Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-343

343. országos ülés 1903 november 23-án, hétfőn. 277 képen. Nagyon szép, megszívlelendő, igazán államjogi tudással van ez a vezérczikk megírva és azért méltó arra, hogy a ház naplójában megörökíttessék. »Katasztrófa felé« czimü czikkében beszél Tisza és Körber vitájáról az 1867-es törvény ügyében és akkor azt mondja: »Negyedfél évtizeden át aktiv megnyilatkozásra alig jött e lappangó ellentéU. Az az ellentét tudniillik, a mely a két felfogás közt van, a miről volt szerencsém megemlékezni, hogy ugyanis hogyan ítélkeznek Bécsben a 67-es törvényről és hogyan magyarázzuk mi. (Olvassa): »Negyedfél évtizeden át aktiv megnyilatkozásra alig jutott e lappangó ellentét. Az elektromos feszültség folyton emelkedett, de szorgos és ügyes kezek távol tartották tőle, a szikrázó kipattanásnak minden alkalmát. Am mennél tovább halasztódott az összeütközés, múlhatatlanul annál rombolóbb erővel kellett a végén bekövetkeznie. Ausztriában már évek óta vergál a helyzet a Magyarországgal való összecsapás felé. Nálunk a katonai kérdés megdöbbentő gyorsasággal állította élükre a dolgokat, S most ugy van, hogy a két álláspont nem is néz többé egymással farkasszemet, hanem immár nyilt csatába indult egymás ellen. Ezt a harczot sem elkerülni, sem megállítani többé nem lehet. A külföld bizonyára ámulva szemléli rendkívüli látványosságot, hogy egyazon fejedelem két szövetséges államának kormányai nap-nap után olyan erélyes, szinte udvariatlan kijelentéseket váltanak egymással ország-világ szine előtt, a melyek két egymástól egész különváltan élő állam között legalább is a diplomácziai viszony megszakításához, de talán hadüzenethez is vezetnének, Kinos dilemma előtt áll bizony ő Felsége. Nem arról van szó: a két kormány közül melyik jusson válságba, hanem arról, a két államválság közül melyik fokozódjék valóságos katasztrófává. Békésen kiegyenlíteni az ellentétet szinte lehetetlen dolog. A kormányok hiába engednének, mögöttük a népek darabokra téjmének minden egyezkedést. Idejekorán és bölcsen előre kellett volna látni, hogy idáig fognak fejlődni a dolgok. Őszintén kellett volna felülről a paritás fokozatos megvalósítására törekedni. Volt erre idő negyedfél évtized. Ha ez alatt az udvar évente több és több időt tölt Magyarországon, ha idetelepítik az uralkodócsalád felét, ha a magyar nyelvnek, s a magyar elemnek megadják a paritásos érvényesülést a külügyi szolgálatban, ha a magyar csapatokba áthelyezik a magyar tiszteket, a tisztképzést lépésről-lépésre a magyar nemzeti kultúra alapjára építik fel, a hadsereg czentrális intézményeinek felét Magyarországba hozzák át: e reformok következetes, alig észrevehető tempóban való végrehajtása egyre csökkentette, s talán meg is szüntette volna idővel a végzetes feszültséget. Az osztrákok megértették volna, hogy a régi állapotoknak nem csupán a neve változott, hogy a dualizmus csakugyan a két állam egyenlő elbánásán épült fel, s hogy a hagyományos czentrálizáczió valósággal a lomtárba került, a honnan soha többé vissza nem lesz hozható. Viszont a magyar nemzet megelégedéssel tapasztalta volna, hogy a paritás igéje testet ölt, hogy nemzeti függetlenségünk, s állami önállásunk a közjogi alapon kifogástalanul érvényesül, hogy a közös intézmények nemzeti önérzetünknek deferálnak, s állami szuverenitásunknak megadják a köteles hódolatot.« Hát, t. képviselőház, ha ez igy történt volna, akkor talán üdvös is lett volna. A czikkiróval azért nem értek egészen egyet, mert ő ezt felülről akarta kezdetni, természetesen szabadelvű politikát folytat, ő is hive a 67-es alapnak, el akarja tehát a múltról hárítani azt a vádat, hogy ezt a kötelességet nem teljesítette az a párt, a melyhez ő mindig tartozott és tartozik. Majd rá fogok térni, hogy ezt a 67-es törvényt az én szerény egyéni véleményem szerint tulajdonképen hogyan kellett volna a múltban kezelni. Azonban maguknak a törvényhozóknak, az akkori kortársaknak intenczióját ha kutatjuk, akkor vissza kell menni abba a korszakba, a mikor ezt a jövőnek átadták. Mindnyájan ismerjük, t, képviselőház, a közel évtizedekig tartó magánuralomnak a gyászos következményét, Tisza Kálmánnak politikai múltjával, előre hirdetett eszméivel, egy hazafias érzéstől áthatott, ekként vallott erős politikai egyéniség gondolkozásába, kezelésébe akarták átadni a 70-es évek politikusai Deák Ferencz örökét. A 70-es évek politikusai bizony nem gondolták volna, hogy ezen 67-diki törvény szándékosan hagyott rései, és hangsúlyozom, a nemzet javára hagyott rései betöméséhez 30 esztendő fog kelleni. Ennek a törvénynek a végrehajtását, ezeknek a réseknek a betömését bizony a 70-es évek politikusai hamarább vélték elérhetni és nem gondolták, hogy 1903-dik esztendőben még arról lesz szó, hogy paritáson alapul-e a 67 es kiegyezési törvény vagy nem, és hogy még mindig r a czentraiisztikus eszmék szolgálatában áll. Én azt hiszem, t. ház, hogy igazat fognak nekem adni abban, hogy az akkori politikusok erre elkészülve nem voltak. Tessék csak megkopogtatni az akkori kortársak tüdejét és én azt hiszem, hogy egy egészséges lélegzés visszhangja fog felelni e kopogásra, a mely azt mondja, hogy intencziójuk nem a nemzet ellen irányult, hanem hogy mindenesetre a nemzetnek akartak szolgálni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert akármiféle politikát űztek légyen is azok, odáig nem ment el egyikük sem, mint a többség a maga egészében, egy-két tiszteletreméltó egyénnek a kivételével, a kik előtt minden körülmények között meghajlok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) És, t. képviselőház, daczára annak, hogy ennek a törvénynek a hitele teljesen diskreditálva van nemcsak előttünk, hanem az egész oräzág előtt, daczára annak az