Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-343
288 3í3. országos ülés 1903 november 23-án, hétfőn. érünk el vele, mint az állami anyakönyvvezetó'knél. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) (Az elnöki széket Perczel Dezső foglalja él.) Az imént mondottam, hogy hiszek a királyi esküben. De mikor aláíratják a koronával az egységes magyar nemzeti állam kiépítését, de aztán ilyen politikát képviselnek: akkor meghazudtolják a királyi szót, mert a magyar nemzeti állam kiépítésének legfontosabb tényezője a magyar hadsereg kiépítése. Nem akarom elhinni, hogy a király egyrészt valótlant mond, másrészt makacskodik olyan dolgokban, a melyek tulajdonképen nem hozzá tartoznak. De én nem vonom be őt a vitába; én a kormányzatot vádolom, hogy nem világosítja fel az egyes ténykedéseknél, hogy itt vagy amott van a hiba. Hogy ő Felsége trónjának érdekében áll, hogy az egységes magyar államot kiépítse, ehhez azt hiszem, nem kell külön magyarázat. El fog következni az idő, a mikor minden ember eszére tér és belátja, hogy nem tartoznak milliók egy ember kényuraságát tűrni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De mikor a királyok alkonyát a messze jövőben látjuk, akkor ne siettessük azt, hogy minálunk erősödjék meg leghamarább ez a meggyőződés. Ezzel a politikával önök kényszerítenek bennünket, hogy ne legyünk lojálisak, mert a nemzet akaratával ellentétbe helyezik a király akaratát. Jó lesz tehát felvilágosítani a koronát, hogy a trón legbiztosabb támasza a népek szeretete és nem a kényuralom. Tessék szankcziót adni arra, a mit a nemzet akar! (Helyeslés a szélsobaloldalon.) De, t. képviselőház, a magyar állam kiépítését magánál a fundamentumnál akarom kezdeni. Több javaslatot hallottunk a béke létrehozására. Az első napokban, mielőtt a miniszterelnök ur progammbeszédét előadta, ugy nézett ki a dolog, hogy bizalmas beszélgetés közben máris megállapodtak bizonyos módozatokban. Látjuk, hogy ez a jóakaratú törekvés pártunk egyes tagjai részéről csak arra volt alkalmas, hogy ezeket a tiszteletreméltó párttagokat meggyanúsítsák. Pedig ez nem jelentett egyebet, — és ezt dokumentálni akarom Itt — mint őszinte törekvést arra, hogy a parlamenti béke helyreálljon. Az urak nem kívánhatják azt ugy, mint mi. Hisz önöknek semmi dolguk sincsen, szépen ott ülnek, mig mi dolgozunk; nekünk tehát egyéni érdekünkben is áll, hogy mihamarább helyreálljon a parlamenti béke. De vagyunk olyan magyar emberek ós fel tudjuk ugy fogni az ország érdekét, mint önök odaát; csakhogy a mi politikánk nem önző hatalmi kérdéseken fordul meg, hanem a nemzet jogai mellett állunk. Mi magunk lerongyolódunk, de a nemzet javára ki akarjuk a jogokat vívni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Mégis ezek a pourparlerk azt mutatják, hogy őszinte a törekvés a parlamentben és azonkívül, hogy a békés kibontakozás lehetséges legyen. A miniszterelnök ur a ház nyilt ülésében azokra a kívánalmakra, a melyeket vele közöltek, azt felelte, hogy mindegyikre felelni sem képes, annál kevésbbé ígérheti meg mindegyiknek a teljesítését, és ebben tökéletesen igaza is van. Ámde miért vettük mi fel a harczot ? A magyar nyelvért. Ha hozza, megvan a parlamenti béke, ha nem hozza, nincsen. Azt hiszem, ezt a kérdést meg lehet oldani a nélkül, hogy a király magát dezavuálná. De ha ez mégsem lehetséges, t. miniszterelnök ur, akkor engem speczialiter — ámbár a legintranzigensebbek közé tartozom és ha majd mindenki megszűnik harczolni, akkor engem még külön kell majd agyonütni — mondom, engem leszerelhet a miniszterelnök ur engedmények nélkül. Nem kérem sem a magyar nyelvet most, nem kérek semmi más rekompenzácziót, csak egyet jelentsen ki a miniszterelnök ur, azt, hogy az eddigi politikai rendszer és a 67-es alap eddigi kezelése hibás volt. Holló Lajos: Kössünk uj egyezséget! Pap Zoltán: Vagy kössünk uj egyezséget, vagy pedig kezdjük elölről, kezdjük el a törvénynek olyan kezelését, a milyen szellemben azt 1867-ben megalkották. Tessék azt mondani, hogy a parlamenti reformot megcsináljuk és szakítunk az eddigi politikai rendszerrel, szóval ismerjék be a hibákat és kezdjük újra a nemzeti állam kiépítését. Itt is lesznek marschrutáink, a melyeket a miniszterelnök urnak el kell fogadnia. Azt hiszem, hogy többé-kevósbbé neki is szándékában áll ezeknek a megvalósítása, mert hiszen minden politikának, akár magyar, akár osztrák legyen, egyik quintesszencziális kelléke, hogy annak főiránya minden egyes kormányzati ágazatban érvényesüljön. (Zaj. Elnök csenget.) Méltóztassék megcsinálni a parlamenti reformot, azt mondta Tóth János; Kossuth Ferencz pedig azt, hogy méltóztassék a nemzetet megkérdeztetni, hogy állja-e ezt a harczot? Én a kettőt összekötöm és azt mondom, méltóztassék megcsinálni a parlamenti reformot is és aztán nyomban kiírni az uj választásokat, daczára annak, hogy én ellentétes állásponton vagyok még ezzel a felfogással is, mert nekem nem kell megkérdezni a nemzetet, hogy mit mond a nemzet, azt én előre tudom magamra nézve. De belemegyek a béke kedvéért; csak ismerjék el, hogy más politikát, expressis verbis magyar nemzeti politikát kivannak követni. Nekem nem kell engedmény, engem ezzel leszerelhet. Hanem a miniszterelnök ur e tekintetben már nyilatkozott, és pedig olyanformán, hogy maga Kossuth Ferencz pártvezérem is, — a ki, mint tudjuk, nagyon is hajlandó a leszerelésre, azaz hajlandó békét kötni, de a ki a nemzeti jogok mellett ép oly sziklaszilárdan áll, mint bármelyikünk, csak taktikai kérdésben váltunk el s hagyott nekünk szabad kezet a párt — még