Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-340
188 3M. országos ülés 1903 november 19-én, csütörtökön. irja, hogy a királynak és a nemességnek mi a kötelessége. Az 1439:111. t.-cz. megszabja, hogy a király a királyi jövedelmekből miként gondoskodjék a sereg fentartásáról, erre utasításokat ad és az ellenőröket az országgyűlés nevezi ki, hogy az a pénz, a mely a királyi jövedelemből a sereg czéljaira fordítandó, erre a czélra is fordíttassák. Az országgyűlési törvények mindezeket körülírják, módosítják, változtatják. Innen származott az országgyűlés ujonczmegajánlási joga. Eleinte sem ujonczot nem szavaztak meg, sem adót, hanem csak segélyt. Az 1840-iki törvény ő Felségének a magyar ezredek kiegészítésére szolgáló hadi segedelemről szól — tehát még ez is segedelem. Ha tehát a király azt mondja, hogy neki kötelezettsége van az ország védelmére, ugy ez törvényes, ez kétségbe nem is vonatott; de ebből felségjogokat csak Ferencz kezdett kovácsolni 1807-ben. Ferdinándot, az első habsburgi királyt, az ország rendéi felhívták, hogy gondoskodjék a királyi jövedelemből a sereg fentartásáról, egyúttal szemére hányták, hogy Mária királyné, az ő testvére, özvegyi jogon óriási királyi birtokokat tartott meg és Belgiumba ment jövedelmét elkölteni; ugyanekkor meghagyják, hogy ezek a birtokok visszaszereztessenek és a hadsereg íentartására fordíttassanak. Ekkor Ferdinánd a következő leiratot intézte a rendekhez, a melyben a felségjog magyarázatáról még csak szó sincs. A rendeknek azon intézkedését, hogy a királyi jövedelmek a pénzverésből, a harminozadokból és özvegy Mária királyné vagy mások kezein lévő birtokokból a hadsereg kiállítására fordíttassanak, ő Felsége rossz néven veszi, s igy folytatja (olvassa): »Hogy ő Felsége tartozik minden alattvalójának jogait és javait egyformán védeni és nem felelne meg az igazságnak, hogy az özvegy királyné jövedelmei felett, a melyek őt özvegyi jogon illetik, a rendek parancsoljanak, figyelmeztetni fogja azonban felséges nővérét az országtól nem nyert közös javak folytán terhelő kötelességére s hiszi, hogy az ország védelmére többet fog tenni, mint azt a rendek remélik is. A hadiszükségletekre szánt segély s jövedelmek kezelése és elszámolása tekintetében pedig, ő Felsége megszámlálhatlan összeggel járulván más tartományainak bevételeiből, ott lévő javaiból az ország védelmére, igy nehezteli, hogy most őt számadásra akarják vonni, hiszen az országból nyert jövedelmeket nem magánérdekeire fordította, gondja lesz, hogy jövőre is igy legyen. Méltánytalan lenne tehát, hogy ily felelős országos kincstárnok neveztessék ki, mert ő Felségeik maguk kívánnak intézkedni királyi jövedelmeik és azok mikénti kezelésére nézve.« íme, nem felségjogra hivatkozik, hanem a magyar törvényekre, arra, hogy ők a szerint fognak intézkedni, és hogy ők méltányosan fognak eljárni. Keresem tehát a felségjognak a magyar törvényekben gyökerezhető eredetét, de nem találom; keresem a hadseregre vonatkozó intézkedésekben, de ott sem találom. Az országgyűlésnek legfontosabb intézkedése a hadseregre vonatkozólag az 1741 : LXIII. törvényezikk, a melyben rendszerezi az ezredeket, meghatározza azok méretét, meghatározza, hogy azok tisztjeit kik nevezik ki és mikóp rendszeresittessenek, meghatározza, hogy zászlaja, szine stb. milyen legyen. Ha felségjog lett volna, már Mária Teréziának kellett volna beleszólnia, de ő nem tette. És pedig miért ? Mert joga sem volt hozzá, és jobbnak látta II. Józsefet, a később a nemzet iránt oly hálásan viselkedő kalapos királyt mint csecsemőt karjára véve jelenni meg Pozsonyban a rendek előtt és elérzékenyülve kérni a rendeket . . . Holló Lajos: Igen, erre jók voltak, az ilyen komédiákra! Szederkényi Nándor: . . . hogy ősi, hires önfeláldozó készségükkel mentsék meg családját, mentsék meg azt a kisdedet a karján. A rendek elérzékenyedtek s a mint az egyik jelentés erről a jelenetről mondja, szemeik könybe lábadtak s ki lett volna az. a ki a legnagyobb áldozatot meg ne hozta volna ő Felsége megmentésére. Meg is hozták az áldozatot, körülírták a sereg szervezetét, de felségjogot nem emlegetett Mária Terézia. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ferencznek a felségjogról szóló leirata nem is volt egyéb, mint II. József császár önkénjének és zsarnoki uralkodásának egy újra felvillanása, a mely azonban nyomokat nem hagyott maga után. A rendek az egész franczia háború alatt szintén a legnagyobb készséggel hozták meg az áldozatot, de a hadsereg szervezetének részletezésébe nem bocsátkoztak azért, mert a hány országgyűlés csak összejött, mindig azzal állottak elő, hogy a háború üszke lobog, már Magyarország határán van az ellenség, most tehát hallgasson a jog, mert a csata zajában a védelemről és nem a jogszerzésről kell gondoskodni. Hallgattak a lojális rendek, a következmény pedig az lett, hogy a midőn a franczia háború befejeztetett, Ferencz jónak látta felvenni a József által kezdett eszmét: »az állam én vagyok* — és nem a magyar közjogból és a magyar alkotmányból, hanem igenis József császár rendeleteiből szedegette elő az intézkedéseket, az országgyűlés mellőzésével rendeletileg akarta kormányozni az országot, a mi ellen azonban — országgyűlés összehiva nem lévén — a rendek állást foglaltak a vármegyéken, úgyannyira, hogy végtére is kényszerülve volt az 1825 — 1826-ik A években az országgyűlést újból egybehívni. És akkor mi történt, t. képviselőház ? Az történt, hogy előterjesztették a regnikoláris deputáeziók által készített munkálatot; hanem ekkor ismét kiütött a franczia forradalom a harminczas években, ismét áldozatra volt szükség, a dinasztia ismét veszélyben forgott és a
