Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-354

554. országos ülés 1903 deczember 9-én, szerdán. 141) azóta és annak kötelessége volt e kérdés elvi jelentőségű tisztázása. Mivel pedig ez mind a mai napig meg nem történt, ennek oka más nem lehet, mint az, hogy a többség bizalmából idekerült kormány a kérdést nem vette őszintén a szivére, hanem engedett mindjobban azoknak a törekvéseknek, a melyek e kérdés elhomályositását czélozzák. (TJgy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) T. ház! Én látom a t. honvédelmi miniszter urnak szemrehányó pillantását, a midőn én ezt kijelentettem. (Derültség.) Erre nézve őszintén konczedálom, hogy talán neki még ebben a tekintetben egészen jogos szemrehányást nem tehetünk, mert ő sokkal rövidebb ideig van még azon felelőségteljes hivatalban, a melyet magára vállalt, hogy sem őt joggal felelőségre vonhatnék; azonban, t. ház, őt nem ugy kell megbírálnunk ebben a tekintetben, mint egyént, mert ő ugyanannak a többségnek honvédelmi minisztere, a mely többség akkor is ugyanazon padokon foglalt helyet, a midőn ezek az Ígéretek tétettek, mint ma, bár sok tekintetben meggyengített állapotban, azonban mégis csak a többséget képviselik ; azon többségből származott az ő egyénisége, s ennélfogva őt egyénileg ugyan felelőségre nem vonhatjuk, de ama folytonosság alapján méltán szemére hányhatjuk a többségnek azt, hogy ebben a tekintetben az ő szándékai nem voltak őszinték, mert különben sikerült volna nekik a mi szólamaink szerint kicsikarni a hadügyi kormányzattól ígéreteinek beváltását. Mert, t. ház, azzal legyünk tisztában, s a közelmultak tapasztalatai is tökéletesen tisztába hozták azt, hogy a hadügyi kormányzattól jó szerével nem kapunk semmiféle eredményt, hanem, ugy látszik, a hadügyi kormányzatnál feltétlenül szükséges az erőszakos eszközökhöz nyúlni . . . Lovászy Márton : De törvényes eszközökhöz! Kovács Pál: . . . s ezért látom, t. ház, veszélyeztetettnek sok tekintetben ezen országnak alkotmányosságát, mert hogyha köztudattá fog válni az egész országban, hogy a hadügyi kormányzattól belátással nem lehet semmi olyan dolog megvalósítását várnunk, a melyet pedig joggal elvárhatnánk, hogy az erőszakot rendszerré kell ebben a tekintetben avatnunk, akkor, t. ház, az alkotmányosság oly veszélyben forog, a melyet hazafiúi szivvel nem tudok eléggé elitélni és őszintén azt kívánom, hogy az ilyen esetek a jövőben zárassanak ki, még pedig oly módon, hogy azon Ígéretek, a melyek itt a ház szine előtt tétetnek, őszintén tetteknek ismertessenek be és hogy azok ne csak puszta Ígéretek maradjanak, hanem valósittassanak is meg. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mert, t. ház, az obstrukczió jogosultságát épen onnan merítette, azt hiszem, nagy mértékben, hogy ezek az Ígéretek mindig puszta ígéretek maradtak. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Lovászy Márton: 1868-iki rendelet! Kovács Pái: Hisz azok az Ígéretek, a melyek már 1868 óta a többség részéről tétettek, a midőn ő Felségével kibocsáttattak, miniszteri felelőség mellett, egy parancsot, egy királyi rendeletet, még mai napig sincsenek beváltva, ezt kénytelen volt a hadügyi kormányzat is beismerni. A midőn azt látjuk, hogy a delegáczióknak határozatai, a melyekről tudjuk azt, hogy micsoda nehézségek között születtek meg, akkor, midőn azt látjuk, hogy olyan Ígéretek, a melyek a honvédelmi miniszteri székből tétettek, szintén nem váltattak be: akkor, t. ház, az olyan programmnak, a melyet a legnagyobb kényszerűségnek alávetve a többség kénytelen volt megszerkeszteni, az u, n. katonai programúinak őszinteségében hogyan bízzunk P Hogyan bízzunk abban, hogy ez a katonai programm tényleg őszintén végre is fog hajtatni, különösen egy olyan kormányelnök vezetése alatt, a ki egész egyéniségével, egész politikai múltjával mindig ezek ellen foglalt állást, és a ki, midőn kenyértörésre került a dolog, és nyilatkozattételre kényszeríttetett, mindig a legnagyobb mértékben ezek ellen angazsálta magát. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Ha valakiben nincsen meg a szándék az iránt, hogy valamit megtegyen, akkor »z csakis a kényszerhelyzetnek fog engedni, abban a pillanatban pedig, midőn a kényszerhelyzetből kiszabadul, megfeledkezik Ígéretéről. T. ház! Bocsánatot kérek, ne áltassuk mi magunkat. Hogyan hihetjük mi, hogy a miniszterelnök ur törekedni fog annak a megvalósítására, a mire vállalkozott, ha hiányzik nála az őszinte akarat és szándék? Hiszen, ha megszűnik a kényszerhelyzet egyfelől, és másfelől megszűnik az ellenőrzésnek teljes mértékben való fennállása, vagyis abban a pillanatban, a midőn sikerült a miniszterelnök urnak az ellenzék legnagyobb részét bizonyos üres Ígéretekkel leszerelésre birni, felszabadult a miniszterelnök ur a kényszerhelyzet súlya alól. És ha mi azt látjuk, hogy az ellenőrzés egy nagy része elveszett, a maga pártja részéről, a többség részéről pedig vak bizalmat tapasztal a miniszterelnök ur — a mihez különben ő hozzá volt már szokva, és a melyet a jövőre nézve is remél — ha, mondom, mindezt látjuk, t. képviselőház, azt hiszem, nem helyes feltennünk a miniszterelnök úrról, hogy ő törekedni fog olyan dolgok megvalósítására, melyek az ő szándékával, az ő meggyőződésével ellenkeznek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! A mint a magam részéről egyik kiválóan fontos kérdésben, t. i. a kétévi katonai szolgálat kérdésében elvi kijelentést vártam, ugy vártam elvi kijelentést a kormány részéről a katonai szolgálati ós vezényleti nyelv kérdésében is. (Helyeslés a baloldalon.) Mert e tekintetben se áltassuk magunkat, t. ház. Nagyon jól monI dotta mélyen t. képviselőtársam, Szederkényi