Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-348
456 3í8. országos ülés 1903 november 28-án, szombaton. Elnök (csenget): Kérem Várady képviselő urat, ne tessék folytonosan közbeszólni. Hock János képviselő urat kérem beszédjének folytatására. Hock János: Hiszen, t. ház, nagyon jogosan hasonlították össze épen Tisza Kálmánnak munkáját egy nagy történeti eseménynyel, a melyet a rómaiak történetében ugy találunk megírva, hogy Cajus Gracchus volt az, a ki a nép jogaiért síkra szállt, a ki ki akarta terjeszteni a jogokat magára a népre, a plebejus osztályra is, és mikor látták, hogy veszedelmes ennek az embernek lassú és következetes munkája, akkor felbérelték ellene Livius Drusust. És ő odaállt a nép elé, hogy tönkretegye befolyását a nemes Gracehusnak, tulliczitálta őt, még többet igért a népnek s a nép fellázadván. Gracehust kivitte a szent berekbe és ott agyon ütötte. Livius Drusus pedig azt a népet, a mely hozzá menekült, egyszerűen átadta és eladta. T. uraim! Ennek a történelmi példának applikáczióját akarom itt megtenni. (Halljuk! Halljuk!) Emlékeznek önök arra, hogy a 67-es kiegyezés minő nagy nemzeti mozgalmak után jött létre; emlékezhetnek önök arra, hogy 1860-tól kezdve 1866-ig, mikor már megpuhultak ott fent és belátni kezdték, hogy Schmerlingnek már tarthatatlan a politikája, a mely a birodalmi egységet hirdette s rövid idő múlva szét fog hullani darabokra egész Ausztria, tehát nem annyira a szeretet, mint a szükség kényszerétől indíttatva, Magyarországnak megtették a békeajánlatokat. Megtették oly egyénnek, a ki ebben az országban a jogélet folytonosságát, közjogunk történelmi folytonosságát képviselte és hirdette. Deák Ferencz intakt egyénisége volt az, a ki akkor a közvetítő szerepére vállalkozott. Ez volt az a Grachus . . . (Szőts Pál jegyző az elnökhöz megy és vele beszél. Felkiáltások balfelöl: Micsoda utasítás? TJj parancs Bécsből? Zaj.) Elnök: A jegyző ur hivatalos ügyben tesz nekem jelentést, azt is meg kell hallgatnom. Különben semmi utasítást nem fogadok el, sem felülről, sem alulról. (Zaj balfelöl.) Pap Zoltán: Mit parancsolnak Bécsből? Ujabb parancs Bécsből! Gabányi Miklós: Chlopy-ból jött valami! (Derültség.) Elnök: Ne méltóztassék társalogni, képviselő urak! Kérem Hock János képviselő urat beszédének folytatására. Hock János: Ez volt az a Grachus, Deák Ferencz, a ki csakugyan a nemzeti jogok védelme alatt egyetlen jottát fel nem adott közjogunkban, történelmi jogunkban, hanem azon az alapon, hogy elfogadván egy békességes kiegyezést, amelyet a nemzet tovább fejleszthet, kiépíthet, tehát csak alapot akart adni a békességes megegyezésben a jövő munkálkodáshoz, jóhiszemüleg meg is alkotta a törvényt, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) S mi törtónt t. ház ? Nessi Pál: Jött Livius Drusus. Hock János: E tekintetben eltérhetnek a mi nézeteink, t. képviselő ur, mint történésznek lehetnek más szempontjai, de meggyőződésem, hogy a nemzeti ellenállás már akkor annyira meggyengült, hogy ha a kiegyezést idejében meg nem kötik, jöhetett volna Deák Ferencz helyett egy lelkiismeretlenebb államférfiú, aki alacsonyabb áron köti meg a kiegyezést. És szükség volt arra, hogy egy olyan intakt jellem, a ki a történeti jogok alapján állt, a jövőbe való tekintetekkel, reményekkel, a jövőre nézve alapját megvesse az alkotmányos életnek, a nemzet erejére bízva a továbbépítést. Ennek az elgyengült, elernyedt nemzetnek szüksége volt, hogy megállapodjék egy kiegyezésben s Deák Ferencz magának a nemzetnek erejére bizta, hogy az fejlődik, hogy ha majd ki fog nőni a gyermek czipőkből, jogait kiegészítse, az ő közjogi életét kiépítse és alkotmányába bele illeszsze még azon hiányzó dolgokat, a melyekre nekünk szükségünk van. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Pap Zoltán: De nem volt szándéka az osztrák hatalmat tágítani! B. Kaas Ivor: Semmi esetre! Hock János: De, t. ház, Deák Ferencz akkor egy tiszta alkotmányos életre épített s azt hitte, hogy a magyar parlamentarizmus lesz itt a magyar nemzet jogainak védőbástyája, ez lesz az a fellegvár, a hova vonulhatunk mindenkor nemzeti jogaink védelmében, a melynek sziklafalai mindenféle támadást meg fognak gyengíteni és lehetetlenné tesznek. S mi történt? Az történt, hogy a mint a parlamentarizmus világszerte hanyatlott, nálunk a parlamentarizmus még rohamosabban vesztette el minden nimbuszát; és ennek az egyik okozója Livius Drusus, vagyis az a Tisza Kálmán volt, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a ki meghamisította ennek benső szeüemét, a ki az ő másfél évtizedes kormányzata alatt semmit sem tett a parlamentáris reform terén, pedig Szilágyi Dezső maga megmondotta, hogy a parlamentáris reform elfajulása olyan gyorsan bekövetkezhetik, hogy annak gátat csak akkor lehet vetni, ha évenkint úgyszólván megrostáljak a dolgokat, lépést haladunk a fejlődéssel (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és minden igényt, a mely a nemzetben lassankint fejlődik, a parlamentarizmus keretében érvényesülni engedünk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De mikor] másfél évtizeden keresztül nemcsak hogy nem engedték a nemzeti igényeket a parlamentarizmusban megnyilatkozni, de mesterséges módon, mint a méregkeverők, belecsempészték a mérget, azt az ölő mérget, a mely lassankint felbontja alapelemeire: akkor ne csodálkozzunk, hogy a parlamentarizmus értéke egyáltalán csökken, hogy a parlamentarizmus nimbuszát a nép előtt elveszti és nem a népjogok védelmezője többé, hanem egyszerű szavazógép, a
