetni.« (Helyeslés balfelöl.) Ajánlom elleninditványomat elfogadásra. Rátkay László jegyző: Lovászy Márton! Lovászy Márton: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt kijelentem, hogy azon határozati javaslatot, a melyet előttem szóló Okolicsányi László t. képviselőtársam beterjesztett, elfogadom, valamint elfogadom azt a határozati javaslatot is, a melyet Kovács Pál t. képviselőtársam beterjesztett. Arra az esetre azonban, ha ezen határozati javaslatok el nem fogadtatnának, a magam és társaim részéről szintén elleninditványt vagyok bátor beterjeszteni, a mely egész röviden a következőkép hangzik: »A második szakasz töröltessék.* (Élénk lielyeslés a baloldalon.) Ez a második szakasz ugyanis abban a formában, a melyben itt előttünk fekszik, nemcsak hogy felesleges, hanem teljesen értelmetlen, egy valóságos nevetséges anakronizmus, s teljes mértékben osztozom az előttem szóló Kovács Pál képviselőtársamnak csodálkozásában a felett, hogy, a midőn ezt a második szakaszt tárgyalni kezdtük, nem állott fel maga az előadó ur és nem indítványozta, hogy legalább a kirívó anakronizmus, a mely ebben a szakaszban foglaltatik, valami módon kiküszöböltessék, vagy, a mi még helyesebb lett volna, nem indítványozta a szakasz kihagyását. En csak annak tulajdonítom az előadó urnak ezt az eljárását, hogy a mostani politikai viszonyok között általában ugy a miniszteri padokról, mint az előadói székről bizonyos elbizakodottság jelentkezik, a mely emlékeztet minket a parlament régebbi, az u. n. távolabbi időben lábrakapott tárgyalási módjára, s ennek az elbizakodottságnak következménye azután az a slendrián, a meíylyel az előadó minekünk az ilyen törvényszöveget változatlanul elfogadásra ajánlja. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Én igazán nem tudom, hogy érdemes-e a fáradságra annak bővebb bizonyítása, hogy ez a szakasz egyáltalában meg nem állhat; nem állhat meg már egyszerűen a miatt az anakronizmus miatt sem, a melyet előttem szóló t. képviselőtársaim is jeleztek, hogy t. i. egy törvényjavaslatban, a melyet ma, január 12-én még tárgyalunk s a mely ennek folytán 1904-ben fog