Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-364

4 36*. országos ülés 1903 között létrejött pénzügyi egyezmény beezikkelyezéséről szóló 1889: XL. t.-cz. hatályának ujabbi meghoszabbitására vonatkozó törvényjavaslat tárgyában kinyomaiik, szétosztatik és annak idején az osztályok mellőzésével napirendre tűzetik. (Helyeslés jobbfelöl.) Következik a napirend második tárgya: az 1889. évi VI. t.-cz. 14., valamint az 1890. évi V. t.-cz. 3. szakasza rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és haditengerészet, valamint a honvédség számára megállapított ujonczjutalék mennyiségének az 1903. év végéig való fentartásáról szóló törvényjavaslat (írom. 404, 410) általános tárgyalásának folytatása. A zárszóra jogosult képviselők során következik: Babó Mihály (Nincs üt!), Kecskeméthy Ferencz (Nincs itt!), Zboray Miklós (Nincs itt!), Szederkényi Nándor! Szederkényi Nándor: T. képviselőház! (Zaj jobbról.) Elek a házszabályokban biztosított azon jogommal, a mely szerint engem, a ki elleninditványt adtam be, a zárszó joga illet meg. Ha valaki obstrukcziónak nevezi azt, hogy (Zaj és felkiáltások jobbfelöl: Hát mi a neve ?) ha valaki azon joggal él, a mely őt, mint képviselőt megilleti, arra én azt mondom, hogy nem tudja, mit cselekszik! (Zaj és derültség jobbfelöl.) Mert az, a ki nem respektálja másnak a jogát, az egyáltalában a jogot nem tiszteli. (Ellenmondásolt jobbfelöl.) Tetszik vagy nem tetszik valakinek az, hogy én élek ezen jogommal, reám ez befolyással nem bir. Én kötelességemet teljesítem önökkel szemben a haza iránt. (Ugy van! a széls'óbaloldálon. Nagy zaj és ellenmondások jobbfelöl.) Mert az én hitem és meggyőződésem szerint az önök eljárása a haza érdekét sérti. (Zaj.) Nagyon örültem, hogy a múlt napokban a honvédelmi miniszter ur és a miniszterelnök ur is megtörték a néma csendet, a melyre önök áhítoznak, mert hiszen önök a varsói csendet óhajtják ebben az országban. Ugy a honvédelmi miniszter ur, mint a miniszterelnök ur elővették a dialektika tárházának minden fegyverét. Bár ezt cselekedték volna önök ezelőtt hónapokkal és ne burkolóztak volna hallgatásba az innen felhangzott érvek ellenében. Bár állottak volna elő érveikkel, igazságaikkal, ha vannak, mondották volna el, és akkor azután az érvek és ellenérvek harczából megláttuk volna, hogy mennyi igazság van az önök érveiben, meglátta volna az ország is, és akkor talán a miniszterelnök urnak már régen meglett volna oka bevallani azt, hogy ebbeű az országban nagy rétegekben el van terjedve az az óhaj, követelés és kívánság, a melynek mi itt kifejezést adtunk. De önök hallgattak. Miért hallgattak ? Mert nem tudtak érveket felhozni és érveket találni. Most a t. miniszter urak megszolaltak és én ismételve kijelentem: örülök neki, hogy hirdetik nézeteiket, hirdetik, hogy miként gondolkoznak, hirdetik érveiket. Súlyos támadásokkal rohantak ellenünk. Én nem nedeczember 28-án, hétfőn. heztelek érte, jól teszik, támadjanak, üssenek bennünket, de akkor azután hallgassanak is meg! A t. honvédelmi miniszter ur is élt a dialektika fegyverével. Lángokat is lobogtatott a határon, a miniszterelnök ur még az átkok tárházát is megkopogtatta, hogy annak villámaival sújtson bennünket. Nem veszem rósz néven, annál is inkább, mert a nemzeti átkok tárházában ma már nem igen létezik felhasználni való eszköz, mind ki van már merítve azon kormányrendszer ellen, a melyet ugy ő, mint önök támogattak egy pár évtizeden keresztül. A t. miniszterelnök ur az egész históriát felölelte és a szemünkbe dobta, kijelentvén, hogy csak az a históriai hűség, a melyet a t. miniszterelnök ur követ, a mit azonban mi cselekszünk, az nem gyökerezik a múltban, nem gyökerezik a mi százados történelmünkben. Örülök, hogy

; felvetette a kérdést a miniszterelnök ur. Én múltkori beszédemben kijelentettem azt, hogy mi a történeti hagyományt a történeti jogokkal együtt átvettük, hiszszük és valljuk és kész kötelességünknek ismerjük nemcsak a jogot gyakorolni, hanem a hagyományból ránk háramló kötelességet is teljesíteni. A mi mai küzdelmünknek egyik része, egyik alapja ez; és a midőn én ezt állítom, hivatkozom a történetre, a Karok ós Rendek eljárására, akik soha azon kérdéseket, a melyek ma napirenden vannak és a melyek már akkor napirenden voltak, a napirendről lekerülni nem engedték, azokat nemcsak a napirenden tartották, azokért állhatatosan küzdöttek és a hagyomány szerint nekünk, a kikre ezen jogok a Karok és Rendek után mint népképviselőkre átháramlottak, ugyanazon erővel, ugyanazon hévvel, ugyanazon küzdelemmel kell azokért harczolni és ugyanazon erővel tartozunk azokat követelni. A t. miniszterelnök ur most megfordítja a dolgot és azt mondja, hogy a történet épen ellenünk szól: a történek azt mondja — szószerint felolvasom, a mint ő magát kifejezte — (olvassa): »Mert hiszen messze időkre nézhetünk vissza, egészen a nemzeti ujjáébredés ama korszakáig, a mely József császár erőszakos germanizálási törekvéseit követte, és a mely akkor szintén nagy erővel csapott át a katonai térre is. A magyar nemzet ós a magyar országgyűlések azon időben szintén ezen két tárgyra vonatkozólag léptek fel kívánalmaikkal. Meg kell mindjárt jegyeznem, hogy nem sérelmeket konstruáltak, de kívánalmakkal léptek fel, de lege ferenda konstruált javaslatokkal, kérelmekkel, követelésekkel állottak a korona elé. Senki nem állította azt ezen egész küzdelem során végig, hogy a koronának intézkedései és az a tényleges állapot, a melyet ez intézkedések a hadseregben megteremtettek, törvénytelen dolog lett volna.« Ezt mondja a t, miniszterelnök ur. S azután igy folytatja (olvassa): »Soha nem sérelmi pontokat képeztek ezek, soha nem egy meglévő törvény megsértését kívánták a Rendek orvosolni,