Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-370

170 370. országos ülés 1904- január 8-án, pénteken. felelem, hogy annak, hogy nekünk vóderőtörvényiink nincs azon értelemben, a mint én most kifejtettem, annak oka legkevésbbé az ellenzék. Még a kormánypárt sem, még a kormány sem. Nem is a múlt kormány, nem is ez a kormány. Ennek az oka bizonyos dologi nehézségekben rejlik és bizonyos személyes befolyásban. A dologi nehézségeket abban találom, a mint múltkor is emiitettem. — most nem fogom bővebben kifejteni — hogy a hadseregnek olyatén fejlesztését kivánják ebben a véderőtörvényben biztosítani, a mely fejlesztés még a mi kormányainknál is részint az emberáldozat, részint a pénzáldozat elviselhetetlensége folytán az ország érdekével összeegyeztethetőnek nem találtatott. Ezen dologi nehézségek mellett jönnek azután azok a bizonyos személyes befolyások, a melyek ebben az uj törvényben folytatni akarják, de Magyarország kárára, a véderőnek azt az átalakítását a közös hadsereg érdekében, a mely átalakítás megtörtént, midőn az 1868-iki törvényt 1879-ben átformálták. De ezen sikerekkel be nem érve, most tovább akarják ugyanabban az irányban a hadsereget átalakítani, a mi felfogásunk szerint osztrák szellemben. Ezen átalakítás a vezérkarból indul ki. (Igaz! a haloldalon.) Mikor én itt ezelőtt tiz hónappal először szólaltam fel a véderőkérdésben, hivatkoztam azon rezervált emlékiratra, a melyet a vezérkar főnöke, báró Beck készített, a melyet láttam és olvastam, (Hallj uh! Halljuk!) és a melyben azok a horrendus létszámszaporitások és teher

7 viselési nagyobbitások foglaltatnak, a melyeket a vezérkar is szükségesnek látott, hogy a monarchia, Ausztria és Magyarország a többi államok között egyenrangú nagyhatalom maradjon. Hogy ezek az iszonyú átalakítások megtörténhessenek, attól tágítani az a vezérkar és annak főnöke, báró Beck, semmi szín alatt nem volt hajlandó, hanem, miután látta a magyar kormány ellenkezését, mást kísérlett meg. (Zaj a jobboldalon) Tud róla Gromon t. képviselő ur. (Zaj. Elnök csenget.) Okolicsányi László : Legalább kellene tudnia! Gromon Dezső: Mit kellene? (Zaj a baloldalon; felkiáltások: Semmit!) Annál jobb. Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak a szónokot zavarni! B. Kaas Ivor: Azok a tervezgetések, a melyek ismételve jöttek le Bécsből, a hadügyminisztériumtól, illetve a vezérkartól, véleményezés végett, még annak idején báró Fejérváry alatt, közöltettek a magyar kormánynyal, Széll Kálmánnal stb., visszamentek módosítás végett stb., a hogy mondom, ezek az alkudozások nem vezettek sikerre, mert a magyar kormány oly túlságosaknak találta a követeléseket, hogy beleegyezését ki nem nyerte még a legmagasabb befolyás sem, a melyet báró Beck maga kért, és maga mellett tudott érvényesíteni. Pichler Győző: Hát Fejérváry? B. Kaas Ivor: Nem mondom azt, sem az ellenkezőjét, én csak a kabinetek között folyt alkudozások hosszú folyamára hivatkoztam. Mikor végül, belátták Bécsben, hogy ez igy nem megy, akkor határozták el magukat ama bizonyos kutyafark levágásí proczedurára, hogy darabonkínt hozzák be a javításokat, szaporításokat, teherviseléseket, egyfelől a quótát emelik, másfelől a létszámot nagyobbítják a taraczk-ágyukra való hivatkozással, aztán a delegáczióban megszavazták előbb a költségeket, hogy meglegyenek a keretek, és a mikor megvoltak a keretek, azt mondták, hogy megvannak a keretek, azokat be kell tölteni és ily módon kívántak czélt érni. (Igaz! a baloldalon.) Gromon Dezső: Először, hallom ! B. Kaas Ivor: Ez idézte elő a kemény harezokat, a melyeknek itt az ország — ha ugy tetszik — áldozatul esik. (Igaz! a baloldalon.) Okolicsányi László: Ennek egyszer véget kell vetni! B. Kaas Ivor: És akkor jöttek az ellenzék részéről, de nemcsak az ellenzék részéről, de az önök oldaláról is, nemcsak gróf Apponyi Albert részéről a szabadelvű párt körében, hanem onnan, a legkülönbözőbb, most legkormánypártibb oldalról is bizonyos kívánságok, a melyek ugy hangzottak, hogy mi megadjuk a kormánynak, megadjuk a hadvezetőségnek, megadjuk a bécsi vezérkarnak kívánságát az elviselhetőség mértékéig. Mi belemegyünk a létszámszaporitásba, a megfelelő költségsz aporitásba is, nem ugyan a végtelenségig, a hogy önöknek éjjen tetszik, de igenis, miután önök azt mondják és bizonyítják, hogy ez szükséges, hogy e nélkül Ausztria és Magyarország meg nem óvhatja nagy érdekeit, hát igenis mi teszünk konczessziókat, hanem akarunk ellenszolgálatot is. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Kérjük ennek fejében jogainknak megfelelően a magyar tisztikart, a magyar nevelést, a magyar jelvényeket, ezt és azt különböző mértékben, az egyik a magyar vezényszót, a másik a szolgálati nyelvet, szóval — én nem megyek végig az egész skálán — azt mondották, hogy igenis mi hajlandók vagyunk a katonai kormánynak követeléseit a lehetőségig teljesíteni, ha irántunk is csak annyi jóindulatot és méltányosságot tanúsítanak, a mennyi a magyar államisághoz, a magyar állam ós nemzet jövőjének biztosításához feltétlenül szükséges. Ezt sem kívánjuk rögtön, ezt is csak biztosítva kivánjuk, ezt is csak fokozatosan kívánjuk megvalósítani. (Igaz! Ugy van! bal felől.) Mikor ilyen módon beszéltünk az ellenzék részéről: a kormánypárton és a kormányban is erre mindig elutasító választ kaptunk, kaptunk általános hitegető Ígéreteket, de nem kaptunk legcsekélyebb olyan biztosítékot sem, a mely Magyarországnak ezen minimális, az önök hite szerint is ki nem elégítő, de megnyugtató és