Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-335
58 335. országos ülés 1903 november 13-án, pénteken. védi meg és nem érvényesiti felfelé, és a nemzet kívánságait nem elégiti ki és nem nyugtatja meg lefelé. Annak a férfiúnak, a ki azt az érzelmi és szellemi összhangot, a melyről előbb beszéltem, hadsereg és nemzet, nemzet és király között létre akarná hozni, teljes nyiít határozottsággal kell odaállni a trón elé, be kell bizonyítania azt, hogy a mit a magyar nemzet kivan, nem egyéb, mint ennek a nemzetnek a joga, és meg kell magjaráznia azt, hogy ennek a jognak az elismerése megerősíti a trónt és a hadsereget. A királyoknak és császároknak nem azok teszik a legnagyobb szolgálatokat, a kik mindig kellemeset beszélnek nekik. Eszembe jut, hogy Hadrián császárnak volt egy igen kedves poétája, Flórus, a ki a császárnak igen kedves embere volt s rendkivül sokat tudó és szellemes ember hírében állott. Egy alkalommal, az akkori kor szokása szerint, a császárral tudományos vitatkozásban több tudós jelenlétében a császár valami rendkivül nagy lapsust követett el a tudomány megállapodása ellen és olyant mondott, a mi abszolúte nem volt helyes, mire Flórus azonnal sietett kijelenteni, hogy igaza van. Utóbb a tudósok, a kik e felett magukban felháborodtak, de annak csak később, más helyen adtak kifejezést, kérdőre vonták Flórust, hogy hogyan adhatott ő a császárnak igazat ilyen dologban, a miben valósággal igaza nem volt. Erre Flórus azt felelte: »Mindig igaza van annak, a ki harmincz légió felett parancsol.« Hát, t. képviselőház, a Krisztus utáni I— II. századbeli impérium és a XX. század czivilizált és alkotmányos kultúrája közt az a különbség, hogy akkor mindig igaza volt annak, a ki harmincz légió felett parancsolt, mig ma csak annak van igaza, a ki az igazság álláspontján van. (Helyeslés a baloldalon.) És ha milliók és milliók állanak mögötte, az igazságot sem lerontani, sem leszavazni, sem megsemmisiteni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Az pedig, hogy a nemzetet minden intézményében, tehát a hadseregében is az ű nyelvének érvényesülése megilleti,az egy oly igazság, melyet, azthiszem,senki kétségbe nem von, de ezt ebben a házban nem is hallottam kétségbevonni. Ha vannak akadályok, melyek ennek gyors életbeléptetését most még lehetetlenné teszik, tudunk mi számolni ezekkel az akadályokkal, de akkor látni akarjuk a komoly törekvést és az előkészületeket arra, hogy ezek az akadályok elhárittassanak. (Helyeslés balfelöl.) Ha pedig elhärittattak, akkor azután ez a jog a maga teljességében érvényesüljön és a magyar nemzet ezen követelése kielégíttessék. Ha ez meglesz, akkor béke és nyugalom lesz az országban és akkor ebben a képviselőházban többé azokkal az u. n. czéltalan és eredménytelen közjogi vitákkal nem kell az időt. tölteni, hanem áttérhetünk a közgazdasági működésre. Szívesen fogunk részt venni mi is abban a munkában, mert azt a munkát is fontosnak tartjuk, de csak akkor, hogyha a magyar nemzet alkotmányának múltja, törvényei és érzelmei által megkövetelt ezen jogok ki lesznek elégítve. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot én ezért nem fogadom el, hanem arra kérem a t. házat, fogadja el azt a határozati javaslatot, melynek czélja nem egyéb, mint az, hogy ezek a kérdések állandóan és megnyugtató módon megoldassanak, s akkor nagyon rövid idő alatt meg lehet oldani a függő kérdéseket, s a javaslat tárgyalás alá fog vétetni. Elleninditványom a következő : »A képviselőház a törvényjavaslatot visszautasítja és kimondja, hogy az ujonczjutalék mennyiségének megállapítása, illetve fentartása felett addig nem kíván határozni, mig a hadsereg, nevezetesen az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg, jelvényei a fennálló közjogi állapotnak megfelelően rendezve nincsenek és a magyar vezényleti és szolgálati nyelv életbeléptetésének előkészületeire szolgáló intézkedések meg nem tétetnek.« (Élénk, helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Elnök: Thaly Kálmán képviselő ur személyes kérdésben kért szót. Thaly Kálmán: T. ház! Csak egy perezre bátorkodom igénybe venni becses figyelmüket. Ezt sem magamtól teszem, hanem erre azon oldalról jött az ok. Hivatkozhatom minden, a tegnapi ülésnek körülbelül közepén jelen volt képviselőtársaimra, de hivatkozhatom a ma megjelent hírlapokra is, melyek tegnap a t. miniszterelnök ur felszólalása után következő felszólalásomat ugy Ítélték meg, hogy az higgadt, tárgyilagos, nyugodt hangon volt tartva, mert épen a parlamenti nyugodt hang érdekében emeltem fel ismételve szavamat. Mindazonáltal beszédem alatt egy közbeszólás hangzott el, melyet csak most a ház naplójából veszek észre, mert tegnapi beszédem alatt a túloldalon támadt zajban nem hallottam azt, különben mindjárt feleltem volna rá. A ház naplójából bátorkodom a megfelelő részt r felolvasni, s csak rövidke válaszom lesz rá. Én akkor, mikor a miniszterelnök ur kinevezését és a katonai javaslattal kapcsolatban Lobkovitz herczeget is szóba hoztam, szó szerint ezt mondottam: »hiszen ennél észszerűbb lett volna, ha a korona a helyett, hogy Tisza Istvánt itt alkotmányos formák közt miniszterelnökké méltóztatott kinevezni, egyszerűen Lobkovitz herczeget ülteti az ország élére.« Én ugy mondtam ugyan: a kormány élére. (Nagy zaj a jobboldalon) Ez a nagy zaj, a mely a jobboldalnak szélső részén volt, tette lehetetlenné, hogy én az erre onnan jött közbeszólást meghalljam. Itt a naplóban ugyanis ez áll: »Sréter Alfréd: józan magyar ember ilyet nem mondhat!« (Mozgás a szél,söbaloldülon.)
