Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-353

353. ORSZÁGOS ÜLÉS 19Ü3 deczember 7-én, hétfőn, Jakafoffy Imre elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — A miniszterelnök benyújtja az állami számvevőszék jelentését az 1903. számadási év III. negyedében előfordult utalványozások és megszüntetésekről. — Az ujonczjutalék mennyi­ségének az 1903. év végéig való fenntartásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. — Szavazás a miniszter­elnöknek a délutáni ülésekre vonatkozó határozat hatályon kivül helyezése tárgyában, a múlt ülésen előterjesztett indítványa felett. A kormány részéről jelen vannak: gróf Tisza István, Lukács László, Nyiri Sándor, Plósz Sándor, Berzeviczy Albert, Hieronymi Károly, Cseh Ervin. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 25 perczkor.) Elnök: T. ház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Szőts Pál jegyző ur; a javaslatok mellett felszólaló­kat Dedovics György, az azok ellen felszólaló­kat pedig Endrey Gyula jegyző ur jegyzi. Nyegre László jegyző (olvassa az 1903. évi deczember hó 5-én tartott ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: Van valakinek ószrtvétele a felol­vasott jegyzőkönyvre ? Várady Károly: T. képviselőház! Az imént felolvasott jegyzőkönyvhöz kénytelen vagyok felszólalni, mert annak meghallgatása után ar­ról győződtem meg, hogy abban hiba fordul elő, illetőleg kimaradt abból egy olyan indít­vány, a melynek, mint pozitív indítványnak tényleg a jegyzőkönyvben benn kellene foglaltat­nia. A jegyzőkönyvben ugyanis nem foglaltatik benn Lovászy Márton képviselő urnak a szom­bati ülésben tett az az indítványa, hogy a ház az interpellácziókra fél két órakor térjen át; a jegyzőkönyvből ez teljesen kimaradt. Miután pedig a jegyzőkönyv, mint a mely pragmatikus okmánya az országgyűlés minden tárgyalásá­nak, egyáltalában nem nélkülözheti azon pozi­tív tényeknek felsorolását, a melyek az ülésben történtek: ebből folyólag indítványozom, hogy a jegyzőkönyv akként módosíttassák, hogy benn legyen Lovászy Márton képviselő urnak a szom­bati ülésen tett azon indítványa, hogy a beje­lentett interpellácziókra, ós pedig két interpel­láczióra a ház fél két órakor térjen át. Van szerencsém ez indítványomat írásban is beadni, habár azt a házszabályok szerint nem is kellene Írásban beadni. (Helyeslés jobb­felől.) Elnök: Van-e valakinek észrevétele a jegy­zőkönyv ellen? Méltóztatnak elfogadni ezt a módosítást ? (Felkiáltások a néppárton: Nem vagyunk százan! Kérjük a megszámlálást.') A ház megszámlálása kéretvén, felszólítom a jegyző urakat, méltóztassanak a jelenlévő kép­viselő urakat megszámlálni. (Szőts Pál és Endrey Gyula jegyzők megszámlálják a képi­viselőket,) T. ház! A jegyző urak megszámlálván a jelenlévő képviselő urakat, megállapították, hogy 83 képviselő van jelen. E szerint, miután a kép­viselő urak nem jelentek meg kellő számban, a jegyzőkönyv hitelesítéséhez pedig, miután kifo­gás tétetett, 100 tag jelenléte szükséges, az ülést 15 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Várady Károly képviselő ur azt az indítványt tette, hogy a jegyzőkönyvbe vétessék be Lovászy Már­ton képviselő urnak a szombati ülésen tett az az indítványa, hogy az interpellácziők ideje fél­kettőre tétessék. Kérem azokat a képviselő urakat, a kik a jegyzőkönyv eredeti szövegét ezzel az inditvány­nyal szemben fentartani kívánják, sziveskedje­felállani. (Megtörténik.) Most kérem azokat a képviselő urakat, a kik a jegyzőkönyv eredeti szövegével szemben Várady Károly képviselő ur

Next

/
Oldalképek
Tartalom