Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-373

252 373. országos ülés 19Ük január 12-én, kedden. Molnár Jenő: .. . de már erről a czélszerü­ségi szempontról is kezdenek lesiklani és ezt a jogot egyszerűen mint felségjogot állítják oda, a mely a királylyal veleszületik és a melyet örököl. T. képviselőház! Ha csak minden századik, vagy ezredik szó erre vonatkozólag megmarad itt t. képviselőtársaim emlékében, azt hiszem, elkövetkezik majd az az idő, a mikor ugyan­azon álláspontra fognak helyezkedni, a melyen mi állunk, mert a mi álláspontunk az egyedül világos, igazságos és törvényen alapuló álláspont, nem pedig az, a mit önök mivelünk el akarnak hitetni az ideig-óráig fennálló kormányhatalom megtarthatása végett és a mit önök szükséges­nek képzelnek a nemzet és király között való összhang megmaradása miatt; hiszen ezt az összhangot én nem látom megzavarva az által, ha egy nemzet ragaszkodik azon jogához, a melyet neki törvény biztosit, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Különben, t, képviselőház, az a politika, a melyet mi követünk, egészen más irányba tere­lődik, semmint hogy nálunk a hadseregnek a német nyelvre szüksége volna. Nem messze van az az idő, a mikor mi Ausztriában azokat az államokat együvéfoglalva látni nem fogjuk. A német elem a némethez gravitál, a cseh a szláv fajhoz, a Trieszt és környékén lakók pedig az olaszokhoz: szóval ott egy feltétlen bomlás fog előállani. Igen, fennállhat egy »nagy egész«, de nem az a »nagy egész«, a melyet Ausztriá­ban képzelnek, a melynek t. i. Magyarország egy részét képezi, hanem ez a »nagy egész« nem lehet más, mint Magyarország. (Ugy van! TJgy van! a baloldalon.) Ez lesz majd az a »nagy egész*, a melyikre támaszkoclhatik a ki­rályi trón s a mely majd kiállíthatja azt a had­sereget, a mely a királyi trón és ezen ország biztonságára szükséges és a mely ennek a bi­rodalomnak a határait megvédelmezni képes. (Ugy van! TJgy van! a baloldalon.) Minek forszírozzák tebát nálunk Magyarországon a német nyelvet, a mikor a mi egész politikánk a jövőre vonatkozólag más irányba terelődik? Hiszen, t. képviselőház, ha uj államalakulatok keletkeznek, Magyarország semmi körülmények között sem fog tartózhatni egy olyan állam­csoporthoz, a melyben a német vinné a hege­móniát, mert hiszen mi egészen ellenkező poli­tikát csinálunk, a mely ellenkező politikára maga a hármas-szövetség szőrit bennünket azáltal, hogy rendeltetésünk helyéül a Balkán-félszigetet je­löli meg, azt a területet, a melyen német ele­mekkel nem találkozunk, hanem csakis szlávok­kal, a kiknek pedig egészen mindegy, hogy majd annak idején a német, vagy a magyar nyelvet kell-e megtanulniok; mindenesetre azt a nyelvet fogják elsajátítatni, a mely mellett megélhetésük és védelmük is biztosítva van. Érthetetlen tehát, t. képviselőház, az a makacs ragaszkodás és szívósság, a melylyel minket arra akarnak szorítani, hogy hadsere­günkbe minden áron a német nyelvet vigyük be és gyermekeinkre rákényszeritsünk egy olyan nyelvet, a mely a mi tradiczióinkkal s azon egész államjogi kapcsolattal, a melynek terhét kénytelenek vagyunk viselni, ellenkezik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Miért legyen épen csak a magyar ember azzal sújtva, hogy ha ezen a földön, a melyet az ő keze túr, szánt, a melyen az iparos mun­kát az ő karjai végzik, megélni akar, anya­nyelve mellett a saját államában egy teljesen idegen nyelvet, a német nyelvet is tudnia kell? Hát annyira alárendelt lénynek képzelik önök azt a szegény magyar gyermeket, hogy olyat kényszerítenek rá, a mit még egy Szerbia, egy Montenegró, vagy egy Hollandia lakosaival szem­ben sem kisértenek meg: azt t. i., hogy egy idegen nyelvet sajátítson el, ha a maga kenyerét megkeresni s a maga államában boldogulni akar ? Ezzel önök egy lehetetlen, természetellenes hely­zetet idéznek fel. Ezekért nem értem azt a makacsságot és szívósságot, a melylyel önök ehhez ragaszkodnak. T. képviselőtársaim ott a túloldalon cso­dálkoznak Körberen, verik a mellüket, hogy addig pedig nem nyugosznak, a mig Körbernek a kölcsönt vissza nem adják. Hát csak ne men­jenek az urak Bécsbe, eleget tesznek akkor, ha nem támogatják azt a miniszterelnököt, a ki daczára annak, hogy magyar ember, nem követi a mi politikánkat, hanem azt, a melyet Körber követ. Ne menjenek önök Bécsbe; itthon kell rendet csinálni. De, t. képviselőház, addig, a mig a magyar képviselőházban olyan beszédeket hal­lunk, a milyenek itt egymásután elhangzanak, nem haragszom Körberre s az osztrákokra, azok politikailag becsületes emberek, mert csak olyant követnek el, a mi az ő hazájuknak, az ő álla­muknak érdekében áll; de az itt követett poli­tika nem áll a mi államunknak, a mi nemze­tünknek érdekében, (Ugy van! Ugy van! bal­felöl) mert a ki Magyarországon nem magyar nemzeti politikát folytat, az nem a- nemzet ér­dekében dolgozik, hanem dolgozik esetleg a bécsi érdekekért; lehet, hogy a maga politikai czél­jait akarja azzal elérni, de semmi körülmények között sem a mienket: az egész magyar nem­zetét. (Ugy van! balfelöl.) Ismétlem, t. ház, hogy én határozati javas­latomban szigorúan a szabadelvű párt pro­grammjához tartottam magamat, és azt hiszem, hogy azt el fogják fogadni, mert ha nem, ugy ez megint egy bizonyítéka lesz annak .. . (Egy hang jobb felöl: Hogyne; mindent elfog'adunk !) Hozzá is vagyok szokva ahhoz, hogy a mit tegnap mint elengedhetetlent hallottam onnan hirdetni, és a mire mint programmjukra esküd­tek tegnap, azt holnapután, a midőn más mi­niszterelnök kerül kormányra, megtagadják. (Ugy van! balfelöl.) Épen azért ezennel meg­próbálok egy olyan határozati javaslatot beter^

Next

/
Oldalképek
Tartalom