Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-373
260 373. országos ülés Í90k január l2-én, kedden. az illető megjegyzéseket, hogy az ellenzék mulasztott, mert nem ügyelt eléggé. Ilyenkor, a mikor egy szakaszt egész napon át tárgyalunk, azt megvilágítjuk és erős vetitő fény alá bocsátjuk, ka ezek a kiáltó bajok ki nem küszöböltetnek, azt másnak, mint makacsságnak, bizonyos álláspontnak — szerintem — gőggel és helytelen fölénynyel való fentartásának nem lehet tulajdonítani és ez magyarázza az előbb tett kijelentéseket. És egyre vagyok bátor e szakasz szövegezésénél a t. előadó ur figyelmét felhivnni, a ki nagy büszkén mondotta, hogy a közjogilag korrekt ily kifejezések, mint a közös hadsereg, a monarchia kifejezések, már előző törvényekben benne voltak. Igaz, a közös hadsereg kifejezése, ezt konstatáltuk, elismertük, benne van. De abban a 10 óv előtt hozott törvényben — pedig az sokkal behatóbb — a monarchia kifejezése és foglalma még nem veit felvéve; 10 évvel ezelőtt ezt még nem tették. Okolicsányi László: így akarják megcsinálni azt a monarchiát. Holló Lajos: És igy menne előre minden ellenőrzés hiányában az a közjogi terminológia. Először csak egyes javaslatokba csempészik be a helytelen közjogi formulákat, hogy azokhoz aztán dedukezió révén más formulákat és kifejezéseket csatoljanak. 1867-ben, a mint kimutattam, még magyar hadsereg szerepelt. Deák Ferencz törvényében ugy állapíttatott meg: az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg. Később közös hadsereg szerepel, de monarchia nélkül. Végre most már, tiz év múlva, rájövünk, hogy a monarchia hadiereje, a monarchia ujonczlétszáma, a monarchia ujonczmegállapitása. Mindez már egységes fogalmakat állapit meg a két állam között, a mivel tulajdonképen csak azt czélozzák, hogy meghajoljanak az előtt a helytelen közjogi felfogás előtt, a melybe a katonai hatalom önmagát mindig beleképzelte, hogy ő ugyanis a monarchia részére egységes katonai hatalmat reprezentál, a mely részére tőlünk és Ausztriától áldozatokat kivan. Ez a küzdelem nem is vonatkozott másra és czélt nem is érhetett másban, mint hogyha a küzdelemből kiderül és kivilágosodik, hogy ki marad felül: az a közjogi felfogás marad-e felül, a melyet a katonai hatalom táplál, vagy az, a mely Magyarország és a magyar nemzet részéről állíttatik fel. Ha e küzdelemben, a mint látszik, teljesen leveretik a magyar nemzeti álláspont, a melylyel szemben a chlopyi hadiparancsban, Körber beszédében, mindenben, rendkívüli durvaságában jő az egységes katonai állam és egységes császári hatalom előtérbe, és nem csak hogy visszautasításban nem részesül, de érvényt és megerősítést nyer közjogi kijelentésekkel, akkor nemcsak győzelmet nem vivott ki a magyar nemzeti álláspont, de megerősítette a vele szemben folytonos harezban álló hatalmat, a császári és katonai hatalom erejét felettünk, melylyel szemben a későbbi időben nehéz lesz a küzdelmet felvenni, és azt leverni. Csend lesz, a mint azt Szederkényi t. barátom mondotta, de ez a csend a legveszedelmesebb jele az időknek, midőn az elégedetlenség, az elkeseredés a nép lelkét annyira áthatja, hogy őt az akcziótól visszatartja, a küzdelem abbanbagyására birja. A keserűséggel telt időszak csendje lesz ez, a mely midőn kitörésre fog jutni, sokkal veszedelmesebb erupeziót és rombolást fog előidézni, mint a minőt most békés és törvényes eszközökkel akartunk elérni. (Helyeslés balfelöl.) Ennek következtében azok a határozati javaslatok, melyek ezen szakasznak ujabb, közjogilag korrektebb definiálását kívánják, helyesen lettek előterjesztve, és azokat az előadó urnak nem kellett volna visszautasítani. A második határozati javaslat Szederkényi képviselőtársamé \olt éä a békelétszám megállapítását czélozza. A békeíétszám fixirozása felmerült először abban az időben, midőn Széll beterjesztette az ujonczlétszámfelemelési javaslatot, és akkor gróf Apponyi Albert és társai ezt mint feltételt állapították meg. Midőn Fejérváry kétfelé szakította a feltételeket és a »lassan lassan« fogalmát hozta be, ez a csoportja a követeléseknek oda lett állítva mint később megoldandó feladat, a melylyel szemben a kormány ellentétes álláspontot nem foglal el. Azt világosan kijelentette Széll, az akkori kormány és a többség nevében, hogy ezek a kérdések fenn lesznek tartva a véderővita idejére, mikor szervesen fogják az egész véderőt megállapítani. Be a miniszterelnök ur e tekintetben visszatért egy antiquált, helytelen, káros álláspontra, midőn azt mondotta, hogy ő nem teszi magáévá a Széll-féle álláspontot és nem fogja megengedni a békeíétszám fixirozását, hogy ez által Magyarország alkotmányos ellenőzési joga ki ne legyen játszható a katonai kormány által. {Igás! Ügy van! a baloldalon.) Mikor ily bizonytalanságok állanak elő, akkor ennek keresztülvitele feltétlenül szükséges volna és részünkről azt mint helyes intézményt elfogadásra ajánljuk. (Helyeslés balfelöl.) A mi Lovászy t. képviselőtársam határozati javaslatát illeti, ahhoz nem akarok behatóan hozzászólani. Magát a gondolatot nem akarom mérlegelés tárgyává tenni, vájjon a mai viszonyok közt az ország anyagi megterhelését még a honvédségi létszámemeléssel is keresztülvigyük-e vagy nem. De azt a gondolatot, a mely a határozati javaslatban kifejezésre jutott, feltétlenül üdvösnek kell tekinteni, hogy minden erőfejlesztés a honvédségnél jusson érvényre, nem pedig abban a hadseregben, a mely mai szervezetében a magyar államisággal ellentétben van. A honvédség fejlesztése, ha kell, létszámemelésekkel, ha kell, ujabbi műszaki felszerelés nyújtásával, ha kell, a póttartalék behozásával, olyan dolog, melyet komoly mérlegelés tárgyává