Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-334

22 334. országos ülés 1903 november 12-én, csütörtökön. nemzetnek hozzájárulását is, és — hozzáteszem azt, a mit legkevésbbé keres — a népszerűséget is. Ezekből a zavarokból származtak igeais azok a további zavarok, a melyekre a pénzügyminiszter hivatkozott és kifejtette, hogy Magyarország gazdasági helyzetének hitelére és egyéb tereire minő veszedelmek származhatnak. En nem látom azokat a veszedelmeket olyan feketéknek, a minőknek a kormány festette. Maga a pénzügyminiszter is emiitette tegnap, hogy nem osztja azt a felfogást, mintha Magyarország a csőd szélén állana. Azért, mert ex-lex van, senki csődöt nem mond. De azért komoly bajaink vannak; de ezeken a komoly bajokon hogyan kivan a kormány a katonai kiadások emelésével segíteni, a melyekkel a miniszterelnök megbiztatta a házat? Mondotta a miniszterelnök ur, hogy ő nem fogja a létszámot emelni? Az ellenkezőt mondotta. Bizonyosak vagyunk, hogy a Beck-féle politika érvényesülni fog és esztendőre jönni fognak már a létszámfelemeléssel, a melyet mostan ideiglenesen elejtenek. Hiszen Welserskeimb abban az időben, mikor Körber hírhedt beszédét mondotta, a következő kijelentést tette (olvassa): »A mit a kormány a Reichsráth mindkét házában, a bizottságokban és a komissiókban kifejtett, egész terjedelmében ma is áll. A mi szükséges volt, az szükséges marad, sőt még felemelt mértékben szükséges és a kitűzött czélra eltérés nélkül törekedni kell, hogy a monarchia, mint hatalmi tényező saját összes érdekeinek megóvására a népek életében fenmaradjon,« Vagyis a monarchia fenmaradását és nagyhatalmi állását ahhoz kötötte, hogy a létszámfelemelés még nagyobb mértékben, mint a véderőjavaslatban volt, megtörténjék. Ha ezt Welsersheimb a koronára, a királyra vagy a császárra való hivatkozással kimondotta, ha azt senki vissza nem mondta és a miniszterelnök ur sem vonta kétségbe, sőt azt nagy általánosságban még erősítette, akkor kérdezem, hogyan akar a pénzügyminiszter ur megfelelő pénzügyi politikát csinálni? Megadta neki a választ a miniszterelnök ur: takarékossággal. Vagyis a tisztviselők fizetésemelését szállítsuk le, a beruházásokat tegyük félre, minden úton-módon takarékoskodjunk. A katonai kiadásokra pénz kell és azért az adóreformokat és mindazokat a reformokat, a melyek a legégetőbben szükségesek a nemzeti és közgazdasági élet fejlesztésére, tegyük félre, takarékoskodjunk, csakhogy a katonai követelések molochját megtömhessük. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezzel a politikával kívánja Magyarország állami életét, kereskedelmét megerősiteni és fejleszteni ? Ez teljesen lehetetlenség. (Ugy van! bal felöl.) Abban a programmban volt egy pont, a mely nekem legjobban tetszett. Ez a miniszterelnök ur felfogása a felekezeti kérdésekről és a közoktatásról. Köztudomás szerint én a keresztény szocziális politikának vagyok híve és minden bevett felekezetet erősíteni és szervezni kívánok, jogait tisztelem és szabadságainak fejlesztésében meggátolni nem óhajtom, feltéve, hogy az a magyar állameszmének és a magyar nyelv terjesztésének szolgálatokat tesz. Mindazonáltal, hogy ezen a ponton a miniszterelnök úrral szívesen találkozom, emlékezetébe hozom gróf Apponyi Albertnek azt a hasonlatát, a melyet az egyházpolitikai viták alkalmával hozott fel a házban, a mikor azt mondotta, hogy mióta Magyarországon a vallásegység a reformáczió által megbomlott, itt a nemzeti kultúra két hatalmas oszlopon Áll, mintegy ívboltként köti össze a katholikus egyházat és annak intézményeit a protestáns egyházakkal és azok intézményeivel. ISTem lehet Magyarországot kormányozni sem a protestánsok ellen, sem a katholikusok ellen, csak a kettőnek együttes működésével, jogaik alapján érhető el az, hogy Magyarország kultúrája békében fejlődjék. Ez is volt valóban Magyarország kultur- és vallásügyi politikája egész mindaddig, a mig a szabadelvű párt, nem tudom, micsoda velleitásoknak engedve, — a miniszterelnök ur jobban tudja, — beledobta az üszköt a felekezetek közé. Ezen csóva kivételét kívánom én azért, hogy Magyarország keresztény állam maradjon, keresztény alapokon fejlődjék, historikus alapokon, azért kívánom a revíziót, a melyet a miniszterelnök ur programmjában nem találtunk meg és ez okból nem járulhatok még ezen pontban sem bizalommal az ő politikájához. (Helyeslés a néppárton.) Azután szó volt a választási reformról is. A választási reform a magyar szabadelvüség tengeri kígyója, a hitegetéseknek olyan rút lánczolata, hogy ahhoz hasonló talán Európa történetében sehol sincs. Nincsen alkotmányos állam Európában, a melyben a választási törvény és a választási eljárás gyakorlata olyan rossz és romlott volna, mint Magyarországon. Ezért nem tud erőre jutni a parlament, ezért nem tud ez a parlament megfelelni népképviseleti hivatásának, ezért nem szolgál a nép érdekeinek, ezért szolgál eszközül hatalmi tényezőknek: mert a választási törvény és annak végrehajtása kizárja a nemzeti akarat szabad kifejezését és annak a törvényhozásban való érvényesülését. És a mikor ezt az ellenzék egyik pártja hosszú vitákban és most újra felvetette, csak általános kijelentéseket kapott válaszul, azt, hogy a miniszterelnök ur belátja a hibákat, hogy annak idején segíteni óhajt, de ez az ügy megfontolást kivan; mintha bizony mi soha sem gondolkoztunk volna felette, mintha a hibákat nem tudnók mindannyian, mintha nem tudnók, hogy most arról beszélni felesleges, mert most katona kell és pénz, nem a választási reform. Nézetem szerint, t. ház, sohasem lesz jó választási törvényünk, hogyha az a belügyminiszteri burokban készül. A választási törvénynek itt kell készülnie a házban, a választási