Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-359

290 359. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. a behozatala a hadseregben? Akkor álljon elő "Wmdischgraetz azzal a felfogással, hogy ha a hadsereg magyar része elnaczionalizáltatnék, akkor mindjárt Ausztria követelheti azt, hogy nagyobb arányban viseljük a terheket. Vájjon a magyar vezényszó behozatala mellett megszűnnének a közös szervek, a hadügyminisztérium Bécsben székelése, a közös iskolák és a közös felszerelések ott tartása? Hiszen anyagilag semmiféle tekintetben előnyben nem részesülnénk. E téren tehát a kérdés nincs megoldva. Ezért Ausztria részéről anyagi rekompenzácziót nyújtani teljesen érthetetlen volna, s a helyzettől az igazi álláspontot csak elterelnők, a mit jogosnak el nem ismerhetünk. És ha a legnagyobb kiadásoknál: a közös pénzügyeknél és a számellenőrzésnél körülnézünk, ebben az évi kiadás 4,598.000 korona. A 30 százalék levonása után marad mint általunk fizetendő 3,285.000 korona; ennek fele 1,698.000 korona. Most pedig fizetünk 1,094,000 koronát a quóta arányában. E téren tehát a teljes dualizmus tőlünk megkívánná a 257.000 forintot, vagyis 517.000 koronát. Ennyit kívánna meg, de ez az egész összeg, a mely a közös pénzügyminisztérium fentartására, s a számellenőrzésre elköltetik, kizárólag Ausztriában használtatik fel. Ebből Magyarországnak még annyi sem jut, mint a külügyeknél és a hadügynél tapasztalható. Az egész szervezet kizárólag Ausztria javára szolgál. Most már tehát, ha ezt a három tételt csoportosítjuk, s a külügyekben, a hadügyekben és a közös pénzügyekben az anyagi paritást teljesen helyre akarjuk állítani: Magyarország részére e hánm tételnél forintokban kifejezve öszszesen 13,28^.000 forint felelne meg a teljes paritásnak és pedig az egyenlőségnek a külügyekben és pénzügyekben, a hadügyekben pedig a létszámunk szerint való szükséglet teljes kielégítése meg lenne ezzel oldva. És ezért az összegért Magyarország megkaphatná egész külügyében, közös pénzügyében és hadi szervezetében az önálló adminisztrácziónak, az önálló rendelkezésnek minden előnyeit és lehetőségét. Midőn ő Felsége most a delegáczió alkalmával azt mondja, hogy neki csak az fáj legjobban, hogy a külföld az eseményeket félreérti és félremagyarázza, hát erre mi is azt mondhatjuk, hogy nekünk is az fáj elsősorban, hogy Ausztria érti félre Magyarország közjogi állását, ^zon közjogi rendet, a melyet neki is respektálni kellene, s másodszor félreérti a külföld, a mely Magyarországot egy kitartott államnak, egy elnyomott államnak, egy leigázott államnak, egy alárendelt államnak, egy tartománynak minden attribútumával látja felruházva, mert sehol sem jelenik meg mint önálló állam. És az fáj nekünk, hogy félreért bennünket Magyarország koronás királya. Nem siet ezen igazságtalanságok és előítéletek helyrehozására, hanem még odaáll azok mellé, a kik az egész időn keresztül Magyarország politikai kihasználását és kizsákmányolását közjogunkban elérték és eredményezték. T. elnök ur, kérek egy pár perezre szünetet. Elnök: Az ülést pár perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! A tanácskozást folytatjuk. Holló Lajos: T. képviselőház! Azt kell vizsgálnunk, vájjon ebben a közjogi rendben azok a változások, a melyeket az engedmények folytán remélhetünk, olyanok-e, a melyek bennünket más eljárásra késztetnek vagy pedig ilyen jelentőséggel nem bírnak. Minden nemzetnek erősségét és hatalmát a katonai védelem és szervezet képezi. Mert ez nemcsak biztonsági apparátus, nemcsak előkészület a jövő és jelen veszélyeivel szemben, hanem garancziája a nemzeti megerősödésnek, az a vaspánczélzat, a mely a nemzetet államilag és egységesen összefűzi. Mindenütt reményekkel és bizalommal tekintenek azokra az erősségekre, a melyek az országban szerte a katonai erőt csoportosítják; ám ha mi nézünk ezekre az épületekre, nem jut-e eszünkbe az a Karaira-féle mondás: ex lacrimis Hungarorum: Magyarország könyeiből, de nem Magyarország erősségére vannak azok építve. Mint a középkori lovagvárakból, a melyekből kitöréseket intéztek a nemzet ereje ellen, épugy ezekből a kaszárnyákból is folyton ily kirohanásokat szenvedünk államiságunk, kultúránk, nemzeti megerősödésünk ellen. Egyedül Magyarországon látjuk azt, hogy ezek a kaszárnyák ellenségeink, önérzetünk lesülyesztői, a nemzetiségek előtt állami méltóságunk megalázói. Mi segítjük állami erőnkkel őket felépíteni, holott le kellene rombolnunk, hogy megszűnjenek veszélyeztetni a közbiztonságot, vagy át kellene őket alakitanunk, hogy nemzeti erőnk bástyáiul szolgáljanak. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Nincs miniszter !) Ez érthető volt a múltban, a mikor nagy német katonai állam állott ezeknek a háta mögött, a mikor a nemzet megrettent attól, hogy jogait érvényesítse. De vájjon mi áll a háta mögött ma ennek a hatalomnak, a melylyel szemben a nemzet visszavonulni kénytelen ? Azok a nagy arányok, a melyeket a németség és a Habsburgtrón eddig bírt, megszűntek ós ma már semmi sem maradt abból, csak a dinasztia osztrák származása, császári felfogása, a mely a maga gondolkodását és tradiczióit akarja a hadseregben érvényesíteni. Mondom, érthető volna, ha ilyen hatalom állana a hadsereg háta mögött és érthető volna, ha a hadsereget maga a hatalom tartaná fenn. De hisz a hadsereget a nemzet tartja fenn, mi adjuk az annak fentartására szükséges összegeket és az abból táplálkozik, hogy mi, ezen ország ügyeinek intézésére hivatott egyének, bábjai vagyunk az udvari akarat teljesítésének.