Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

336. országos ülés 1903 november Ih-én, szombaton. 7 jéből, teljes lelkéből segédkezet fog nyújtani a tisztviselői karnak egyfelől az által, hogy meg nem tűr a tisztviselői karban selejtesebb eleme­ket, másfelől pedig az által, hogy a tisztviselői karnak azon érdemes tagjait, a kik hiven, be­csületesen teljesitik nehéz kötelességeiket, meg is védje minden téren, mindenkivel szemben, minden jogtalan vagy igazságtalan megtámadás­sal szemben.* T. ház! Nem uj dolog az, a mit az igen t. miniszterelnök ur e szavakban megemlített. Hallottunk ehhez hasonlókat már sok alkalom­mal, de — sajnos — ugyanannyiszor csalódtunk. És ha daczára e sok esalatkozásnak és daczára annak is, hogy engem nem fűz a bizalom kö­teléke az igen t. miniszterelnök úrhoz, mégis azt hiszem, hogy ezek a szavak nem tekinthetők üres kijelentéseknek: ugy ennek oka elsősorban abban rejlik, hogy tisztelem az igen t. miniszter­elnök urnak férfias jellemét. De rejlik ennek oka abban is, hogy, ha valakinek szive-lelke el van telve vágygyal, egy meggyőződéssel, az szí­vesen hisz el minden ígéretet, a mely e téren történik. T. ház! Az én törhetetlen meggyőződésem az, hogy Magyarország valódi jobb jövője akkor fogja kezdetét venni, a mikor teljesedésbe fog menni az, a mit az igen t. miniszterelnök ur a felolvasott szavakban igór; és mert bizom az ország jobb, boldogabb jövőjében, azért elhiszek e téren minden ígéretet. Olyan ez a hitem és bizalmam, igen t. ház, mint a milyen az ember­nek jobb jövőjébe vetett hite és reménye, a mely számtalan csalódásai után is újból felébred min­denkiben, a kinek életereje még meg nem törött. T. ház! Szükségesnek tartottam mindeze­ket előre bocsátani, mert nem óhajtanék el­fogultnak látszani, és mert óhajtanám kimu­tatni, hogy a midőn a most elmondottak daczára sem tudok bizalommal tekinteni a közel jövőbe, ennek oka nem abban rejlik, mint hogyha kétel­kedném az igen t. miniszterelnök ur szavaiban vagy intenczióiban, hanem abban, hogy az a környezet, a mely a magyar miniszterelnöki állást körülveszi és a melynek gondolatvilága az a szemüveg, a melyen át a magyar minisz­terelnökök az ország állapotát látni szokták, változatlan már évtizedek óta, és mert az igen t. miniszterelnök ur nem helyez kilátásba semmi­féle reformot, a mely az igazság biztosítása és kiderítése terén helyesebb, megbízhatóbb módo­kat akarna biztosítani. A mig, t. ház, Magyarországon a közigaz­gatási igazságok csakis hivatalos jelentések alap­ján derittetnek ki, és a mig ezeknek a hivata­los jelentéseknek elintézési módja ugyanaz marad, a mely a múltban volt, addig a közigazgatási igazság nálunk csak remény lesz, de nem fog megvalósulni. (Ugy van! bal felöl.) Ez az oka bizalmatlanságomnak és annak is, hogy pana­szaimmal nem fordulok közvetlenül a miniszter­elnök úrhoz, hanem ide hozom azokat, bár azokkal különben helyesebb, czélszerübb, sőt talán illőbb is volna a miniszterelnök úrhoz fordulni. Áttérve, t, ház, interpellácziómra, elsősor­ban is megjegyzem, hogy mai felszólalásom panaszaimnak csak egy részét fogja felölelni. El kellett térnem eredeti szándékomtól, hogy összes panaszaimat egyszerre tárom fel, azért, mert az az idő, a mely ezek elmondásához szükséges volna, sokkal hosszabb, semhogy azt egy alka­lommal vehetnem a t. háztól igénybe. Hiszem azonban, hogy azok a részletek, a melyeket elő fogok terjeszteni, magukban véve ÍB alkalmasak lesznek az Ítéletalkotásra. Hogy azonban az ítélet megalkotását megkönnyítsem: szükséges egy kis bevezetést előrebocsátanom, egyrészt azért, mert az igen t. miniszterelnök ur nem ismervén ezen összes panaszoknak előzményeit, nem lehet azon helyzetben, hogy még június hónapban elmon­dott interpellácziómra, a melyet az akkori mi­niszterelnök úrral folytatott hosszabb szóbeli tárgyalás előzött meg, e nélkül helyes választ adhasson, de máskülönben is kénytelen vagyok egy kis bevezetést előrebocsátani, mert véletlenül azon kellemes helyzetben vagyok, hogy az igen t. miniszterelnök urnak gyakorlatilag is bemu­tathatom azt, hogy Magyarországon hogyan ké­szülnek a hivatalos jelentések, és hogy azoknak milyen jelentőség és súly adható. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Ez év február havában történt, hogy többféle ügyem annyira fejlődött, hogy tovább ez ügyekben nem hallgathattam. Ezen ügyek részben a választásból kifolyó ügyek, részben pedig közigazgatási ügyek voltak. Az elsőket a mai napon nem fogom érinteni, ha­nem a közigazgatási ügyekre szorítkozom. Akkor, t. ház, hogy formahibát ne kövessek el, — mi­vel akkor még a szabadelvű pártnak voltam a tagja, — a szabadelvű párt érdemdús alelnöké­hez, Szentiványi Árpád t. képviselőtársamhoz fordultam azon kérdéssel, vájjon helyesebb-e, ha ezt a dolgot idehozom a ház elé, vagy első­sorban a miniszterelnök urnak adjam-e elő. A szabadelvű párt alelnöke feltétlenül a mellett volt, hogy bizalmasan adjam elő ezeket a mi­niszterelnöknek. 0 maga volt szives e tekintet­ben közvetíteni és ekkor több ízben szóbelileg tárgyaltam a volt miniszterelnök úrral, egyszer vagy r kétszer a szepesi főispán jelenlétében. Különös tárgyalások voltak ezek, t. ház. Kötelességemnek tartom ezen tárgyalásokból egy részletet a t. ház előtt is előadni, bármilyen kellemetlen legyen is az reám nézve. Mikor én, mint szerény tagja e háznak, megjelenek Ma­gyarország miniszterelnöke előtt és megjelenek akkor, mikor ott van a magyar arisztokrácziá­nak egy tekintélyes tagja, egy vármegyének a főispánja és mikor én nyugodt hangon, senkit sem sértve, közérdekű ügyeket adok elő, akkor az a válasz a főispán részéről, hogy: Miniszter­elnök ur, kérem talán a képviselő urat fő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom