Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-334
334. országos ülés 1903 november 12-én, csütörtökön. 29 vád, hogyha ez a szolgálati idő nem tudatik be október elsejétől, hogyha azokat az ujonczokat, a kik készek volnának bevonulni az ezidei sorozás alapján, bevonulni nem engedik? (Elénk helyeslés a jobboldalon. Folytonos zaj és mozgás a szélsobaloldalon.) Két irányban hatnak tehát károsan a t. képviselő urak eljárásukkal, azok érdeke ellen, a kik haza nem mehetnek, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) és azok érdeke ellen, a kiket nem hívhatnak be, s a kiknek szolgálati idejébe e három hónapot nem számíthatják be. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Folytonos zaj a szélsobaloldalon.) Engem, t. képviselőház, kiabálással az ellenkezőről meggyőzni nem fognak. Én bennem erősen él a hit, hogy azon katonai engedmények, a melyek a kormány programmjában felsoroltattak, kielégítők a nemzet közvéleménye előtt annyiban, hogy ma ezek megvalósításával ne szolgáltassunk okot arra, hogy a nemzeti életet és a nemzet munkaerejét megállítsuk olyan czélokért, a melyeket ezen alapon és ezen utón haladva a jövőben lehetséges lesz megvalósítanunk. És miután azt látom, hogy a t. képviselő urakat párttaktikai indokok vezetik (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) arra, hogy meg akarják akadályozni azt a hasznos irányt, mely közgazdasági és nemzeti életünk fejlesztésére irányul, azért nem tudnék soha hozzájárulni egy olyan politikához, a mely lehetetlenné tenné azt, hogy a katonai kérdések a békés megoldás útjára vezessenek. Ezen indokból hozzájárulok a miniszterelnök ur indítványához. (Elénk éljenzés jobb felöl. Zaj a szélsobaloldalon.) Elnök: Bakonyi Samu képviselő ur félreértett szavai értelmének helyreigazítása czimén kér szót. Bakonyi Samu: Csakis annak a hirtelen felbuzdult harczi hévnek, a mely a t. többséget egyszerre megszállotta, tulajdonithatom, hogy Pap Géza t. képviselőtársam olyan módon értette félre szavaimat, a mint az iménti felszólalásából kitűnt. El akarja az ellenzéktől vitatni azt a jogot, hogy az ország közvéleményére hivatkozzék, mint olyanra, a mely őt küzdelmében támogatja. Én nem akarom az ellenzéknek ehhez való jogát bizonyítani, csak egyszerűen konstatálni kívánom azt, hogy én nem ezt mondtam, hanem azt, hogy nekünk tiltakoznunk kell az itt tervbe vett szándék ellen, azért, hogy az ország közvéleménye előtt tisztán álljon az, hogy az ellenzék egész tábora, mint egy ember foglal állást ezen törekvések ellen. (Helyeslés : a szélsobaloldalon.) A másik félreértés az volt, hogy méltóztatott egy kifejezésemet akként érteni, mintha azt mondtam volna, ^hogy a t. többség bennünket terrorizálni akar. En ezt nem mondtam, hanem azt mondtam, hogy majorizálni akarnak bennünket. Terrorizmusról nem beszéltem. Ám ha olyan nagy kedvük van hozzá, próbálják meg. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon. Nagy zaj jobbról és a középen.) Elnök: Rátkay képviselő ur a házszabályokhoz kért szót. Rátkay László: T. képviselőház! A házszabályokhoz óhajtok szólani. Mikor tegnap délután két órakor a t. miniszterelnök ur beterjesztette javaslatát, a mely a napirend megváltoztatására vonatkozott, házszabály kérdésben szólásra jelentkeztem. Előre is kijelentem a t. háznak, hogy lehető legrövidebben fogom felszólalásomat indokolni ós egyben kerülni óhajtok minden szenvedélyességét, mert ez a nagy kérdés a maga igazságosságában is meggyőzhet mindenkit ugy, hogy szenvedélyességre szükség nincs. Hivatkozom a házszabályok igazságosságára és a t. ház jogérzetére és a t. ház elnökének azon jogára, a mely szerint a házszabályokra és a képviselőház ügyrendjére neki is vigyáznia kell. A t. miniszterelnök ur indítványt terjesztett be és azt kérte, hogy az ujonczjutalékra vonatkozó törvényjavaslat vétessék tárgyalás alá. Kétségtelen, hogy ez a kérelem törvényalkotást czéloz. (Zajos ellenmondások jobbról.) Minden törvényalkotás pedig* a házszabályok 201. §-a értelmében kinyomatandó, szétosztandó ; azután a bizottságok elé megy és csak ha a bizottságok végeztek vele, és jelentéseiket megtették, akkor határoz a ház a felett, hogy mikor tűzessék ki az tárgyalásra. Ez az egyik része e dolognak, a melyre a tisztelt képviselőház figyelmét a házszabályok megtartása szempontjából felhívom. A másik része pedig az, hogy minden törvényjavaslatot épen a miniszteri felelőség elvéből folyőlag mindig miniszternek kell beterjesztenie, mindig a miniszternek kell megmondania, hogy ezen törvényjavaslatért szavatol, azt indokolja, a végrehajtását ő fogja végezni és a miniszter aláírván, kéri ezen törvényjavaslatnak tárgyalásra való kitűzését. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azon törvényjavaslatot, a melyre nézve a t. miniszterelnök ur most kéri, hogy tárgyalásra kitüzessék, még Kolossváry miniszter irta alá. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Most már nem tudjuk azt, vájjon a most kinevezett honvédelmi miniszter fentartja-e azon indokolást, a mely indokolással Kolossváry honvédelmi miniszter az ő törvényjavaslatát ellátta. (Felkiáltások jobbfelöl: Fentartja! Zaj a baloldalon.) De t. képviselőház, a miniszteri felelőség szempontjából a bizottságnak nemcsak joga, de kötelessége is a törvényjavaslatot benyújtó minisztert maga elé idézni, meghallgatni véleményét, indokolását megtudni és meggyőződni arról, hogy jól értette-e és nyugodt lélekkel ajánlhatja-e azt a törvényjavaslatot a képviselőháznak elfogadásra, (jhlénk helyeslés a baloldalon.) Hát a miniszteri felelőségről szóló törvényt oly kevésbe veszik, hogy a t. minisz-