Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-357

232 357. országos ülés 1903 deczember 12-én, szombaton. könnyenhivőknek és a tudatlanoknak, hogy ő a katonai nevelést pártolja és azon van, hogy a tiszti iskolákban a magyar nyelv taníttassák, azonban, a mire vezetne ez a tanítás, hogy t. i. meg is tanuljanak az ifjak magyarul, ezt már törölni ígérte és töröltette a pártjával. Ez nem jelent mást, mint hogy nem komoly a szabadelvű pártnak ezen kidolgozott, átfoltozott és megrongyosodott programmja, és jogosult az a közbekiáltás, a melyet a napokban hallottam ezekről a padokról, hogy talán majd a tornát és a szépírást fogják magyarul tanítani, de érdemleges tárgyat nem. Mos a 8. pontra vonatkoznék további fejtegetésem, de mivel itt nem alkotmányjogi diskussziót, csak személyes bizalmi kérdést akarok tárgyalni, a 8. pontra vonatkozó fejtegetésemet a harmadik indoknál fogom megtenni. Áttérek arra, hogy miként lehetnék én bizalommal a t. kormány politikája iránt akkor, mikor egész programmjából csak egy részt tartok helyesnek és tudok elfogadni, a többit pedig nem és akkor, mikor az éri politikai meggyőződésem szerint a miniszterelnök urnak sok mindent kellett volna még elmondania, a mit azonban elhallgatott, mi által quasi azt dokumentálta, hogy ő azokat nem is akarja megvalósítani. Ily körülmények közt én iránta bizalommal nem viseltethetem. (Helyeslés balfelöl.) Egész programmjában csak egyet tartok helyesnek, azt, hogy a felekezeti iskolákat fejleszteni, támogatni, istápolni akarja, azonban programmjának minden többi része helytelen, különösen az, mikor szükségét érezte és látta annak, hogy itt erős kifejezést adjon annak, a mi felett a többi miniszterelnök urak belépő nyilatkozatuk alkalmával itt a házban átsiklani szoktak, ő pedig erősen hangsúlyozta, hogy fentartandónak kívánja a nemzetiségi törvényt, keresztülvinni kívánja az 1868: XLIV. t.-cz.-nek a végrehajtását. Ennek az lett az eredménye, hogy a szász képviselők, a kik pedig iparkodnak, a hol lehet, a magyar állameszme ellen küzdeni, iparkodtak a miniszterelnök ur keblére borulni, mert a t. miniszterelnök úrban egy jó szász barátot találtak, illetve minden nemzetiségi ember az ő nemzetiségi aspiráczióinak a támogatóját találta benne és a miniszterelnök ur kertjében az ő melegágyát látja. Ilyen magyar miniszterelnöknek a politikája iránt én bizalommal nem viseltethetem. A mit ő mondott, azt legnagyobb részben nem helyeslem. Nem akarok itt minden kérdésre kiterjeszkedni, csak arra vonatkozólag tartom szükségesnek nyilatkozni, hogy a miniszterelnök ur vagy módosított, vagy elhallgatott olyan dolgokat, a melyeket sem módosítani, sem elhallgatni nem lett volna szabad. így nevezetesen már az ülés elején Holló Lajos t. képviselőtársam igen szép felszólalásában bebizonyította, hogy mennyire nemzetellenes és nem helyes, hogy a ma már kész tisztviselői fizetési törvényjavaslatot a t. miniszterelnök ur egyszerűen elejtette azon ígéretével, hogy majd később fogja beterjeszteni és egy nagyobb komplexumot fog majd felölelni, mert a közigazgatási tisztviselők fizetésrendezését is bele akarja foglalni. Én ezt abszolúte nem veszem komoly nyilatkozatnak és ép olyannak tartom, mint mikor Körbernek azt a bizonyos nyilatkozatát visszautasította és egyszerű szójátéknak tartom, hogy azon önérzetes tisztviselők reményt és bizalmat nyerjenek a miniszterelnök ur személye és politikája iránt, hogy majd a közeledő választásokkor igyekezzenek neki lelkes kortesek lenni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Mert ha ő ezt a kérdést komolyan veszi, akkor nem az lett volna a feladata, hogy a már kész törvényjavaslatot, a melyhez az előbbi kormánypresztizse fűződik, eldobja, hanem az lett volna államférfiúi kötelessége, hogy ezt a törvényjavaslatot egészében fentartsa, törvényerőre emeltetni akarja, és emellett igyekezzék uj törvényjavaslatot kidolgozni a többi fizetésrendezésre szoruló tisztviselők felsegélyezésére. Azután lehet-e helyes politikának tartani azt, hogy a t. miniszterelnök ur elejtette az úgynevezett beruházási törvényjavaslatot, mely a közgazdasági helyzet vajúdásának üdvös következménye volt, a melynek örült az egész ország, annak minden faktora, mert oly jelentékeny javítást eredményezett volna a közgazdasági helyzetben, mely igazán nélkülözhetetlen. Tudjuk az előbbi kormány expozéjából és ténykedéseiből, sőt magából a törvényjavaslatból is, hogy az állam pénzügyi helyzete azí megengedi. Tehát a financziális ok, mely rendszerint gát szokott lenni nagy tervek keresztülvitelénél, ez esetben mint akadály fenn nem forgott. Hogy akkor előálljon a miniszterelnök ur és azt mondja, hogy financziális, vagy nem tudom micsoda okból ezt elejteni kívánom, az vagy érthetlen, mert olyan háttere van, melyet nekünk nem fedezett fel, vagy egyszerűen helytelen politika. Az az egy érv, a mivel védekezhetnék, hogy financziális okok miatt kelett elejteni, nem állhat fenn. Hiszen ugyanaz a pénzügyminiszter ül a pénzügyminiszteri székben, a ki az előző kormánynak is tagja volt. Lukács László szép és meggyőző érvekkel bizonyította ezen törvényjavaslatnak szükségességét, közgazdaságilag fontos és elkerülhetetlen voltát, (Igaz! Úgy van! balfelöl.) és ő volt szíves felvilágosítani bennünket arról, hogy a pénzkészletek, hála Istennek, oly nagyok, hogy ezen törvényjavaslat megvalósítását megengedik. Ha pedig a pénzkészletek megengedik, akkor ezt keresztül is kell vinni, mert erre szükség van. Azt pedig, hogy a pénzkészlet azóta megfogyott, nem állította senki, de ha állítaná is, nagyon könnyű volna megczáfolni. Mi, hála Istennek, semmiféle katonai kiadási tételt meg nem szavaztunk és így nem volt módja a kormánynak arra, hogy a felgyü-