Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.
Ülésnapok - 1901-359
298 359. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. közgazdasági politika iránt, a mely hol ebbe, hol abba a végletbe taszítja bele az ország népét, a mely a szövetséghez ragaszkodik, még akkor is, mikor a törvény szerint az a szövetség nem áll fenn, a mely »állapotokat« íixiroz, mint közgazdasági és kereskedelmi tényeket. Ez nem az a helyzet, a mely a közgazdasági fejlődésnek bárhol is alapjául szolgálhatna. B. Kaas Ivor: Az önálló vámterületet Budapest főváros egyhangúlag követelte. (Nagy zaj.) Elnök: Kérem, ne méltóztassék folytonosan közbeszólani; a szó most Holló képviselő urat illeti. Tessék a házszabályokhoz alkalmazkodni. Molnár Jenő: Csak zavarni nem szabad a szónokot. Elnök: Engedelmet kérek, közbeszólani sem szabad. Holló Lajos: Kérem, t. elnök ur, minthogy még hosszasabban kívánnék szólani, méltóztassék még egyszer öt perez szünetet adni. Elnök: Az ülést a szónok kérelmére öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Holló Lajos képviselő ur folytatja beszédét. Holló Lajos: T. képviselőház! Ezeket az anyagi károkat tehát a rendkívüli parlamenti helyzet elő nem idézte, és ha mégis vannak, a kik érdekeikben sérelmet szenvedtek, azok inkább a társadalomnak és a közéletnek más két csoportjából valók, a melyekről megemlékeznem e helyen mindig kötelességem. Az egyik a tisztviselők csoportja, a kik igazán csak ennek a küzdelemnek voltak áldozatai, hogy a Széli-kormány által kilátásba helyezett és a bizottság által már egyhangúlag megállapított fizetési javításokat meg nem kaphatták. És ez a testület az ő hazafiságáról, hősies lemondásáról az egyéni érdekeknek fényes tanújelét adta, midőn soha egyetlen zúgolódó szót nem hallatott ezzel a küzdelemmel szemben, a mely a nemzet jogaiért és nagy érdekeiért folyik. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) A másik csoportja azoknak, a kik áldozatokat hoztak e harcz érdekében, azok a katonák, a kik három évüket kiszolgálva, kénytelenek voltak tovább is a kaszárnya falai közt maradni. Ezeknek áldozata igazán csak időleges, mert az, hogy most áldozatot hoztak az ország érdekében, remélhetőleg a javukra fog beszámíttatni, (Felkiáltások a baloldalon: Törvény értelmében!) és ennek következtében a károsodásuk tulajdonképen csak időleges, sőt tekintettel a téli időre, jól megfontolva, rájuk nézve egyáltalán nem sérelmes. De hogy ők érzik épen e küzdelem jogosultságát legjobban, mert ők vannak most ebben a szenvedő helyzetben, a mely a kaszárnya kinos szellemével nyomja el az ő nemzeti érzelmeiket és gondolkozásukat, az kitűnik abból, hogy ők folytonosan azt hangoztatják, hogy képesek volnának inkább utolsó csepp vérüket is áldozatul hozni csak azért, hogy ha már ők nem menekülhettek, legalább a későbbi ifjú magyar nemzedék szabadittassék meg ettől, mert nemzetünkre nézve annál megalázóbb és megszégyenitőbb, előmenetelünkre nézve annál károsabb rendszer, mint a minő most van a katonaságnál, el sem képzelhető. És oly áldozatot fognak talán hozni a póttartalékosok is, a kiket be fognak hivni; az, hogy ez téli időben történik, részben kárpótolja őket, hogy nem a nyári gazdasági időben vonatnak el a munkától. De mindezek a társadalmi osztályok, a melyek ezeket az áldozatokat hozták, azt hiszem, méltán elvárhatták volna és elvárhatják a küzdőktől, hogy midőn ily harcz befejezést nyer, az ő érdekeikről ne feledkezzenek meg. (Helyeslés a baloldalon.) Nem méltó a magyar nemzethez, hogy egy hareznak áldozzanak fel egyeseket, a kiket pedig megmenteni lehet. Legyen az utolsó koldus, a ki ártatlanul szenved egy nemzeti harcz érdekében, annak jogait is meg kell védelmezni, hát még egy olyan nagy, tisztes és derék kar, mint a tisztviselők kara, nem érdemelte-e volna meg és nem érdemelné-e meg a küzdőktől, hogy az ily megegyezésnél feltételül tűzzék ki, hogy szenvedett sérelmeik orvoslást fognak nyerni, és nem érdemlik-e meg azok a katonák is, hogy amennyiben félremagyaráznák a törvényt és esetleg nem fogják beszámítani a szolgálati idejüket, hogy világosan kitétessék, hogy, a mint törvényszerüleg kell is, az be fog számíttatni. Ezek szükséges védelmet kívánnak egy hareznak lefolyásánál. Nem lehet egy harezot ugy folytatni, hogy én kivonuljak csapataimmal és zászlómmal abból a küzdelemből és ott hagyjam a többi küzdő társakat, kitéve őket az ellenség támadásainak, sőt talán, hogy még magam is egy oldaltámadást intézzek ellenük. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon) Nem lehetséges és nem fair dolog az, hogy ott hagyjam a harezosok táborában nemcsak ezeket a küzdő elemeket a parlamentben, hanem ott hagyjam azokat is a nemzetben, ott hagyjam azokat a vármegyéket, városokat és tisztviselőket, a kik felemelték az ő szavukat, a kik szembeszálltak a hatalommal, a kiket felfüggesztettek állásaiktól, a kik tiltakoztak és visszaküldték a minisztereknek törvénytelen rendeleteit, hogy azokat most áldozatként odadobjam annak a boszuálló hatalomnak, a mely egyénenkint ki szokta válogatni azokat, a kik a múltban az ő hatalma iránt ellenséges érzülettel viseltettek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen látjuk, hogy egy főispán megindul az ő vármegyéjében útra és előveszi azokat az állami tisztviselőket, a kik az ellenzékhez fordultak, a Bars vármegyei tisztviselőket értem, a kik azt mondották, hogy látják azt, hogy a
