Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-339
168 339. országos ülés 1903 november 18-án, szerdán. rültség a baloldalon.) Ha egy törvényjavaslat tárgyalásáról volna szó, a melynek visszavetése forog kérdésben, a mely az obstrukczió legenyhébb formája, ha az ujonczjavaslatrol volna csak szó, a mely már az obstrukcziónak súlyosabb formája, ha a parlament működésének megakasztásáról volna szó, a mely annak legsúlyosabb formája, akkor ezt a felbuzdulást talán még mindig meg lehetne érteni; de akkor, a midőn magyar emberek a magyar nyelv jogának behozataláért küzdenek, hogy akkor akarjanak keresztülrontani, mint egy elvadult csorda a tömegen, (Élénk taps a baloldalon.) hogy akkor akarjanak letiporni minden virágot, a mely a nemzetnek gyümölcsözhetik, azt nem értem, ezt nem veszi be az én lelkem és a mint, t. ház, bevallom, hogy egy illúzióval szegényebb lettem, midőn azokat, a kikben biztam, mint a nemzet harczosaiban künn látom, ugy el kell keserednem a felett, {Taps a baloldalon.) hogy ilyen támadásokkal jönnek azért, mert a magyar nyelv mellett küzdünk. (Élénk taps a baloldalon.) Rakovszky István : Primo tenoré ! (Derültség a baloldalon.) Zboray Miklós: Én a t. ház eddigi rövid parlamenti működésemben — ha a t. ház szives volt figyelemmel kisérni — mindig olyan kérdéseket érintettem, a melyeknél egy hajszálon függött az, hogy túllépjek a megengedett határon és vagy személyeskedjem, vagy alaptalanul valakit vádoljak, gyanusitsak. Én nyugodt lélekkel merem állítani, hogy nem mentem túl a határon — legalább nézetem szerint — soha; nem mentem túl, mert mindig kétszeresen megvizsgáltam azokat a dolgokat és időt, fáradságot szenteltem arra, hogy a mit állítok, azt bizonyítani is tudjam és a gyanú még a lelkemben sem volt meg, mert elvetem magamtól az aljas gyanúsítást, s ha biztosan tudok valamit. azzal fel merek lépni és meg merem mondani, Azért bocsátom ezt előre, hogy ne gondolja a t. házban senki azt, hogy én nem reagálok a sértő vagy erősebb kifejezésekre, a melyek azon oldalról ide átkiáltatnak vagy hallatszanak. Nem azért nem reflektálok ón ezekre, mintha félnék, vagy nem akarnék ütközetbe menni ezen kiáltásokkal szemben, hanem egyszerűen azért, mert én nem gondolnám, hogy az országnak szolgálatot teszünk, ha felkapjuk ezeket a kifejezéseket és sikra szállunk ezekkel szemben. (Helyeslés a haloldalon.} Én igyekszem a tisztesség, az objektivitás nyilt és őszinte fegyverével küzdeni: (Helyeslés a baloldalon.) de kijelentem azt is, hogy ha a gorombaság terére lépnénk: nem hiszem, hogy a pálmát bárki más is elvinné, mint én. (Derültség.) Ezt azért bocsátom előre, t. ház, mert ott, a hol én gr. Tisza István urnak a politikai szerepléséről fogok beszélni, sokan, vagy egyesek félremagyaráznák beszédem ezen részét, illetőleg belevihetnének olyan személyi motívumokat, a melyek távol állnak tőlem. Én objektíve, teljes őszinteséggel kijelentem, hogy igyekeztem magam elé állítani azt a politikust, a ki itt Magyarország miniszterelnöke, hogy magam előtt lássam: nem botor dolog-e az, ha én ennek útjába állok, vagy helyes dolog-e az, ha tovább harczolok egy ilyen emberrel szemben, a ki ki akarja vezetni az ex-lexből ezt az országot. És mit tapasztaltam, t. ház? A rendelkezésemre álló rövid idő mellett és kevés anyagból is tapasztalhattam azt, hogy a t. miniszterelnök ur személyileg bátor, merész, azonban mint hogyha szive nem volna és mintha eszméi meg volnának kötve, mintha bilincsekbe volna verve, soha, — talán mai nyilatkozatát kivéve, — egyetlen egyszer sem találtam nála nyilt, őszinte, egyenes nyilatkozatot. Rigó Ferencz: Hátha lapsus volt? Zboray Miklós: Vizsgálgattam az ő nyilatkozatait egyik-másik kérdésnél; nem tagadom, nagy tudással találkoztam, azonban van valami különös az ő beszédeiben, ha azokat ugy egyfolytában végigolvassuk. Rigó Ferencz: Bizalomgerjesztő! Zboray Miklős: Például egy alkalommal gr. Apponyi Albert urat támadta meg, nevezetesen akkor, a midőn gr. Apponyi Albert ur az ex-lexben való szükség-rendeletekről beszélt; bizonyos fölénynyel felelt, mintha éreztetni akarta volna, hogy: na te elszóltad magad, vagy rosszul fejezted ki magad, majd kitanitlak én. Egy másik alkalommal Hegedüs Lóránt ur beszédére reflektált atyai jóakarattal, mintha csak mondta volna: csak bátran fiatal ember, még önből is lehet valami, ha most még hibázik is. (Derültség a baloldalon.) Egy alkalommal megint egy magasröptű beszédet tartott; beszélt ugyanis a jogi oktatásról 1901. év február hó 16-án. Ezen beszéde elején azon nézetének adott kifejezést, hogy a tanfelügyelőket be kell osztani hivatalokba az alispán mellé közegnek; e nagy horderejű kérdés után pedig áttért magasröptű beszéde egy másik thémára, a hol mintha szabadabb szárnyakon lebegett volna szelleme és a hol koczkáztatni merte azon, nálunk és nála is szokatlan állítást, hogy a német szellem, a német tudomány in ultima analysi ellentótben áll a mi életviszonyainkkal, felfogásainkkal és szellemünkkel. Hát ez nagyon helyes. Ámde a következő ülésben már visszaszívta és megmagyarázta, hogy nem ugy kell ezt érteni, hogy ellentétben áll, hanem hogy van bizonyos ellentét, a melyet ki kell simitani, ki kell csiszolni és ki kell magyarázni, hogy azt magyarossá tegyük. Azután 1900. márczius 17-én beszélt gr. Tisza István ur a telepítésről. Azt mondotta, hogy örül a telepítésnek, de fél, hogy nem lesz elég sikere. Lovászy Márton: A programmból pedig egészen kihagyta a telejMtést! Rakovszky István: Pedig Darányi 70 millió árán akarta keresztülvinni! Hieronymi pedig csatornázik érte. (Derültség a baloldalon.)