Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-339

174 339. országos ülés 1903 november 18-án, szerdán. zsef ott sem volt, hanem az az igazi tényállás, hogy azok a csendőrök a fegyvert az egyik tammak, Nagy Ferencznek — mint a ki azt mondta, hogy hátrakapta azt a bizonyos embert, — biztatására használták ártatlan, védtelen gyermekek ellen, a kik nem álltak sem a csendőrök, sem azoknak szuronya és puskája előtt, sem útjában nem voltak a csendőröknek, hanem az országút mentén sorfalat álló katonák háta mögött tanyáztak bizonyos sátrak előtt és sátrakban, a hol mulatoztak. Ezek mind 16—18 —19 éves mindkét nembeli gyermekek voltak, a kik az országúton, a mint a csendőrök a katonák előtt jöttek, csupán dévajkodásból, gyermekes pajtáskodásból kavicsot dobáltak az előttük álló katonák feje fölött a csendőrökre. Állítólag egy kavics az egyik csendőr kalapjára esett, az ott nagyott koppant és ez volt az a nagy ok, a mely miatt a csendőrök fegyvert használtak és pedig olyan gyáván, mondhatni orozva, hogy erre Nagy Ferencz tanú biztatta őket azzal, hogy ne hagyják magukat megdobálni. (MozgiU.) A mikor pedig a csendőrök felkapták a puskát és lőni akartak, ekkor sült ki, hogy nincs is, a kire lőjjenek és hogy legfeljebb a katonákra lőhetnének, a kik ott sort állottak. Ekkor azzal biztatta tovább Nagy Ferencz a csendőröket, hogy a katonák sorfala mögül jött a dobás, tehát oda lőjenek. Erre ez a három csendőr csakugyan keresztülbujt a katonák lovai alatt, megkereste a gyermekcsoportot és minden töltényt kilőtt. Ez olyan gyorsan ment végbe, hogy a katonák is azt mondják, hogy ők csak akkor vették észre ezt a szomorú jelenetet, a mikor a fegyverhasználat már megtörtént. Ebből tehát az az igazság derül ki. hogy itt egyszerűen csak egy mesét találtak fel, mert ezek a csendőrök a katonai vizsgálat folyamán megkérdeztetvén, nem a valót adták elő; a büntető bíróságnál természetesen nem merték ezt tenni, mert ott száz, meg száz tanú lett volna, a ki az ő állításaikat megczáfolja. Kétségtelen tehát, hogy egyedül az való, hogy ezek a csendőrök jogtalanul és gyáván használtak fegyvert és a nélkül, hogy erre okuk lett volna; használták pedig a fegyvert — a mint az kitűnt az eljárás folyamán — Nagy Ferencz tanúnak a biztatására. Én ennek a fegyverhasználatnak nem akarok politikai vonatkozást és indokot tulajdonítani, nem is állítom, sőt kizártnak tartom ezt a csendőrök részéről; de Nagy Ferencz tanúnál igenis fennforgott ilyen indok. Másnap azután a vizsgálat megejtetett a helyszínén, az ezt követő napon pedig már az a hír kelt szárnyra, hogy ezeket a csendőröket ki fogják tüntetni. Már most az általam előadott ténykörülményekből, továbbá ebből a másnap szárnyra kelt hírből és végül abból a körülményből, hogy a katonai hatóság tanuként senkit sem hallgatott ki, a ki ott volt, — holott ezek igazolhatták volna a történteket — hanem egyedül csak a vádlottak kihallgatására szorítkozott: én azt következtetem, hogy ezen három csendőr kitüntetése a megyei hatóság előterjesztése alapján történt. Bizonyosan lesz az iratok mellett egy jelentés, a mely ezen csendőröknek kitüntetését hozza javaslatba. Ez a jelentés azonban vagy rosszakaratú, vagy téves, de semmi esetre sem alapos, ha ezen csendőrök kitüntetését javasolja. Mindezen indokok alapján én tisztelettel vagyok bátor a t. honvédelmi miniszter úrhoz a következő interpellácziót intézni: 1. Való-e, hogy Németh István és Kasó Ferencz akkor Ozorán (Tolna m.) állomásozó csendőrök kitüntetést nyertek azért, hogy az 1901, október 2-án eszközölt pinczehelyi választás alkalmával fegyvert használtak s hót embert agyonlőttek és 11-et megsebesítettek? 2. Mi szolgált okul a kitüntetésre? 3. Való-e, hogy az ezen kérdést vizsgáló katonai hatóság a fegyvert használt csendőrökön kívül senki mást ki nem hallgatott; s való-e, hogy ezek a lövés okául azt adták elő, hogy a két párt roppant ellenséges indulattal akart egymásra törni, ők pedig — t. i. a csendőrök — a két párt között állva, az agyonnyomatás veszélyének voltak kitéve és ezért lőttek a választók közé? 4. Hajlandó-e a miniszter ur a szegzárdi kir. törvényszéknél 2240/B. 1902. sz. a, az 1903. jun. 15-től jul. 8-ig Hőgyészen tartott végtárgyalással lefolytatott bünper irataiból és különösen Reberits Imre tamásii királyi albiró, ugy Márton Gergely, Gábriel Ferencz és Csapó György tanuk vallomásából, de maguknak a csendőröknek is — mint e perben tanuknak — előadásából, meg azon tényből, hogy ezek nem váhsztókat, hanem ártatlan ifjakat orozva s akként lőtték le, hogy az ifjak előtt álló katonák lova alatt átbújva keresték meg őket, megállapitani azt, hogy a csendőrök a fegyvert tudatlanságból és már azért is jogtalanul használták, mert arra őket hívatlan személy, t. i. Nagy Ferencz tanító biztatta, s mert közvetlen veszély nem volt, s igy nem kitüntetésre, de büntetésre lettek volna méltók? 5. Hajlandó-e a miniszter ur az eljárást ez irányban megindittatni ? Elnök: Az interpelláczió kiadatik a honvédelmi miniszternek. Következik? Nyegre László jegyző : Barta Ferencz interpeliácziója a vaskohi főszolgabirósághoz tartozó lunkai körjegyző, Drágán József visszaélései tárgyában. Barta Ferencz: T. ház! Egész röviden leszek bátor a t. ház figyelmét igénybe venni. (Halljuk

I Halljuk!) 1903. augusztus 6-án a vaskohi főszolgabiróság körzetébe tartozó lunkai kör számos polgára panaszos beadványt intézett a belügyminiszter úrhoz azért, hogy a lunkai körjegyzőségben Drágán József körjegyző évek hosszú sora, állítólag 1898 óta, a körjegyzőség-