Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-370
188 3]U. országos ülés I90í január 8-án, pénteken. bizonyos mértékig, lelepleződtek olyan tények, a melyeket eddig helytelenül Ítéltek meg. Ugron Gábor: Nem ! Helyesen! Polónyi Géza: Kérném alássan, én ennek a határozati javaslatnak szövegezésébe nem folytam be, és a miniszterelnök úrral ez ügyben személyesen nem is érintkeztem. Nekem Thaly Kálmán t. képviselőtársam és Kossuth Ferencz pártelnököm azt mondották, hogy a miniszterelelnök ur azt a formát hozta javaslatba, hogy ezen határozati javaslat mellé tétessék hozzá: tehát a mostani állapotok megváltoztatása is törvénynyel lehetséges, azaz hogy csak törvénynyel változtatható meg a mostani állapot is. A mire én azt jelentettem ki, hogy ennek a toldásnak felvétele annyit jelentene, hogy van egy törvény, a melyet módosítani kell, vagyis ez hallgatagon jelentené azt, hogy mi hozzájárulunk ahhoz, hogy abban a ll. §-ban tényleg a felségjogok alapján benne van a vezérleti és vezényleti nyelv feletti rendelkezési jog . . . Ugron Gábor: Nincsen benne! Polónyi Géza: ... a mi pedig benne nincsen ! Ugron Gábor: Sem király, sem császár, sem miniszterelnök azt bele nem teheti. Polónyi Géza: Ha a t. miniszterelnök ur azon nyilatkozatok után, melyek szerint ő a házban semmiféle határozat alakjában azt az álláspontot verifikáltatni nem kivánja, a mely a vezérleti és vezényleti nyelvre vonatkozólag a szabadelvű pártban elfogadtatott, ezt most is igy érti, akkor tulajdonképen csak véleményeltérés volna közöttünk a felségjogok tartalma tekintetében. Ha azonban a t. miniszterelnök ur mai nyilatkozatában az foglaltatnék, hogy ezen határozati javaslat tartalmazza, vagy legalább lehetővé teszi annak a magyarázatnak megengedését, hogy a felségjog a nemzeti nyelv felett való rendelkezési jog is. akkor csakugyan oly nagy mértékű félreértés forog fenn köztünk ezen határozati javaslat lényege tekintetében, hogy én kénytelen lennék ezt pártom elé vinni, mielőtt ebből más konzekvencziákat levonnék. B. Kaas Ivor: Pedig igy van! Polónyi Géza: Lehet, hogy igy van. A chlopyi hadiparancsnak azon álláspontja, mely »örökletes jog«-ról szól, alkotmányba ütköző, mert a Felségnek még a trónörökléshez való joga is csak feltételes, mert hitlevéltől és koronázási eskütől függ; tehát még ezt * sem lehet feltétlenül örökölni. Nálunk nincs abszolút Öröklési jog. De, t. képviselőház, ez iránt ne legyen félreértés közöttünk. Én a magam részéről is — és meg vagyok róla győződve, hogy pártom is — sohasem járultunk volna hozzá oly harcz leszereléséhez, a melynek alkalmával kétség tárgyává lehetne, mintha mi, a függetlenségi párt, oly határozati javaslatot terjesztettünk volna elő, a mely mellett az a magyarázat lehetséges, hogy a felségjogban benne van a vezérleti és vezényleti nyelvre vonatkozó rendelkezési jog is. Erre nézve ne legyen félreértés. Azért szólaltam fel, hogy kijelentsem, hogy ha ez iránt közöttünk félreértés van, feltétlenül kötelességemnek fogom tartani a párt álláspontját ebben a tekintetben provokálni, mert ilyenhez a magam részéről nem járultam hozzá, ós nem is fogok hozzájárulni. (Zaj a baloldalon.) Csávolszky Lajos: Pedig ez igy van!, Elnök: A miniszterelnök kivan szólani. B. Kaas Ivor: Tiszta bort kérünk! (Felkiáltások a jobboldalon: Vizet! Vizet neki! Nagy derültség a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Gr. Tisza István miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Egyáltalán nem értem a t. képviselő urnak ezt a most felmerült skrupulusát vagy aggodalmát. Polónyi Géza: Ha határozati javaslatunkat ugy tetszik érteni, nem tehetek máskép. Gr. Tisza István miniszterelnök: Ezt a határozati javaslatot — szerintem — nem lehet ugy érteni, hogy az eldönti azt a kérdést, hogy az 1867: XII. t.-cz. 11. §-ában mi foglaltatik. Polónyi Géza: Ez helyes! Gr. Tisza István miniszterelnök: Csak azt kívántam az előbb is megjegyezni, hogy e határozati javaslat nem prejudikál e kérdésnek, s hogy én ezt a kérdést hajlandó vagyok a t. képviselő urakkal más alkalommal megvitatni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ezt mondtam, semmi mást. Hangsúlyoznom kellett, hogy a kérdést, mely közöttünk kontroverzia tárgyát képezi, e határozati javaslat nem ^ dönti el és eldöntésének nem is prejudikál. (Elénk, helyeslés a jobbóldalon.) Polónyi Géza: Ez helyes, ezt akczeptálom! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! (Zaj.) Csendet kérek a ház minden oldaláról! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, bátorkodom a legközelebbi ülés napirendjére vonatkozólag előterjesztést tenni. (Halljuk! Halljuk! Zaj.) Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak az elnököt csendben meghallgatni. Javaslom, hogy a holnap, vagyis e hó 9-én délelőtt tiz órakor tartandó ülés napirendjére tűzessék ki az 1889. évi VI. t.-cz. 14., valamint az 1890. évi V. t.-cz. 3. §-a rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és a haditengerészet, valamint a honvédség számára megállapított ujonczjutalék mennyiségének az 1903. év végéig való fentartásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása, továbbá az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat és az ezzel kapcsolatos jelentések. Hozzájárul a ház ? Ha hozzájárul, akkor ezt határozatképen kimondom és az ülés bezárom. (Az ülés végződik délután 3 óra 25 pereskor.)