Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

64 336. országos ülés 1903 november lk-én, szombaton. lyekkel itt a magyar parlamentben találkozunk, teljesiti az u. n. parlamenti ellenzék kötelességeit. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Bárha az 1867-es alapot ő politikája ós parlamenti működése alapjává egyáltalán nem teszi, mert az meggyőződése szerint nem oly konstitutív alkotás, melyben a mi államiságunk, a mi nemzeti függetlenségünk akár elférhetne, akár kidomborodhatnék, s habár ennek semmi néven nevezendő oly intézményét el nem fogadja, a mely nemzeti jogaink megcsorbítását vagy megcsonkítását eredményezné, leszámol a tényleges viszonyokkal és mindaddig, a mig a nemzet politikai felfogásában a saját politikai álláspontjának többségét megszerezni nem tudja, a parlamenti ellenzék kötelességének teljesítését veszi kezébe és kritika tárgyává teszi azon intézményeket is, a melyek az állami életben az 1867-es törvény alajyján fennállanak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha ebből a szempontból tekintjük is a javaslatot, akkor nem tudok semmi néven nevezendő elfogadható argumentumot és érvet felhozni arra nézve, a mi ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, az ujonczjutalék létszámának megállapítását és annak megajánlását magyar nemzeti szempontból bármi tekintetben is indokolttá tenné. (Igaz! XJgy van! a szélsőbaloldalon.) Az 1867: XII, t.-cz. általános bevezető rendelkezéseinek princzipiuma Magyarország törvényhozási és kormányzati függetlensége. A kiegyezés államjogi elvének kiindulási pontjául a pragmatika szankcziót vette fel, és saját felfogása szerint annak konklúzióit levonva, a közös intézményeket ugyan megteremtette, de kiindulási pontja szerint sem lehetett alapgondolata soha az, hogy a nemzet jogtörténelmi múltjával szakítson, hogy alkotmányos szabadságát és alkotmányos függetlenségét bármi tekintetben feladja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy ezen felfogásom magában a 67-es törvényben expressis verbis kifejezésre jut, arra bizonyítékul legyen szabad bevezető rendelkezésének egyik szakaszát felolvasni. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Ez okból Magyarország főrendéi é3 képviselői nem mulaszthatják el gondoskodni oly módokról, a melyek lehetővé tegyék, hogy azon alapszerződés, amely az 1723:1., II. és III. törvényczikkek által a felséges uralkodóház és Magyarország között létrejött, a mely egyrészről a birodalmi kapcsolathoz tartozó országok és tartományok az 1723:1. és II. törvényczikkek értelmében együttes és elválaszthatatlan birtoklását, másrészről pedig Magyarországnak önálló törvényhozási és kormányzati függetlenségét biztositotta, lényegében jövőre is sértetlenül fentartassék.« Ezen törvénykijelentésnek két kardinális alaptétele van. Az egyik alaptétele az, a mely kötelező erővel és egy törvény egész tekintélyélyének súlyával kifejezésre juttatja, hogy Magyarországot a dualizmus keretében is önálló törvényhozási és kormányzati jogok illetik meg, és illetve a múltban gyökerező ezen alkotmányos jogai lényegükben a jövőben is fentartatnak. Ha ezen törvénynek további rendelkezése nem volna, ha az itt e pontnál megszakadna is, ez az állami élet sohasem fajulhatna el oda, a hová elfajult ma, a közös intézmények téves értelmezése és tendencziózus elferdítése miatt. Ha egy nemzetet önálló törvényhozási és független kormányzati jog illet meg, az a függetlenségnek legalább annyi attribútuma felett rendelkezik, a mely elegendő arra, hogy a nemzetek életében, mint önálló, független nemzet jelenhessen meg. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ennek a törvénynek további konklúziója, hogy azon intézmények, a melyeket ezen szellemben létesít és konstruál, semmi körülmények közt nem eredményezhetik magának a törvénynek rendelkezése szerint azt, hogy a mi függetlenségünk, a mi önállóságunk bármi tekintetben is homályba burkoltassék vagy megszakittassék. Nem eredményezheti azért, mert a ki az államjogi elvekkel csak némileg is tisztában van, ha ilyszerü elvnek törvénybe iktatásával találkozik, akkor az magának az állami életről, annak attribútumairól és megnyilatkozásáról kellő fogalmat alkothat. De hiszen nem szükséges az, hogy teorikus elvekhez forduljunk,' a melyek talán a konstitutív intézmény hiányosságának megmagyarázásához szükségesek lennének, mert hiszen ha maga ez a törvény — és itt áttérek magára a törvényjavaslatra, áttérek beszédemnek tulajdonképeni tárgyára — maga ez a konstitutív intézmény, a melynek egyik rendelkező részét felolvastam, sok minden nemzeti jogot meg is csorbított, s ép ezért sok tekintetben jogosult is ellene a jogtörténelmi kritika, sok tekintetben illetheti jogosult vád ezen törvény megalkotóit, egy azonban kétségtelenül áll, és ez az, hogy ezen törvényalkotás a nemzetet önálló hadi szervezetétől, a nemzeti akaratot a végrehajtáshoz szükséges organizmustól megfosztani nem akarta és nem is fosztotta meg. Hogy ez igy van, utalok a törvény 11., 12., 13. §§-aira, a melyek határozott intézkedést tartalmaznak a magyar hadsereg intézményének fentartásáról és a magyar nemzet hadszervezetének létezéséről. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy a jelenlegi hadsereg az 1867 :XII. törvényezikkben kontemplált államjogi elvnek megfelel-e vagy nem, erre nézve a lefolyt katonai vitákban az összes ideák és felfogások kifejezésre jutottak és csoportosultak. Azonban én nagyon lényegesnek tartom ezen kérdésnek továbbtaglalását, mert végkonkluzióként nem követhetünk a jövőre sem más álláspontot, mint a minőt követtünk a múltban, mindaddig, mig azon katonai sérelmek orvosolva nem lesznek, melyek a parlamenti harezot okozták. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) A jelenlegi hadsereg nyelvében német, jelvényében czimerében pedig császári. Ezen két