Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-371

204 371. országos ülés Í9úk január 9-én, szombaton. cziónak, a melyet folyton gyalázott és becsmérelt, gyümölcseit leszedi, a bársonyszéket elfoglalta. (Igaz! Ugy van! bal felöl.) Ha az obstrukczió nincs, akkor a miniszterelnök ur még most is egy elrejtett genie-je lenne az erőszak politikájának. Nem fogadom el a szakaszt, hanem csatlakozom Ugron Gábor képviselőtársam határozati javaslatához. A magam részéről pedig, a menynyiben Ugron Gábor képviselőtársam határozati javaslata el nem fogadtatnék, a következőt nyújtom be (olvassa): » Határoz?, ti javaslat az 1. §-hoz. Ezen ujonczlétszám csak azon feltétellel állapittatik meg, ha az összes hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadseregben a tisztek kinevezésének jövőben elengedhetetlen feltétele lesz a magyar nyelv tudása.« (Elénk helyeslés balfelől.) Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök : T. ház! Az ülést újból megnyitom. Mielőtt a törvényjavaslat első szakasza feletti vitát folytatnők, bemutatom Katona Mór Pozsony vármegye dunaszerdahelyi választókerületében 1904. január 7-én megválasztott országgyűlési képviselő megbizólevelét. Megvizsgálás és jelentéstétel végett kiadatik az igazoló állandó bizottságnak. Endrey Gyula jegyző: Szederkényi Nándor! Szederkényi Nándor: T. képviselőház! Nem a közvetlen előttem szóló, de egy azelőtt a túloldalról felszólalt képviselő ur indokolta az ő szavazatát. Beszédét nagy figyelemmel hallgattam, hogy meghallván érveit, én, a ki kapaczitálható vagyok, ha azokat megfelelőknek találom, meghajoljak előttük, ha pedig érvei nem súlyosak, hanem könnyűek, akkor rám hatással nem lesznek. Két érvet hozott fel. Az egyik az, hogy az ő kebelében is, sőt — igy fejezte ki magát — mindnyájunk kebelében él az a vágy, az a kívánság, hogy a magyar nyelv érvényesüljön a hadseregben. Nagy örömmel hallottam ezt, mert eddig a túlsó oldalról legalább ezt a kifejezést, hogy »mindnyájan« óhajtják, nem hallottam, A miniszterelnök ur ugy szokta magát kifejezni, hogy az ország nagy rétegeiben van ez a vágy elterjedve, íme tehát haladtunk, ha igaz és ha csakugyan mindnyájunk érzelmét fejezte ki, mert már önök is beismerik, az önök szónoka konstatálja, hogy mindnyájan kívánják a magyar vezényszót a hadseregben, A második, a mit mondott, az, hogy ez azonban ez idő szerint lehetetlen, így tehát ő a küzdelmet nem helyesli és nem helyesli azt sem, hogy mi itt azért küzdünk. Ez is haladás, mert eddig onnan, azokról a padokról ezt a kifejezést, hogy »ez idő szerint lehetetlen*, nem hallottuk. Eddig mindig azt mondották, hogy lehetetlen, hogy meddő küzdelem, de hogy csak ez idő szerint volna lehetetlen, ez ismét haladás. Hogy ezzel valóban az önök felfogása van-e kifejezve, azt nem tudhatom, de ha igen, annak örvendek. íme az obstrukeziónak ezen napjaiban már annyira haladtunk, hogy önök csak ez idő szerint nem tartják lehetőnek a magyar vezényleti nyelv érvényesítését a hadseregben. Mi azonban ez idő szerint is érvényesíthetőnek tartjuk és azért a küzdelmet tovább folytatjuk, érveléseinket előadjuk, mert már nagyon közelednek az önök sorából is némelyek ahhoz, hogy egy napra arra virradhassunk, hogy onnan is felhangzik, hogy nekünk igazunk van. T. képviselőház! Én ezen törvényjavaslat 1-ső §-át nem fogadom el, (Helyeslés balfelől.) E szakasz a maga zürzavarosságában, a melyről Ugron Gábor t. képviselőtársam előbbi beszédében megemlékezett, emlékeztet engem arra az erdőtulajdonosra, a kinek az erdején keresztül szolgálmányi ut vezetett. Ezt ő valahogy meg akarta szüntetni, és kiadta rendeletben, hogy az ut mellett álló fákat össze-vissza kell hajtogatni, nyesni, az utat be kell hányni gályákkal, hogy az átmenet lehetetlenné tétessék. Akkor azt mondták neki. hogy egyszerűbb a dolog, ha ugy intézi el, hogy kitesz az ut elejére rgy táblát, hogy tilalmas az utón az átjárás. Nem tehetem, felelt az illető, mert ahhoz jogom_ nincsen. Önök is, a midőn a hadseregről valamely törvény a ház asztalára kerül, ép ugy bánnak el az 1867 : XII. t.-czikkben biztosított és ott körülirt magyar hadsereggel. Minden törvényünkben, a melyet hozunk, neveztessék az ujonczmennyiség meghatározási, vagy ujonezmegajánlási törvénynek, annak czimét és szakaszait ugy össze-vissza hányják, hogy azon keresztülhatolni teljes lehetetlenség. A tilalomfát nem merik odatenni, mert *azt a 67-es törvény egyenesen tiltja. Ugy segítenek tehát magukon, hogy az egyszerű szemlélő, a ki ezt a törvényt elolvassa, abból kibontakozni képes ne legyen. Belezavarodik, s akkor vagy ott hagyja a faképnél, vagy azt mondja rá: lehet, hogy igazuk van, de hogy nincs igazuk, azt sem tudja átlátni. Ez a fogalmazási módszer, a mint már a czimnél is rámutattam erre, 1875-ben jött divatba. Az 1874-iki törvény még a ^magyar sorhadi csapatokhoz és haditengerészethez kiállítandó ujoncz- és póttartaléki jutalékokról szól. Az 1875-iki törvénynyel, épen akkor, mikor Tisza Kálmán a kormányra lépett, a czimzés már megcsonkíttatott; e törvény, ép ugy, mint az általam emiitett, erdőn való átjárást tilalmazó gazda, nem az egyenes tilalmat tűzi ki, hanem össze-vissza hányja a fák közti utat, hogy az átjárás használható ne legyen. Ekként jött az divatba, a mint ott mondva van, hogy »az 1867. évi XL. és az 1873. évi XXXVII. t.-czikkek értelmében stb. kiállítandó ujonczjutalékról.« De nekünk, t. képviselőház, miután a küzdelemben bent vagyunk, kötelességünk minden