Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-370

180 .370. országos ülés 190b január 8-án, pénteken. venni«, — a mire azzal válaszolt Kinizsi: »De, Felséges Uram, azok közül egyetlenegy fej sem fog az én törzsemre illeni«. De vájjon t. kép­viselőház, ott azon a párton van- e fej, a mely arra a törzsre ne illenék, akárki is tegye azt oda fel? (Taps a baloldalon.) Nem ötvenezer, de ötszázezer főt is küldhetnek felülről és ha az reá létetik arra a törzsre, mindegyik fejnek a gondolkozásmódja, eszmeköre, politikai iránya, egyszer passzív rezisztencziája, máskor »erős kéz« politikája ugyanaz lesz; a mit onnan felül­ről diktálnak, az mind annak a fejnek az eszme­körében van, a melyet rátettek erre a törzsre, a mely rendelkezésére áll egészen eltérő politi­kai gondolkozásoknak, egészen eltérő politikai felfogásoknak. Ennek következtében ez egyálta­lában nem nyújt olyan eszmekört, a melyet mi olyan tiszteletreméltónak találnánk, hogy ez lenne az az irány, a melyben az ország nyugal­mát keresik. Igenis az ország nyugalmát keresik a párt­uralom biztosítása czéljából. (Uqy van! Ugy van! balfelöl.) A midőn már bekövetkeztek ezen nagy válságok, és döntő tényezővé tették azt, hogy a szabadelvű pártok a vidéken megnyilat­koztak és elitélték az egész mozgalmat: akkor azt mondták mindenfelé, hogy a szabadelvű párt léte veszélyeztetve van; tenni kell valamit, pro­grammot kell összeállítani, mert a szabadelvű párt különben lejárja magát és mint politikai faktor értéktelenné válik. (Igaz! Ugy van! bal­felöl.) És ez igaz is. A szabadelvű párt mint politikai faktor értéktelenné válnék — de nem a nemzet, hanem a felsőbb hatalom szempontjá­ból — ha többé nem lenne képes keresztülvinni többségi szervezetével akaratát ebber. a házban. Ebben áll és állott a hivatása: hogy betöltse azon szerepet, és segítsen elérni azt a czélt, a melyet a felsőbb hatalom kívánsága az országgal szem­ben ezen expediens alakjában akar keresztül­vinni. Neki kellett a parlamentarizmus formá­ját, ruházatát magára öltenie, hogy ezen parla­mentáris formában és organizmusban keresztül­vihesse mindazon czélokat, a melyeket maga elé tűzött. Ha erre czélszer üti enné, hasznavehetet­lenné vált a szabadelvüpárti többség; ha össze­törik hatalma; ha a kisebbség meggátolja abban, hogy akaratát keresztülvigye, akkor meg­szűnt létjogosultsága és azért kellet egy olyan formalitást kitalálni, a mely megnyugtató hatással lehetett itt vagy amott; az ország közvéleményét egy kissé elaltathatta, és ebből a szempontból azután a párt uralmát is meg­menthette és az ország nyugalmát helyreállít­hatta, de erre a czólra, hogy a párt uralmat biztosítsa. (Ugy van! balfelöl. HalljuJc! Hall­juk !) És hogy mi ezen czélból tovább men­tünk — ismét csak addig, a meddig erőink megengedik, mert ezen a határon túl, legyen meggyőződve róla a t. miniszter ur, még mi sem mehetünk — hogy tovább megyünk, és ezen határig elmegyünk, ennek kettős czélja van. Az egyik az, hogy egyrészről az ország se vitessék bele azon tévhitbe, hogy ez rá nézve megoldást jelent, az ő nemzeti irányának köve­tése tekintetében; a nemzet ne essék bele a lethargiának, a tespedésnek azon öntudatlansá­gába, a melyben azt hihetné, hogy ezen az utón: a kormányokba helyezett bizalom útján kell keresnie, ilyen csekély, el nem fogadható engedmények egyszerű megigérése révén kell keresnie nemzeti jogainak kivívását. Nem ez az az út, és e tekintetben igenis kell összeütközé­seket teremteni, de egészséges, életrevaló össze­ütközéseket, a melyek tiszta helyzetet teremte­nek, a melyek Magyarországon a katonai ha­talmat az osztrák szellemtől és rendszertől meg­szabadítják, és visszaadják Magyarországnak katonai szellemét, szervezetét és saját haderejét. (Helyeslés balfelöl.) Ennek az összeütközésnek meg kell történ­nie, nem mondom, hogy erőszakos, de parlamen­táris utón. Ezen a válságon keresztül kell men­nünk, mert addig, a mig ezen válság végig­szenvedése ebben az irányban becsületes, igaz­ságos megoldást nem hoz, addig csak látszatot, üres ígéretet és fltogtatást, de igaz valóságot sohasem fognak találni, (Igaz! Ugy van! bal­felöl.) hanem eljutottunk a régi magyarok egyik okos tanulságához, a melyben ugy fejezték ki nagyon rövid és egyszerű szavakkal ezen dolgok genezisét és fejlődését, hogy »abban bizakod­nak, hogy a magyar megunja mindig a kezdett dolgot, és ők triumfálnak.« (Ugy van! balfelöl.) Ezek a mi eleinknek eredeti, találó kifejezései, hogy ők triumfálnak, mert mi mindig megunjuk a szalmalánggal kezdett és bizonyos ideig hősie­sen és fáradalmak árán vitt, de a czél előtt megálló küzdelmet, mert akkor, a midőn a dolog nehezebb részére kerülne a sor, rendszerint meg­állunk, (Ugy van! balfelöl.) abbahagyjuk a megkezdett harezot és ők triumfálnak. Ez az egyik felfogás, a melyért mi ezt a küzdelmet tovább akarjuk vivni, és tovább akarjuk vivni egy másik szempontból, vagyis azért, hogy necsak a nemzetet figyelmeztessük arra a későbbi jövő szempontjából, de figyelmez­tessük a katonai hatalmat is. Ez megoldást nem fog találni ezen a téren másként, csak ha komoly és egészen alapos, őszinte megegyezést keres, nem mi köztünk és ő közte, hanem ezen nemzeti áramlat ós az ő felfogása között. Ha ezek között megtalálja a megoldást, csak akkor van békés megoldás. De ne higyjék, hogy az az ut Magyarországon továbbra is kielégítő, a melyet századokon keresztül követtek, hogy papirosokba és üres engedményekbe és üres csillogásokba foglalták össze mindig azt, a mit Magyarország népének kellett volna adni és mikor már ezen keresztülestek, mikor a ren­det és nyugalmat az országban, a mint ők szokták mondani, helyreállították, akkor kez­dődött a törvényekből, az intézményekből ki­szedése, kitörése darabonkint, lépésről-lépésre a

Next

/
Oldalképek
Tartalom