Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-340

192 3b0. országos ülés 1903 november 19-én, csütörtökön. Melyik pálya az tehát, a hova a magyar ifjak mehetnek? Európa minden népe, a had­ügyet, habár az terhes, csak azért tartja tűr­hetőnek, mert családjának egy részét ott el tudja helyezni. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldálon^ És a mig amott egy nagy pálya nyilik meg az ifjak részére, addig nálunk az ifjakat onnan ki­zárják. A napokban hallottam itt egy érdemes képviselőtársamtól, hogy hiszen mehetnének oda, de a magyar ember a fegyelmet nem tűri. Hát a bolgár, a szerb s az Úristennek minden népe, a melyek csak valamely állam kötelékében vaD, az angoltól kezdve az oroszig képes a hadsere­gét a saját fajából kiállítani, csak a magyar nem, mert nem tűri a fegyelmet? (Helyeslés a szelsöbaloldálon.) Hát hozzuk már egyszer tisz­tába ezt a kérdést, mert ez nem egyszer emlit­tetik fel a közéletben is, és igyekeznek odahatni vele, hogy csakugyan nem ott van a hiba a nyelvben, hanem másutt. 1867-ben történt meg az, hogy a belügyi dolgok, milyenek a vasúti ügy és a pénzügy is, átadattak a magyar mi­nisztériumnak. A minisztériumok nehéz hely­zetbe jutottak, különösen a vasútnál volt baj. Mert tudjuk, hogy abban az időben ugy a vas­útnál és távirdánál, mint a pénzügyi szolgálat­ban is egy csomó idegenből idehozott csaszlaui beamter végezte a szolgálatot és az akkori mi­niszternek nehéz dolga volt, mert ezeket kellett lassan eltávolítani és tanulatlan ifjakat kellett neki nevelni. Egy nemzedéket, a melyet azután a vasúti, postai, távirdai és pénzügyi szolgálatra képessé tegyen és megfelelhessen azoknak a nagy feladatoknak, a melyek ott előfordulnak. Pedig ha valahol, hát ezeknél a szakmáknál kell fegyelem, mert itt igen gyakran milliónyi érté­kek és ezreknek az élete függ sokszor egy hibás lépéstől. Ott kell azután csak igazán fegyelme­zett tisztviselő. És megtörtént, hogy három, négy év múlva, 1875-ben már jelenthette Péchy Ta­más, akkori közlekedésügyi miniszter, hogy, ha­bár még most sem tudta egészen magyarrá tenni a vasutat, de jó utón vagyunk ós rövid idő alatt meglesz a kivánt eredmény. Hát nézzünk csak körül! A vasútnál, az egész postánál és távirdá­nál most mindenütt magyar ifjak teljesitik a szolgá­latot, ós tessék megnézni, a magyar vasúti vagy postai szolgálat alantabb fokon áll-e mint a kül­földi. /Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldálon.) És vájjon az a vasúti szolgálat, akár fegye­lem, akár képzettség tekintetében kevesebb-e, mint katonáéknál egy hadnagynak, főhadnagynak vagy kapitánynak a teendője? Vájjon nem nagyobb fegyelemre van-e ott szükség, a hol annyi va­gyon és emberélet sorsa fordulhat meg egy téve­désen? És ha erre képesek a magyar ifjak, és nemcsak képesek, hanem más pálya hiján nagy számban tódulnak oda végzett jogászok is, hát akkor miért nem kaphatnának a katonai téren elhelyezést? Ki vannak zárva, mert oda nem mehet más, mint a ki a német nyelvet tudja. Már pedig melyik magyar család képes a ma­gyar vidéken gyermekeit a német nyelvre ugy megtanítani, hogy azok a katonai téren alkal­mazást nyerhessenek? Ebből kiszámíthatatlan kár és veszteség háramlik a magyar családokra és ezt állítom én oda önök elé, a mikor azt mondják nekünk, hogy kárt okozunk az ország­nak. Önök okoznak kárt! (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloldálon.) Ugron Gábor: Megállítják az ország fejlő­dését! Szederkényi Nándor: Nem is szólok arról, hogy micsoda szégyen az, hogy nekünk még a XX. században is beszélnünk kell arról, hogy nyelvünk az általunk fizetett hadseregben érvé­nyesüljön-e vagy nem. Hiszen napjainkban a Balkánon folyton ujabb és ujabb államok kép­ződnek. Egyik t. barátom már nagyon helyesen rámutatott arra, hogy nagy veszélyben forog Magyarország, ha államiságát ki nem építteti mindazon feltételekkel, a melyek nélkül ez az ország elveszett. Mi ezért a felelőséget el nem vállaljuk, pedig sokkal nagyobb kár ez, mint a mely az országra abból háramlik, ha az obstruk­czió tovább tart, mert mi önöknek addig beszé­lünk, a mig csak elveink koponyájukon keresz­tül szivükhöz nem hatolnak. Álljunk egyhangú­lag ezen elvek mellé és akkor legyenek meg­győződve, hogy ő Felsége a magyar király, a ki az alkotmányt tiszteli, meg fogja adni a magyar nemzetnek azt, a mi ezt a nemzetet megilleti. Hiszen ma már az államok uralkodói szá­mításba veszik a nemzetek jogos vágyait. Egy Hohenzollern lemegy Romániába és lesz belőle román, egy Koburg lemegy Bulgáriába és lesz belőle bolgár, elhagyják még őseik vallását is és gyermekeiket ortodoxnak nevelik. Pedig mind a két család katholikus és a német és osztrák uralkodóházakkal áll közeli rokon­ságban ! Hát csak épen a mi uralkodónk volna az, a ki a magyar nemzet ezen százados óhaja és kivánsága előtt elzárkózik? Természetesen neki is vannak tanácsadói más oldalról, a kik azt mondják, a mit önök is hirdetnek, hogy ezek a kívánságok, a mint a miniszterelnök ur is kifejezte magát, csak egy csekély töredéknek a mozgalmát idézték fel. Természetesen, ha ilyen tanácscsal járulnak ő Felsége elé, hogy akkor azt mondja: Menjen le X vagy T és ezt a kis töredéket söpörje el és csináljon ren­det ! És ugyanakkor mondja ezt a t. miniszter­elnök ur — a ki ma ugyan Bécsbe utazott dolgainak elvégzésére — ... Holló Lajos: Körberrel barátkozni! Szederkényi Nándor: .. . ugyanakkor, a mi­kor programmbeszédében ő maga is elismeri, hogy a magyar nyelv jogára vonatkozó kívánság már nagy rétegekben elterjedt. Ezt nem tagadja, csak azt mondja, hogy most nem érvényesülhet, mert ez most nem opportunus, nem helyes. Holló Lajos: Most öreg a császár! Máskor pedig fiatal!

Next

/
Oldalképek
Tartalom