Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-370
178 370. országos ülés i90í január 8-án, pénteken. Magyarország nemzeti jellegének semmibe vevésével akarta szolgálni a maga katonai hatalmának kiterjesztését. Soha ez a nemzet nem érhetett el ezen gőgös hatalommal és annak prepotencziájával szemben egyetlenegy lépést sem az egyszerű, a sima eszközök, az elvi küzdelmek árán, hanem csakis akként, hogy felvette az ellentállásnak súlyosabb és nehezebb fegyvereit. Régebb időben fegyveres téren folyt a küzdelem, most — hála Istennek, ezeknek az eszközöknek még csak gondolatát is elutasítjuk, — a parlamenti eszközök terén és ezek által akarja a nemzet a maga részéről visszautasítani azt az eljárást, a melyet ezen hatalom részéről tapasztalt. (TJgy van! bal felöl.) A t. előadó ur a harczképesség rovására írottaknak tartja a mai állapotokat. Mi is tökéletesen tudjuk, hogy ez igy van. A harczképesség rovására van, midőn a katonai szervezetben nincs meg az a nyugalom, az a feltétlen alárendeltség, a mely a katonaságnak minden egyes tagját kell, hogy a hadszervezethez hozzáfűzze. Nincs meg a harczképesség, mikor oda, a katonaság sorai közé bevitetnek a politikai tendencziák, az izgalmak, a magyarázatok, a parlamenti viták jelentőségének kritizálása, az ellenzéki, vagy nem ellenzéki küzdelmek jogosultsága, szóval midőn a kaszárnya átalakul politikai szintérré, a hol az ellentétes felfogások ütköznek és a mikor az ellentétek által fölidézett izgalmak megrovást, vagy legalább is sajnálatot érdemlő lázongásokká fajulnak; de ha a harczképesség fokozását kívánjuk, vájjon nem fogjuk-e előmozdítani azáltal, hogy azokra az izgatásokra alkalmul szolgáló ellentéteket kiirtjuk a hadsereg lelkéből, azokat, a melyek őt mint polgárt, mint egy nemzet tagját szembeállítják azzal a katonai kötelességgel, a melyet neki az uralkodó lobogója vagy zászlója alatt kell teljesítenie, hogy a mikor megjelenik a zászló alatt, akkor azt kell látnia, hogy mindazt, a mi neki drága, érzelmeit, nemzetét, faját, zászlaját, nyelvét meggyalázzák ? Ezek az érzelem ellentétek a harczképességnek sokkal nagyobb hátrányára vannak, mint az, a mit az előadó ur említ. Azon ellentéteknek hosszú időn való fentartása, a melyek most felidéztettek, szintén hátrányára van a harczképességnek; de mennyire inkább hátrányára vannak azok a nagy ellentétek, a melyek évtizedek és évszázadok óta fenforognak és a melyek miatt a dinasztia, ha védelmet kíván, azt sokszor nem volt képes megtalálni, holott egy nemzeti érzelmeiben kielégitett haderő bizonyára hathatósabb védelmet nyújthatott volna. Ott vannak azok a nagy történeti példák az előadó ur és bizonyára a honvédelmi miniszter ur szemei előtt is, a mikor készületlen magyar hadtestek kellő begyakorlás nélkül rohantak a csatákba és diadalmas ütközeteket vivtak ki a trón védelmében is, akár a napóleoni, akár az örökösödési hadjáratokat tekintjük; de az az újonnan szervezett magyar haderő magyar parancsnok vezénylete alatt, magyar zászló alatt, magyar vezényszóval ment a harczba. Simonyi óbester Parisig hatol diadallal, Hadik Berlinig, és ha ezeket figyelembe veszszük, akkor azt látjuk, hogy nemcsak egyszerű győzelmi fegyvertényeket hoz létre az ilyen hadsereg, hanem bátorsága a vakmerőséggel határos és a bámulatos diadalok egész sorozatát állítja elénk. De vegyünk néhány példát a régi múltból az ellenkezőre. Hozhatnék fel számosat, különösen a miniszterelnök úrral szemben, a ki azt mondotta, hogy csak ilyen szervezetben lehet megvédelmezni Magyarország területi épségét. A törökök benyomultak Magyarországra; azokból a várakból, a hol idegen tisztek és katonák voltak, az őrség egyszerűen megszökött, vagy pedig — ott van Losonczy Temesvárott •— katonái megkötözték, feladták a várat, saját vesztükre, mert a török kardélre hányatta őket. Itt volt Egerben Nyári, a ki szintén igy járt; a midőn hosszú ideig védelmezte a várat, katonái fellázadtak ellene, összekötözték, tömlöczbe dobták, a várat pedig feladták. Egész sorozata az ilyen tényeknek van a históriában. Mikor Buda első ostroma volt és Joachim őrgróf volt a hadsereg vezére, az idegen tisztek bevonásával még az ellenséget körülvette, körülutazta mindenféleképen, de mikor szorult helyzetben volt az ellenfél, hagyta kisiklani és ő egész Európának szégyenszemére ezt a nagy hadsereget minden összeütközés nélkül hagyta szétoszlani. Ferdinánd, az osztrák, a Habsburg-császár azt mondotta: nem volt ott egy jó elme; volt ott felszerelés, katonaság, minden, de nem volt jó elme a hadsereg vezetésében, a mely ezt a hadsereget fel tudta volna használni. Pedig saját német hadtisztjei és vezérei voltak annak a hadseregnek, a kik vezették. Nem azt akarom mondani, ismétlem, hogy az osztrák hadsereg dicsőséges fegyvertényeket nem tud felmutatni, hisz tudjuk, ott vannak, pl. Szavojai Eugennek, . , . Okolicsányi László: Nem volt osztrák! Holló Lajos; . . . vagy pl, Károly fó'herczegnek . . . Okolicsányi László: Az sem volt osztrák! Holló Lajos: . . . Schwarzenbergnek és másoknak dicsőséges fegyvertényei. De egy nemzeti védelem czéljaira sokkal kevesebb garancziát nyújt az, hogy ha azzal a nemzettel semmi lelki, érzelmi és históriai közösségben nem álló egyének állanak azon hadszervezetek élén, mint ha ellenkezőleg megtöltjük várainkat, kaszárnyáinkat, házainkat saját fiaink, saját gyermekeink előtérbetolásával, a kik össze vannak nőve a legénységnek minden érzelmével, annak gondolatvilágával, és együttesen sokkal nagyobb harczképességet lesznek képesek veszélyek idején kifejteni, mint a mindenféle össze-visszaszedett katonaság és tisztiállomány.