Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.
Ülésnapok - 1901-359
296 359. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. éven keresztül megmutatta már kezét és romboló erejét? Hát ennek nyújtottam én segédkezet, hogy az én munkámon, az én hátamon emelkedjék annak a kormányzásnak uj palotája és épülete, a melynek megdöntésére pedig valamikor mindannyian kezet fogtunk? Ilyen hitnek, ilyen felfogásnak nem nyithatunk ajtót: nekünk ebben a harczban tovább kell mennünk, mig olyan változás nem következik be. a mely a nemzeti jogok megoldására nézve ugy tárgyi, mint személyi tekintetben garancziát képes nyújtani, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon-) hogy ebben az irányban sem önmagunkat, sem az országot félrevezetve ne lássuk. Számtalanszor halljuk azt, hogy az obstrukczió milyen anyagi károkat okoz és hogy ennek elhárítása mennyire szükséges, az üzlet mennyire pang,_ a gazdasági élet milyen visszaesést mutat. És leginkább arról az oldalról halljuk ezeket a panaszokat, a kik még egy hónappal ezelőtt, a mikor pedig a harcz már 10 — 11 hónapjadúlt, még szent eszméket hirdettek a zászlaikon, a magyar nemzeti nyelvet, magasztoa ideált, a melyért ott kell híigyni minden üzleti érdeket. Azután egy napon, a mint KhuenHéderváry kormányzata megszűnt és más kormány égisze tűnt fel, az üzleti érdek hirtelen olyan magaslatra emelkedett, hogy az előtt össze kell törnie minden mellékszempontnak: a nyelvnek, a zászlóknak, a jelvényeknek és mindennek, a mi az előtt szent volt. Hát lehet komoly harczban ilyen motívumokat felhasználni ? Lehet egy nemzetet ilyen számítással félrevezetni ? Hát eddig nem volt üzleti hátrány ? Az üzleti hátrány csak akkor állott elő, a mikor ez a kormány foglalta el az uralmát? Addig pedig, a mig olyan kormányzás volt, a mely károsnak Ígérkezett bizonyos exisztencziák fentartására, a nyelv volt a szent eszme ? Hova lettek egyszerre azok az eszmék, a melyekért mi síkra szálltunk, a melyekért azt akarjuk, hogy még gyermekeink is tovább vivják a harczot, és ha kell, mi is életünkkel űzessük meg ezt a küzdelmet? Hogy lehet az, hogy mig egy éjszaka megfordul, az, a mi annakelőtte szent volt, egyszerre megszűnik szent lenni ? B. Kaas Ivor: Felváltjuk aprópénzre! Holló Lajos: És vájjon azok az anyagi szempontok, a melyeket hirdetnek, csakugyan fenforognak-e ? Azt hiszem, legjobb válasz erre, ha néhány év adatait, csupán összehasonlitásként, felemlítem arra vonatkozólag, hogy az állami és más közértékek hogyan állottak és állanak ma. Én csak a legkirivóbbakat akarom felemlíteni, elsősorban az állam papírjait, az aranyrentét és a koronarentét, a melyeknek állása ebben az irányban döntő lehet. Négy évvel azelőtt, a mikor még hire sem volt az obstmkcziónak, 1900 január elsején állott az aranyjáradék 97-en, 1901 január elsején 98-as kurzuson. 1902 január elsején 118-on és ma áll 119-en, tehát négy év alatt, az obstrukczió befolyása következtében 22 százalékkal emelkedett az aranyrente. (EllenmondásoTc jobbfeJM : Nem jól tudja') Baría Ödön : Csakhogy kétféle papir van összehasonlítva, az egyik 10 korona, a másik meg arany. Holló Lajos: A koronajáradékról külön fogok beszélni, ez az aranyjáradék kurzusa volt. 1902-ben volt 118 és 1903-ban, most 119. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) A mi a koronajáradékot illeti, 1901 január 1-én volt 93 kurzuson, 1902 január 1-én 94 kurzuson és ma van 99 kurzuson. Mandei Pál: Daczára az obstmkcziónak! (Zaj a baloldalon.) Holló Lajos: A koronajáradéknál az emelkedés tehát 80 százalékot képez. B. Kaas Ivor: írják az obstrukczió rovására ! Holló Lajos: A földtehermentesitÓBÍ járadéknál — a mely szintén egyik szempont arra, hogy a közbizalom a külföldön és a nemzetben hogyan szilárdul meg az ilyen közpapirok iránt — annak 4°/ 0-os záloglevelei, 50 éves kibocsátása mellett, 1901. január 1-én állottak 90'5 kurzuson, 1902-ben állottak 97 kurzuson és ma állanak 99 kurzuson, tehát e papir 6°/o-os emelkedést mutat ezen időpontban. Ennek következtében az a vád, hogy az állami értékekre, az állam bitelére rombolólag hat a munka, a melyet itt a nemzeti jogért folytatunk, egyszerűen elesik, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) sőt a nemzeti megerősödésnek tannjeléül szolgál, hogy többé nem akarja tűrni ez a nemzet az ő kiskorúságát, ennek az idegen iránynak jármát, hanem elérkezettnek látja az időt, a minthogy el is érkezett, hogy a huszadik században ne legyen többé egy 19 milliónyi nemzet, a mely egy kicsiny dinasztia családi elfogultsága kedvéért nyelvét és nemzetiségét lealáztatni engedi, hanem felveszi a harczot, hogy azt, a mit kicsiny és nagy nemzetek egyaránt drágának és értékesnek tekintenek, ő is keresztülvigye és kivívja a maga számára. (Helyeslés a baloldalon.) És vájjon, t. ház, ha ezekben az állami és közértékekben nem látjuk ezt a rombolást, vájjon a mezőgazdasági viszonyokban látunk-e ilyen rombolásokat előállitani? Ezek a mezőgazdasági viszonyok is, a mint mndnyájan tudjuk, habár nem rózsás a magyar mezőgazdának helyzete általában, nem rosszabbak most, az obstrukczió idejében, mint voltak annakelőtte. A gabonának ára épen azon fokon áll, mint állott eddig, sőt ha összehasonlítást végezünk, látjuk, hogy az állami termékeknek sertés, a jószág, a ló, sőt a bornak is mint terménynek ára, ma magasabban áll, mint azelőtt. Az osztrák-magyar bank, a mely e tekintetben a közállapotoknak (Zaj.) leghűbb kifejezője és ismerője, midőn megtámadták azért, hogy Magyarország hitelquótáját leszállította, nem tudom mennyi millióval, azzal védekezett: