Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-343

282 3í3. országos ülés 1903 november 23-án, hétfőn. fejlesztette a hadsereget a magyar nemzet a múltban. A honvédelmi miniszter ur igen jól fogja tudni, hogy maga a trón-intézmény magyar találmány, hogy a magyar nemzet találta ki a fuvarosokkal való szállítást és honosította azt meg. A külföldi irók is elismerik ezt a magyar nemzetről. Hogy lehet tehát a magyar nemzetet a hadseregtől elzárni ? Kinek van kedve ott deutschul gajdolni? A közös hadseregben leszidják a magyart azért, mert magyar akar lenni és előrehaladása sincs biztositva. Puszta komédia ez! A 68-iki királyi rendelettel akartak ezen a lehetőség szerint segíteni. Felszólítják a tiszteket, hogy ki akar visszamenni. Ha én tiszt volnék, ha én a katonai pályán volnék, én sem akarnék visszamenni, mert tudom, hogy akkor azt bevennék a fekete könyvbe, hogy ez rebellis, vissza akar menni és ha nem is büntetnék meg most, de megbüntetnék később, a mennyiben főhadnagy vagy kapitány korában útját vágnák előmenetelének. Ezen így nem lehet segíteni, mert ők katonai fegyelmi szempontból és szolgálati érdekből engedelmeskedni tartoznak. Mennyivel inkább tartoznának engedelmeskedni nagy nemzeti érdekből! Már pedig ez nemzeti érdek, ha azt parancsoljuk nekik, hogy idehaza fognak szolgálni a magyar ezredekben; tehát nem a lehetőség szerint, hanem mert így rendeljük. Van a hadseregnek itten elég tisztje! Tessék ezeket a Csaszlauból jött tiszteket visszahelyezni, akár tetszik nekik, akár nem. A magyar tiszteket pedig helyezzék ide vissza! Majd beléjük plántáljuk újra a magyar érzést, ha ott el is oltották bennük. Mielőtt azonban ezen kérdésekről különkülön nyilatkoznám, keresem a kibontakozás lehetőségét, hivatkozva az imént felolvasott királyi esküre, annak különösen a végpasszusára, a melyben azt mondja a király, hogy a mit igazságosan a nemzet javára tehetünk, megteszszük. Itt van egy példa rá. Meg kell jelölni azt a módot, a melylyel helyreállítható a rend. A királyi eskü ugy szól, hogy mindazt megteszi, a mit igazságosnak, dicsőségesnek tart. Ha az 1867: XII. t.-cz. 11. és a többi szakaszaiban nem volna expressis verbis beczikkelyezve, hogy van magyar hadsereg, akkor talán nem volna igazságos a magyar nemzetnek ez az óhajtása; vagy hogyha pl. nem kívánnák ezt a nemzet szélesebb rétegeiben, akkor sem volna igazságos; vagy hogyha csak a függetlenségi párt kívánná, mint a hogy lehetett ö Felségének a hiedelme, akkor rá lehetne húzni azt, hogy nem igazságos és nem szolgál a nemzet javára. De a dolog nem ugy áll és hivatkozom arra, hogy az egész ország közvéleményét megérintette ez a nemzeti küzdelem oly czélért, a melyet nem is mi tűztünk ki, mert hisz törvényben van lefektetve ehhez való jogunk. A miniszterelnök ur maga is megállapítja, hogy a nemzet szélesebb rétegei kívánják. Itt jártak ezrével a küldöttségek, ezrével feküsznek a kérvények a ház asztalán, a melyekből már igen sokat felolvasott Gabányi képviselőtársam és igy ezek nem ismeretlenek az uj képviselők előtt sem. De a józan ész is diktálja, hogy a magyar hadseregnek nem lehet chinai nyelve, hanem csak magyar nyelve. Az állam berendezése maga követeli ezt. Gr. Apponyi Albert is fentartotta magának a cselekvési szabadságot a kormány'párt kebelében akkor, a mikor e kérdés döntés alá került. Itt mondotta még ez előtt a megalkuvás előtt, hogy a magyar nyelv alkalmazása a magyar hadseregben égető kérdés és szükséglet. Ezt parancsolja a józan ész is; de nem akarják belátni, mindig későn tanulnak. Nem most, a nemzeti közvélemény hatása alatt mondotta ezt Apponyi Albert, hanem mondotta már az 1889-iki véderővita alkalmával. Kem épen a magyar nyelv alkalmazása forgott kérdésben, hanem ugyancsak katonai kérdésekről volt szó. Mit mondott ebben az időben? Azt mondta: »A magyar tiszti nevelés követelménye mellőzhetlen korolláriuma annak, hogy államiságunknak magyar nemzeti kultúra felel meg, és hogy a nemzeti kultúrának minden magyar ember tagja, hogy azon nem szabad rést ütni, hogy tehát intézményt, a mely a magyar államnak is intézménye, t. i. a közös hadsereget, nem szabad arra felhasználni és nem szabad annak nevében azon követelményekkel fellépni, hogy a kik abban műveltségük utján bizonyos fokozatot akarnak elérni, ne magyar, hanem más műveltség utján érjék el.« Másutt ezeket mondja: »A magyar nemzetnek, mint minden életrevaló nemzetnek, egész politikai fejlődésében kisebb-nagyobb öntudatossággal egy politikai ideálja volt: önálló nemzeti államot alakítani e hazában, önálló nemzeti életet, és ennek az önálló nemzeti életnek egyik leglényegesebb ága: önálló, szorosan és kizárólagosan nemzeti kultúra. A nemzeti kultúrának, t. ház, az állam összes intézményeivel azok minden fokán találkoznia kell.« És azt mondja más helyütt, — kihagyásokkal olvasom: A kultúrának másnak, mint nemzeti kultúrának nem szabad lennie, mert ha más kultúrát követelünk, mint a magyart, akkor az az intézmény, a mely azon feltételekhez köti a fokozat elérését, ellentétben áll az állam kultúrájával, az állam egyik leglényegesebb éltető erejével. Tudják ezt a legelső politikusok, tudja azt oly nagy tekintély, mint gróf Apponyi Albert, valószínűleg a t. honvédelmi miniszter ur sem szeretné, ha a honvédségnél más nyelvet hoznának be szolgálati és vezényleti nyelvül. 0 ezt tudja és azt hiszem — később rá fogok térni a hadsereg czélszerüségi, harczászati, egységességi szempontjából bizonyos szakszerű fejtegetésekre, bár megtörtént dolgokról másoltam le — azt hiszem, ő, is igazat fog adni nekem legalább magában, ha nem is nyilatkoznék, hogy nem