Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-367

367. országos ülés 190h január h>-én, hétfőn. 107 de visszavonom másodszor azért is, mert — és súlyt helyezek rá, hogy ez a ház naplójában kon­statálva legyen — a dolog nyugodt átgondolása után (Élénk helyeslés a néppárton és a szélso­balóldalon.) arról gyó'zó'dtem meg, hogy azon indítványnak benyújtása nem felelt meg szigo­rúan a házszabályoknak. (Helyeslések a nép­párton és a szélsobalóldalon.) Én t. i. abban a meggyőzó'désben vagyok, hogy érdemleges indít­ványok csakis a vita bezárása előtt adhatók be; egyetlenegy kivétel van, a kérdés feltevésére vonatkozó indítvány tehető' meg a kérdés fel­tevése körüli vita kapcsán. Ez azonban csakis a legszigorúbban értelmezhető és ilyen indítvány másra nem terjedhet ki, mint magára a kérdés feltevésének mikéntjére. (Igaz! Ugy van!) Én akkor, a midőn ezen indítványt a pil­lanatnyi benyomás alatt és vezéreltetve azon vágytól, hogy megkönnyítsem a háznak a hatá­rozathozatalt e tekintetben, beadtam, abból in­dultam ki, hogy ez beleilleszthető a kérdés fel­tevése körüli vitatkozás keretébe. Átgondolva a dolgot, arra a meggyőződésre jöttem, hogy azon indítvány szövegénél fogva túlmegy azon szigorú, szoros határokon, a melyeket a kérdés feltevése körüli vitánál meg kell tartani. így állván a dolog, azt hiszem, az az egyetlen helyes ut ál­lott előttem, hogy ezt egészen világosan és nyíltan konstatáljam és beadott indítványomat visszavonjam, mert én azt hiszem, hogy a ház minden tagját, de talán senkit sem inkább, mint jelenlegi helyzetemben engem azon paran­csoló kötelesség kell, hogy vezessen, hogy mind­annyian igyekezzünk a házszabályok szigorú, pontos és lelkiismeretes végrehajtásához hozzá­járulni. Ennélfogva indítványomat visszavonom. (Elénk helyeslés.) Elnök : T. ház! Következik a szavazás. Min­denekelőtt tájékoztatni kívánom a t. házat a kérdések feltevése iránt. A kérdést akként fogom feltenni, hogy miután az indítványok között egy halasztási természetű indítvány is van, még pedig a sorrendi jegyzék szerint a 11-ik, vagyis a Rakovszky István képviselő ur által beadott indítvány, ez halasztási természeténél fogva első­sorban fog szavazás alá vétetni. Azután szavazni kell a tárgyalás alapját képsző törvényjavaslat és ezzel szemben az összes többi ellenindit­ványok felett, azután következnek a külön tárgyat képező határozati javaslatok. Az alap­törvényjavaslat elfogadása esetén az ellen­indítványok természetesen elesnek, ha az el nem fogadtatik, akkor ezek felett egyenkint történik a szavazás. Végül szavazás alá ke­rülnek a külön tárgyat képező határozati ja­vaslatok egyenkint. Hozzájárul ehhez a ház ? (Helyesléseié a jobboldalon. Felkiáltások a szélső­baloldalon: Mi esik el? Nem értettük egészen tisztán!) A Rakovszky István által beadott 11. számú elleninditványt kivéve, az összes többi elleni indítvány a tárgyalás alapját képező törvény­javaslattal szemben tétetik fel szavazásra, ellen­ben a 6. számú Babó Mihály-féle, a 14. számú Mukits Simon-féle, a 16. számú Kovács Pál-féle, a 21. számú Várady Károly-féle és a 25. számú Bartha Miklós-féle határozati javaslatok egyen­kint szavazás tárgyát fogják képezni. {Felkiál­lások a szélsobalóldalon: Hát a Hollóé?) A Holló-féle 23. számú határozati javaslat szintén külön fog szavazásra feltétetni. Elfogadja a ház ezt? (Helyeslés.) Hogyha a ház ehhez hozzájá­rul, akkor ezt határozatként . . . Holló Lajos: T. ház! Én kérem kivenni az ellenindityányok közül a Hellebronth-féle ellen­inditványt és kérem, hogy külön vétessék szava­zás alá az általa benyújtott első indítvány, a mely részben halasztó indítvány, mert csak visz­szavonását kívánja a javaslatnak és a magyar szolgálati és vezérleti nyelv érvényesítését köve­teli a magyar hadseregben, Ezen indítvány nem áll egészen szemben a törvényjavaslattal, ezért kérem a törvényjavaslatnak megszavazása esetén is ezt a magyar szolgálati és vezérleti nyelvre vonatkozó indítványt külön is szavazás alá bo­csátani. (Felkiáltások jobbfelöl: Nem lehet! He­lyeslés balfelöl.) Elnök: Engedelmet kérek, maga a t. be­nyújtó képviselő ur elleninditványnak keresz­telte a beadványt, és így a házszabályoknak is megfelelően csakis az alaptörvényjavaslattal szem­ben bocsátható szavazásra, (Helyeslés jobbfelöl.) Méltóztatnak hozzájárulni a kérdéseknek az általam javasolt módon való feltevéséhez? (Igen!) Akkor mindenekelőtt kérdem, vájjon Rakovszky István képviselő urnak 11. szám alatt beadott halasztó természetű indítványát méltóztatnak-e elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Erre vonatkozólag több mint húsz képvi­selő névszerinti szavazást kért és egyúttal a névszerinti szavazásnak holnapra való áttételét kérte. (Mozgás jobbfelöl.) Ennek alapján a ház­szabályoknak megfelelően ezen feltett kérdésben a névszerinti szavazás a holnapi ülésben fog eszközöltetni. Miután pedig ezen halasztó indít­vány eldöntéséig a szavazás tovább nem folytat­ható, a többi kérdéseket szintén a holnapi ülés­ben leszek bátor feltenni. (Helyeslés.) Méltóztassanak megengedni, hogy a követ­kező ülésre vonatkozólag tegyem meg indítvá­nyomat. (Halljuk! Halljak!) Indítványozom, hogy a ház legközelebbi ülését holnap, vagyis folyó hó 5-én d. e. 10 órakor tartsa és arra elsősorban a Rakovszky képviselő ur halasztási indítványa feletti névszerinti szavazás, azután a törvényjavaslat és azzal kapcsolatos többi szavazá­sok, továbbá a törvényjavaslat részletes tárgyalása és végül a most is napirenden volt, 1903-ik évre vonatkozó ujonczmegajánlási törvényjavaslat és az azzal kapcsolatos jelentések tűzessenek ki napirendre. Hozzájárul-e ehhez a ház ? (Igen!) Ha hozzájárul, ezt a ház határozatakóp kimon­dom, s miután a napirend már meg van álla­14*

Next

/
Oldalképek
Tartalom