Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-335
46 335. országos ülés 1903 november 13-án, pénteken. tett katonai programm következtében azt is hazafiul kötelességemnek tartom, hogy^ annak törvényre jutását megakadályozzam. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. ház! A magyar törvényhozás történetében csaknem páratlan jelenség előtt állunk. A t. ház becses engedelmével leszek bátor a legközelebbi múltnak a magyar történelemben páratlanul álló eseményeire csak egy nagyon rövid visszapillantást vetni s ebből vonni le azt a konzekvencziát, hogy miért foglaltam el azt az álláspontot, a melynél fogva, mint emiitettem, kötelességemnek tartottam a kormánynak különösen katonai programmja ellen küzdeni. Köztudomású, t. ház, hogy ezt a súlyos és áldatlan helyzetet az a szerencsétlen törvényjavaslat szülte, a melyet még a múlt év őszén terjesztett elő a Széli-kormány. Felzúdult az egész nemzet közvéleménye a katonai merénylet ellen, megnyilatkoztak a törvényhatóságok, népgyűlések, ezrével jöttek ide fel a kérvények, a zarándok-menetek és a hazafiasán gondolkozó független ellenzék felvette a harczot e merénylet ellen és törvényben gyökerező törvényadta legerősebb fegyveréhez nyúlt, mint a hogy a kormányelnök ur magát kifejezte: az extrém fegyverhez, vagyis az obstrukczióhoz, A nemzet felébredése, a közvélemény ezen elementáris megnyilatkozása, az ellenzék önzetlen hazafias küzdelme elsősorban is elseperte az azt okozó és létrehozó kormányt. A kapkodás, a fejetlenség, a nemzeti ügy, a nemzeti eszme elleni küzdelem és intrikák jellemzik az ezután bekövetkezett politikai eseményeket. Valami erős kéz politikájával akart először próbát tenni a bécsi politika, kapott is erre egy tetőtől talpig vasba öltözött férfiút, a ki kész volt az udvari kamarilla szolgájává szegődni; de hát halva született az eszme, nem volt akkor még életképes s annak a tetőtől talpig vasba öltözött lovagnak a miniszteri pirosbársony szék helyett egy vidéki városban kellett kiöntenie haragját legdrágább kincsünk, az édes magyar anyanyelv ellen. Utána jött az a korszak, a melyet leghelyesebben ugy lehetne jellemezni, hogy: »A horvátok Magyarországon«. Nem valami fényes korszak volt; hamar szétoszlottak a hiu báni ábrándok és a horvát uralom 42 napi kínos vergődés után szintén a lomtárba került; csak egy szomorú emléke maradt fenn: az t. i., hogy épen ez alatt kellett kiküldeni legelőször parlamenti bizottságot. A kormányok e vajúdásával és tehetetlenségével szemben azonban, t. képviselőház, van a képnek csodásan szép, fényes oldala is. Mikor ez a századokon át agyontiport nemzet látta azt, hogy őt az ő aulikus kormányai teljes szolgaságba sülyesztik ; mikor látta azt, hogy ezen kormányok az állam czégére, a nagyhatalmi fantazmagória köpönyege alatt elvesznek tőle mindent és nem adnak helyette cserébe mást, mint szolgapágot és koldustarisznyát, (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) mikor látták azt, hogy ez a kormány megtűri, hogy az a szoldateszka, az a katonai hatalom megtagadja nyelvünket, sárba tiporja zászlónkat, czimerünket, nemzeti becsületünket: akkor felébredt benne az önfem tartás ösztöne, felébredt benne az erő és akarat és mint egy test, egy lélek állott e merényletek ellenébe s állott ezen küzdő hazafias függetlenségi párt és ellenzék mellett. Sorra megnyilatkoztak az ország törvényhatóságai, ezrével jöttek ide fel a kérvények, tartattak népgyűlések és Debreczen hazafiasán gondolkozó szabadelvű pártjának fényes példáját követve, ma már körülbelül 180 kormánypárti kerület nyilatkozott meg a nemzeti követelések mellett, fényes bizonyságául annak, hogy ma már ezen nemzeti követelések nem egy pártnak hiu ábrándjai, hanem ezek az egész nemzet egyetemének törvényes és jogos követelései. (Ugy van I Ugy van I a baloldalon.) Alkotmán3 r os, monarchikus elvből kifolyólag minden józaneszü ember azt hitte és azt remélte, hogy a nemzet ilyen elementáris megnyilatkozása, ilyen egyöntetű vágya, reménye előtt meg fog hajolni a fejedelmi akarat és meg fog nyilni a nemzet számára az a miniszterelnök ur által jelzett atyai jó sziv, s megértve e nemzetnek óhajtását, vágyát, kívánságát és igy a béke és megoldás terére lépve, megadja e nemzetnek boldogságát, nyugalmát és megadja e nemzetnek törvénybe iktatott és királyi esküvel szentesitett nemzeti követeléseit. De e helyett mi történt ? Körülvették az ő magas személyét ellenségeink, körülvették gonosz tanácsadók, elfordult tőlünk az ő atyai jó szive és igy a várva-várt béke és megoldás helyett kaptuk a szeptember 16-iki chlopy-i parancsot, kaptuk a volt kormányelnök úrhoz intézett királyi kéziratot és kaptuk gr. Tisza István urat dr. Körber ur programm jávai. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Tizenkilencz millió ember vágyaj óhajtása, reménye hullott porba. És ime, a kamarilla, az udvari politika e gyászos cselekményéhez ujjong és tapsol az a mindenkori többség. Lovászy Márton : Szomorú! Hellebronth Géza: Igazán szomorú ókori látkép, midőn a vérig korbácsolt rabszolga kezet csókol a korbácsot suhogtató Czézárnak. (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) De hát, t. ház, mellőzve az érzelmi motívumokat, vizsgáljuk csak a t. kormánynak a kormányelnök ur által előadott katonai programmját. A kormányelnök ur beköszöntő beszédében, mindjárt beszéde elején, ezeket mondotta (olvassa): »Én azt hiszem, konstatálhatjuk igenis azt, hogy a nemzeti követelmények igen széles rétegeiben él a vágy az iránt, hogy a közös hadsereg vezényleti és szolgálati nyelve a magyar legyen.« Tehát a t. kormányelnök ur maga is elismeri, i hogy a magyar nyelv, a magyar zászló és a
