Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-344

326 344. országos ülés 1903 Pozsgay Miklós: És mind a mellett, hogy ez a kérvény itt van a ház előtt, a miniszterelnök ur még sem akar segíteni a bajon azzal, hogy az indemnityt tárgyaltatja, hanem tárgyaltatja az ujonczlétszám megszavazását. (Felkiáltások a jobboldalon: Szavazzunk ') Ma voltunk abban a szerencsés helyzetben, hogy a honvédelmi miniszter ur felszólalását hallottuk. Sorrendre kritika alá vette t. képviselőtársaim beszédeit. Ha megengedi a t. ház, én is szeretném sorrendre venni a miniszter ur beszédének részleteit, hogy itt egyikre-másikra reflektáljak. Kívánják talán, hogy az egész beszédet felolvassam? (Nagy derültség a jobboldalon. Felkiáltások: Nem kell! G-ak a refteksziókat halljuk ') Ha megengedi a t. ház, rövidebben is beszélhetek, de kissé át kell néznem azt a beszédet, hogy kikeressem az alkalmas szemelvényeket, de addig, a mig átnézem, ne türelmetlenkedjenek. (Derültség a jobboldalon. Felkiáltások: Tessék!) Ballagi Géza: Tessék le is ülni! Münnich Aurél előadó: Ez a legújabb! Ez eddig még nem volt soha. Ballagi Géza: Tessék leülni! Pozsgay Miklós: Azt is megtehetem, ha kívánják. Megengedik ? Elnök: Komoly tárgyalásba ne tessék ily kedélyeskedést belevinni. Pozsgay Miklós: Engedelmet kérek, de komolyan kértem, hogy vagy felolvashassam az egész beszédet, vagy ne türelmetlenkedjenek. Elnök: Tessék folytatni a beszédet. Pozsgay Miklós: Nem tehetek máskép, ha önök odaát tréfára veszik a dolgokat. Tessék azt az oldalt rendreutasítani. Elnök: Csak azt lehet rendreutasítani, a ki a rendet megzavarja. Minden oldalon kérem a t. képviselő urakat, szíveskedjenek a tárgyalást komolyan venni. Ugron Gábor: A közbeszólót is lehet rendreutasítani. Valóságos olasz publikum, mely együtt énekel a szereplőkkel. Pozsgay Miklós: Különben tudom, hogy hogyan mondta el a miniszter ur. (Derültség a jobboldalon.) A miniszter ur ama szavaira reflektálok leginkább, a mikor a mi hazafiságunkra hivatkozik, hogy nem teszi fel rólunk azt, hogy mi meggátoljunk 59 ezer embert abban, hogy hazájukért és királyukért harczoljanak, életüket és vérüket áldozzák. Azt hiszem, ez ennek az oldalnak nem ezélja, mert igenis mi nem gátoljuk azt, hogy ujonczunk legyen, sőt szíves örömmel megszavazzuk, de kívánjuk, hogy a magyar nyelvet hozzák be, hogy a magyar nyelv legyen a hadseregben az összekötő kapocs, a mely itt Magyarországon minden nemzetiséget, minden egyént összefűzzön és egybe olvasszon. (Helyeslés a jobboldalon.) Mert, t. miniszter ur, ha önök 36 évvel ezelőtt megkezdték volna azt, a mire ma oly nagy hangon hivatnovember 24-én, kedden. koznak, hogy micsoda eredményeket értünk el, mi van itt, noch nie da gewesen! (Derültség és felkiáltások jobb felöl: Magyarul!) Valósággal ilyen kifejezéseket használnak, hogy Magyarországon ma már odajutottunk, hogy a magyar nyelvről beszélni is lehet. Már ez eredmény! Hát, t. miniszterelnök ur, ez nem eredmény, ezt azoknak a minisztériumoknak, a melyek itt sorban váltakoztak, kötelessége lett volna már ezelőtt 36 esztendővel érvényre juttatni, mert ha akkor önök érvényre juttatták volna azt, hogy a közös tiszti iskolákban a magyar nyelvet is műveljék egy kicsit, a magyar nyelvre is nézzenek egy kicsit, akkor ma nem hallanók azt a sokat hangoztatott frázist, hogy nincs elég magyar tisztünk, tehát nem tudják a magyar kommandót behozni. Akkor igenis volna elég magyar tisztünk és be lehetne hozni azt a magyar nyelvet a hadseregbe, ha önök nem azon az állásponton volnának, hogy a többségnek egyöntetűségéért, a hatalmon lévő uraknak az elveiért, kényelméért feláldozzuk egész magyarságunkat, egész Magyarországunk jövőjét. Ha önöknek nem ez lett volna az elvük, hanem az, hogy elsőbb magyarok vagyunk és azután vagyunk miniszterek vagy államtitkárok, vagy bármi mások, akkor ma máskép állana a dolog. De önöknél megfordítva van, mert önök azt mondják, hogy előbb vagyunk miniszterek, azután államtitkárok és végre nagy nehezen magyarok. (Derültség jobb/elől.) De a mikor kimegyünk kerületeinkbe és ott hangoztatjuk azt, hogy igenis mi tiértetek küzdünk, magyarságunk fejlesztéseért küzdünk, akkor igenis önök szintén egy kicsit magyarok. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Hogy az ujonczlétszám megszavazásának most miért nem vagyok barátja, azt indokoltam azzal, hogy annak a közös hadseregnek, a melyben német a vezényszó, ujonczot nem szavazok meg, de másodszor nem szavazok meg azért sem, mert ott a mi fiainkkal nem ugy bánnak, mint emberekkel, hanem mint közönséges rabszolgákkal, a kit megvettek három forintért. Mert akkor, mikor annak a legénynek azt a pár forintot kezébe nyomják, mintegy lekötötték testét, lelkét, ugy hogy onnan többé meg nem szabadul. A mikor berukkol az a szegény ujoncz, az első nap kivetkőztetik abból az ő otthon megszokott ruhájából, felöltöztetik abba az u. n. angyalbőrbe, persze a szegény nem is tudja, hogyan is kell abba beleöltözködni, de egy pár pofonnal röviden megtanítják erre. Másnap már kiviszik arra az u. n. Éxerzierplatzra és ott nyúzzák reggel öt órától egész délig. Délben hazajön, alig birja megenni azt a kis ételt, a mit kap, már egy órakor megint hajtják, űzik és ez igy tart estig. Nem elég neki az a testi gyötrelem, ehhez járul még az a lelki gyötrelem is, hogy a mit odahaza magába szívott, hogy: szeresd édes Magyarországodat, szeresd magyar