Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

70 336. országos ülés 1903 november 14-én, szombaton. egyezésével sem, a nélkül, hogy ahhoz az osztrák törvényhozás, tehát a Reichsrath és az urakháza hozzá ne járuljon, A mily képtelenség ez, ép oly tendeneziózus a hamisitás, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) mert a 13. §., a melyre ők hivatkoznak, és a melyet elfogadott Tisza István mint kiindulási pontot arra nézve, hogy ezen közös ügyekben semmit az osztrák kormány és törvényhozás, szóval, Ausztria hozzájárulása nélkül változtatni nem lehet, ez a 13. §. épen az ellenkezőjét bizonyítja. Legyen szabad ezt a szakaszt felolvasnom. (Halljuk! Halljuk! a hal- és a szélsőbaloldalon. Olvassa): »Kijelenti továbbá az ország, hogy a védelmi rendszernek megállapítása, vagy átalakítása Magyarországra nézve mindenkor csak a magyar törvényhozás beleegyezésével történhetik. Miután azonban az ily megállapítás épen ugy, mint a későbbi átalakítás is csak egyenlő elvek szerint eszközölhető czélszerüen: ennélfogva minden ily esetben a két minisztérium előleges megállapodása után egyenlő elvekből kiinduló javaslat fog terjesztetni mindkét törvényhozás elé. A törvényhozások nézeteiben netán felmerülő különbségek kiegyenlítése végett a két törvényhozás egymással küldöttségek által érintkezik.* Ez a törvény tehát abból indul ki, hogy Magyarország a maga védrendszerét a véderő törvényekben maga szabja meg. Ez az alap, ezt nem is tagadta senki, ezen szempontból vannak a mi véderő-törvényeink megfogalmazva. Ha már most bárminő átalakítása szükséges ezen védrendszernek, akkor az eljárás a czélszerüség szempontjából a következő'. A mi kormányunk utasítva van, hogy az osztrák kormánjnyal azon elvekre nézve — tehát nem azonos törvényekre nézve, — a melyek a védrendszer átalakításánál irányadók lesznek, állapodjék meg pl., arra, hogy behozatik-e a kétéves szolgálat, hogy mely csapattesteknél hozható ez be és melyeknél nem, stb. Ha az elvekre nézve megállapodtak, akkor terjesztetnek be törvényjavaslatok itt is, amott is. Ezen törvényjavaslatoknak nem kell azonosaknak lenni. Miért nem? Azért, mert a felfogás, az alkalmazás Ausztriában vagy nálunk pl. az ujonczlétszám kiállítása tekintetében lehet különböző. Mi vehetjük pl. a testi épségnek más mértékét vagy az évszámnak más alapját, mint a mely alkalmas Gralicziában vagy Tirolban. Mi, ha megállapodtunk valamely elvben, tartozunk annak megíelelőleg ennyi vagy annyi ujonczot szállítani ide vagy amoda, de ahhoz, hogy mi itt az ujonczozást 20 vagy 25 évnél kezdjük, Ausztriának semmi köze nincs. Ha megállapodunk arra nézve is, hát jó, akkor abban is azonos lehet a törvény, ha nem, hát nem, mert a törvény többre nem kötelez bennünket. Most következik a további eljárás. A törvényjavaslat beterjesztetik nálunk és beterjesztetik Ausztriában. Mindkét törvényhozásnak megvan a visszavetési és a módosítási joga. Ha azok a módosítások olyanok, hogy a kormányok között megállapított közös elveket megtámadják, vagy ha egyáltalában valamely törvényhozás az egész megállapított rendszert visszaveti és ragaszkodik a régihez, vagy akar egy uj rendszert behozni, ha olyan differencziák állanak be, a melyek a czélszerüség szempontjából, a mely itt hangsúlyozva van, ártalmasok lehetnek és a melyeknek a kiküszöbölése kívánatos, ha tehát igy nem a kormányok, hanem a két törvényhozás közt van a differenczia, akkor kiküldetnek egyeztető országos bizottságok. Ha a Reichsrath kiküldi a maga bizottságát ugy, mint a quótánál és ha a magyar országgyűlés hasonlókép kiküldi a maga bizottságát, akkor, vagy tudnak, vagy nem tudnak megegyezni ugy, a mint a quótánál, a hol megegyezni nem tudtak. Ha megegyeznek, akkor ismét a törvényhozás elé kerül a dolog és a törvényhozások vagy megegyeznek, vagy nem egyeznek meg. Itt van azután a nagy bökkenő. Itt van a hadsereg közösségének kérdése magában a törvényben megtagadva. Mert ha a quótánál az országos bizottságok nem egyeznek meg, a királyi döntés van kimondva. A hadszervezet kérdésében ez nincs kimondva, noha ugyanezen törvény intézkedik erről is. Itt nem véletlenül van kihagyva, hanem czéltudatosan, t. i. arra nézve, hogy az országnak minő védrendszere legyen, mi hozzászólást Ausztriának engedünk, de döntő szavazatot Ausztriának nem engedünk. (Helyeslés a baloldalon.) Miután a törvény igy szól, ezt kell nekem hangsúlyoznom nemcsak Körber és Welsersheimb és az urakházának ezzel homlokegyenest ellenkező felfogásával szemben, hanem ezt hangsúlyoznom kell még gr. Tisza Istvánnal szemben is, mert ő is arra az álláspontra helyezkedett, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) hogy nekünk nincs jogunk önállóan intézkedni a hadsereg kérdésében, hogy az olyan közös intézmény, a mely örökre közös kell, hogy maradjon. Én pedig a közösséget elismerem addig, még az a véderőtörvény fennáll, a mely ti'z évre megkötve, a hadsereget közössé tette. A törvény értelmében közös a hadsereg egészen az erről szóló törvény lejártáig. A mint ezen lejárat eltelt, a közösség érvénye megszűnik, s marad csak a védelemnek a pragmatika szankczió, s az 1867-ik törvényczikken alapuló közös kötelezettsége, s Magyarország a maga véderejét szervezheti a maga bölcs belátása szerint, természetesen a királyi szentesitési jognak épségben tartásával. Ha igy van a dolog, és a mostani védrendszer tarthatatlan, mert maga a hadügyi kormány nagyon lényeges változtatásokat akar eszközölni a véderőtörvényjavaslatban, a melyet a titok leple borit, nekünk semmi okunk sines azon vezérkari bölcseségben bízni, hogy annak titkos szervező keze nem fog olyan véderőjavas-