Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-340

3íO. országos ülés 1903 november 19-én, csütörtökön. 179 ben csak magam iránti kötelességet vélek teljesíteni, a mikor ismét jelzem az álláspontomat most, a mikor egy uj, nevezetes tény előtt állunk, a mikor ugyanis a t. szabadelvű párt megállapította a maga katonai programmját és a mikor uj kormány van, a mely kormány ezen megállapított programmot itt e házban képviseli. T. ház ! Látszólag uj helyzet előtt állunk, a mennyiben most a rendes ujonezjutalék megállapítása kéretik; tényleg azonban, t. ház, a helyzet nem változott. Mert hiszen tudjuk, hogy a felemelt ujonczjutalékról szóló javaslat vissza nem vonatott és nagyon jól tudjuk azt is, hogy ezen ujonezjutalék felemeléséhez továbbra is ragaszkodnak. Ennek következtében, t. ház, formailag ugyan nem döntünk most ezen felemelt ujonczjutalékról szóló javaslat felett, tényleg azonban kétségtelen, hogy mindaz, a mi most történik, fontos kihatással lesz ezen javaslat későbbi sorsára. T. ház! Erre vonatkozólag a következőkben jeleztem annak idején álláspontomat. Kérem a t. házat, engedje meg, hogy akkori felszólalásomnak idevonatkozó egészen rövid szakaszát felolvashassam, nehogy egyes szavakat elcseréljek, a mi azután szándékos módosításnak volna tekinthető. Én azt mondottam akkor, t. ház, (olvassa): »hogy magamat az 1867-iki kiegyezés hű követőjének tartom, mert ezen közjogi alapot megtartandónak vélem mindaddig, a míg a magyar nemzetnek helyes reformok által előidézendő belső megerősödése az összevont közjogi kereteknek tágítását természetes módon szükségessé nem teszi. Ez oknál fogva, t. ház, teljesen elfogadtam és elfogadom ma is a jog, törvény és igazság jelszavában rejlő irányt a közjogi térre vonatkozólag is, mert nézetem szerint ezen irányba bele van foglalva mindannak a megvalósítása, a mi az 1867-iki kiegyezésben benne van; a mi kell, hogy abban benn legyen, a mi a nemzet érdekében van és a törvény szellemével és szavaival nem ellenkezik. T. ház! Ez oknál fogva elfogadtam volna és elfogadnám ma is ezen katonai javaslatokat, ha ezekkel szemben olyasvalami nyújtatott volna vagy nyújtatnék e nemzetnek, a mi egyrészt garancziát képez az összmonarchiára irányuló törekvésekkel szemben, másrészt olyan, a mi fejleszthetné a nemzet erejét, a mi örömet és lelkesedést előidézve, fejlesztőleg, megerősitőleg és megtermékenyitőleg hatna a nemzet sorvadó közszellemére. És ezt annál inkább merem a magam részéről feltételül kitűzni, mert én kiolvashatónak vélem az 1867-iki kiegyezésből az alkotóknak azon szándékát, hogy ők egy bizonyos egyensúlyt akartak megteremteni a monarchia három főfaktora, a dinasztia és osztrák és a magyar nemzet között és hogy egy bizonyos nyugpontot akartak megteremteni, a melyen állva a nemzetek, közjogi súrlódásoktól is megóva, államuk belső kiépítésére szentelhessék egész erejüket. Nos, t. ház, én ugy látom, hogy ez az egyensúly — nem vizsgálom, hogy ki az oka — meg van bolygatva, és pedig nem a magyar nemzet javára. És ugy látom, hogy a magyar nemzet erről a nyugpontról el lett mozdítva és azért, igen t. ház, én e téren semmiféle több megterh éltetésbe mindaddig bele nem mehetek, mig ama bizonyos egyensúly helyreállítva s mig a magyar nemzet részére e téren uj nyugpont biztosítva nincsen.« T. ház! Ez volt az álláspontom május havában és ez az álláspontom ma is. Nincsen okom rá és nem érzem szükségét annak, hogy ehhez akár egy szót is hozzáadjak, vagy abból akár csak egy szót is elvegyek. Sőt, t. ház, azon nagy elégtétel jutott nekem azóta osztályrészül, hogy az egész t. szabadelvű párt is erre az álláspontra helyezkedett akkor, a midőn szükségesnek talalálta a katonai programmját megállapítani és a magyar állam további belső kiépítésének eszközölhetése végett egy uj nyugvópontot megteremteni. T. ház! Ez által meg is szűnt az a különbség, a mely köztem és a szabadelvű párt között a czél tekintetében fennállott és csak az a kérdés, vájjon az a katonai programm megfelel-e ennek a czélnak? Gondosan olvastam át és gondosan tanulmányoztam ezt a javaslatot, de végül is, bár őszintén a béke hívének vallom magam, ki kellett jelentenem, hogy ezen katonai javaslattal szemben az ellenzék le nem szerelhet, sőt leszerelnie nem is szabad. (Helyeslés a szélsobáloldalon.) Engedje meg nekem a t. ház, hogy ezen kijelentésemet és ezzel kapcsolatos elhatározásomat megokoljam. (Halljuk! Halljuk!) Elhatározásomnál nem volt mérvadó az a körülmény, hogy a t. szabadelvű párt egy része is elégedetlen volt, a mely elégedetlenség majdnem pártszakadásra vezetett; nem volt mérvadó az a körülmény sem, hogy a katonai programúiban igért vívmányok mérve megfelelő-e vagy sem, mert sajnálom ugyan és bántónak találom azt, hogy egy önálló ország kormánypártja még azt sem veheti bele programmjába, hogy az országban lévő katonai parancsnokok lehetőleg ezen ország honosai legyenek, továbbá bántónak találom, hogy egy önálló ország kormánypártja azt sem veheti programmjába, hogy az állam nyelvének ismerete képezze a tiszti minősítés egyik alapfeltételét: mégis, daczára ezeknek, nem ignorálhattam azon tényleges és nézetem szerint a megvalósítás esetében nagy vívmányokat sem, a melyek a programmban foglaltattak és ennek következtében ezt a körülményt nem találtam volna elegendő oknak arra, hogy a harcz folytattassék. Tovább megyek, t. ház, és teljes őszinteséggel kijelentem, hogy még azt a körülményt sem találtam volna elegendő indoknak a harcz folytatására, hogy a magyar nyelv joga teljesen nem érvényesül. Nem találtam volna elegendő oknak, mert bármilyen erősen vitassam is, hogy a ma23*