Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-353

112 353. országos ülés 1903 deczember 7-én, hétfőn. Ennek egyetlen korlátja volna adelegáczíónak az a jogköre, hogy csak bizonyos létszámú legénységnek költségeit szavazza meg. De hát az, a ki ismeri a delegácziónak berendezését, titkait és áldozatkészségét, a ki tudja azt, hogy mennyire megy ott a póthitelekkel való dolgozás, azt hiszem, ebben a hadügyi vezetőségnek ez irányú törekvéseivel szemben komoly korlátot nem láthat. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) A t. kormánynak ebből az állásfoglalásból mi azt a következtetést vonjuk le, hogy ezeket a vívmányokat, ezeket a reformokat — mint mondottam — nem fogja azzal a buzgalommal végrehajtani, a mely szükséges volna ahhoz, hogy azok tényleges valóságra váljanak. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Vagy sérelem lesz azokból, vagy pedig a papiroson maradnak ugy, a mint sérelemnek Ígérkezik már maga a czimer- és jelvénykérdés rendezése is. Hiszen láttuk, hogy akkor, a mikor a miniszterelnök ur, elszólva magát, közös jelvényekről beszélt sakkor, a mikor e miatt feltámadt itt az ellenmondás, azt fejtegette, hogy ő nem akar közös czimert, de a jelvényekről nem szólt. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Azután láttuk a katonai igazságszolgáltatásnál, hogy a mikor a miniszterelnök ur hangoztatta, hogy a szóbeli eljárásnál, a szóbeli tárgyalásnál a magyar nyelv jogainak érvényt fog szerezni, egy szóval sem emlékezett meg arról, hogy az írásbeli eljárásnál, a mely a szóbeli eljárásnak szükségképeni kiegészítő része, érvényt fog-e szerezni a magyar nyelv jogainak, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és igy nem látjuk elzárva az útját annak, hogy a nemzeti szuverenitásnak egyik feltétlen területén, az igazságszolgáltatás területén nem fogják-e törvényesen szankczionálni az idegen nyelvet? (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De előterjesztett itt a kormány egy programmot a katonai nevelésről is. Én nekem egy történelmi reminiszczenczia ötlik az eszembe, a melyet különösen az igen t. honvédelmi miniszter urnak vagyok bátor figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A t. honvédelmi miniszter ur bizonyára jól tudja azt, hogy a magyar katonai nevelésnek, a magyar tisztképzésnek története össze van forrva a Ludovika-Akadémia történetével. Bizonyára ismeri ennek a Ludovika-Akadémiának viszontagságos múltját is. Még 1808-ban hozta meg a törvényhozás azt a törvényt, a mely szerint a katonai nevelés és tisztképzés elrendeltetik. Miután azonban a kormánynál a Karok és Eendek nem találtak elég áldozatkészséget és hajlandóságot arra, hogy ez az intézet az állam, a nemzet költségén állíttassák fel, társadalmi utón mozdult meg a magyar nemzet, és társadalmi utón egyesek, városok, vármegyék, törvényhatóságok raktak össze egy, az akkori viszonyokhoz képest horribilis összeget; — ugyanis egy millió pengő írtnál is többre rúgott az az összeg, melyet akkor a magyar társadalom e czélra összegyűjtött. Ezt a pénzalapot, t. képviselőház, később nagy veszteségek érték a kétszeri devalváczió folytán; a mikor azonban újból felmerült az óhaj az iránt, hogy a magyar katonai tisztképzés rendszeresittessék, 1830-ban a Karok és Rendek, a törvényhatóságok és egyesek, a kik már azelőtt is oly fényes jelét adták áldozatkészségüknek, ismét kipótolták a devalváczió által okozott kétrendbeli veszteséget és igy a megfelelő alap ismét megvolt. Bizonyára ismeretes a t. honvédelmi miniszter előtt gr. Buttler János neve, a ki oly nemes áldozatkészséget tanúsított, hogy egymaga talán 126.000 pengő frtot ajánlott fel e czélra; hiszen, ha jól tudom, épen ezen alapból létesíttettek ujabban azon kiegészitések, melyek a Ludovika Akadémiának átalakítása folytán szükségessé váltak. A nádor fel is emeltette az épületet, de az bizony évtizedeken át üresen állott. Ekkor az 1836-iki országgyűlésen megint felmerült a kérdés, az országgyűlés a kormányt kérdőre vonta, hogy mi történik hát a magyar katonai neveléssel, mi van a Ludovika Akadémiával? Azt a választ nyerte, hogy az alap nem elégséges ai-ra, hogy az intézet felállittassék és működését megkezdhesse. Ekkor a Karok és Rendek számadást követeltek a kormánytól. A kormány hosszas vonakodás után elő is terjesztette a számadásokat. És azokból mi tűnt ki, t. képviselőház? Kitűnt az, hogy annak az üresen álló épületnek és intézetnek főigazgatója, aligazgatója, vivőmesterei, tánczmesterei és cselédei 1808 óta ki -vannak nevezve és^ állandóan fizetést húznak. Holló Lajos: És Bécsben laknak! Lovászy Márton: Egymagának a főigazgatónak, Petrics altábornagynak a fizetésére 162.000 frt volt felvéve abba a számadásba. Várady Károly: Katonai szellem! Lovászy Márton: Igen, ez az a katonai szellem, a mely készakarva pocsékolta el a nemzet szent áldozatkészségéből összegyűlt filléreket csak azért, hogy a magyar katonai nevelést hátráltassa és megakadályozza. S azt hiszi a t. honvédelmi miniszter ur, hogy ez a szellem kihalt ? Nem hiszi el nekünk, hogy ez a szellem él, leselkedik és mindenképen odatörekszik, hogy azon ígéreteket, u. n. vívmányokat, melyek az utóbbi időben hozattak, meghiúsítsa? (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Azt mondja a t, miniszterelnök ur programmbeszédében, hogy felállít egy katonai főreáliskolát, egy katonai alreáliskolát és egy uj kadétiskolát. Itt mindenekelőtt hangoztatnom kell azt, hogy a nemzeti közvélemény megnyilvánulásában, különösen a vidéki szabadelvű pártok állásfoglalásaiban magasabb katonai intézeteket sürget a közvélemény. (Ugy van! balfelöl.) Ezeket a katonai intézeteket magasabb intézeteknek nem tekinthetjük, mert a reáliskola tulajdon-